BÁT gabonapiac
Közepes forgalom jellemezte a múlt héten a Budapesti Árutőzsde gabonapiacát, az egységes búzáét csakúgy, mint a takarmánykukoricáét. A búza betakarítása immár az egész országban folyik - jelenti a Hungarograin Kft. heti riportja -, ugyanakkor a hozamok egyelőre meglehetősen változatos képet mutatnak. Az Alföldön 2,5-3,5 tonnás hektáronkénti eredmények születnek, míg a Dunántúlon az értékek jellemzően meghaladják a 4 tonnát. A búza minősége jónak bizonyul, a malmi minőségű termés aránya pedig nagyobb a vártnál. Az agrártárca elképzelései szerint a tonnánként 23 ezer forintos intervenciós ár lehetőségként lesz nyitva a termelők előtt, akik a közraktárra rakott áru után - 100 százalékos kamattámogatás mellett - hitelt vehetnek fel, és februárig eldönthetik, hogy az államnak adják-e el a terményüket, vagy a szabadpiacon értékesítik azt. Az utóbbi esetben a felvett hitelt vissza kell fizetni. Ami a piaci folyamatokat illeti: a múlt héten a betakarítás által előidézett kínálati nyomás hatására a jegyzések - futamidőtől függően - 540-700 forinttal mérséklődtek, így az augusztusi lejárat 24 ezer forinton búcsúztatta a hetet.
A búzával ellentétben alig változtak az árak a takarmánykukorica piacán, ahol már csak az új termésű lejáratokra lehetett üzletet kötni, s ezek ára kismértékben módosult. A piacot most az időjárás határozza meg, s a szereplők is ezt figyelik. A terménynek ugyanis esőre van szüksége, de az elmúlt héten csak kisebb záporok voltak. A hazai piac szereplői egyelőre kivárnak, és ez érezhető volt az árakon is.
Nemzetközi gabonapiac
A chicagói árutőzsdén múlt héten tovább emelkedtek a búzajegyzések. A Hungarograin Kft. elemzése szerint az árak - a szeptemberi lejáratot alapul véve - 114,63 dollár/tonnáról 118,58 dollárra kúsztak, amit az idézett elemzés szerint főleg a szója és a kukorica drágulása okozott, ennek hátterében pedig az időjárás állhat. A jó és a kiváló kategóriába sorolt amerikai kenyérnekvaló becsült részaránya a héten ráadásul 28 százalékra esett az egy héttel korábbi 30 százalékról. Ezzel párhuzamosan a tavaszi búza minősítése is romlott. A téli búza betakarítása 61 százalékos szintnél tart, ez az érték meghaladja a 47 százalékos ötéves átlagot.
Ami a takarmánykukoricát illeti, a chicagói árutőzsdén előbb emelkedés, majd a hét végén visszaesés következett be, összességében a júliusi jegyzés 91,72 dollárról 93,1 dollárra nőtt. A piacot alapvetően a meleg és száraz amerikai időjárás határozza meg, amelynek hatására a jegyzések a hét első felében jelentékenyen megemelkedtek. Később aztán némileg csökkentek az árak, mivel a meteorológiai intézetek a hét végére esőt jósoltak.
Az előttünk álló időszak legfőbb, az árakat bizonyára meghatározó tényezője valószínűleg az időjárás marad. A búza tekintetében a betakarítási nyomás továbbra is érezteti hatását, azonban a meleg és száraz időjárás itt is feljebb tornázhatja az árakat. Az amerikai búzaárak ugyanakkor változatlanul képtelenek felvenni a versenyt az európai árakkal. |