Az elmúlt hetekben tapasztaltnál valamelyest élénkebb, de inkább csak közepesnek nevezhető forgalom jellemezte az elmúlt héten a Budapesti Árutőzsde gabonapiacát, ahol a kereskedők több okból is még óvatosabbak voltak, mint a megelőző időszakokban. A Hungarograin Kft. heti hírlevele alapján az óvatosságra okot adó legfőbb tényező a dollár további jelentős gyengülése volt, ami változatlan világpiaci árak mellett egyre reménytelenebbé teszi az exportot. Ennek következtében a vételi oldal meggyengült, az eladók pedig lejjebb mentek. A másik fontos körülmény - legalábbis a búzaárak alakulását tekintve - az volt, hogy a betakarítás megkezdődött, és az elsőként betakarított termés megfelelően jó minőségről tanúskodott. Továbbra sem teljesen világos - és így érthetően növeli a szereplők bizonytalanságát - az, hogy a kormányzat által megígért 23 ezer forintos intervenciós ár milyen minőségre és mennyiségre fog vonatkozni. A Hungarograin szerint az említett árat ugyan feltehetően a malmi búzára hirdetik meg, de a részletek ismerete nélkül a piac igencsak bizonytalan. Ezt jelezték a múlt hét visszacsúszó búzajegyzései, amelyek a kötésállomány 1029-ről 1050 kontraktusra növekedésével párhuzamosan születtek.
Ami a takarmánykukoricát illeti, az elszámolóárak a múlt héten alacsony forgalomban vegyesen alakultak. Az egyetlen ótermésű lejárat elbúcsúztatásával már csak új termésű lejáratok maradtak a színen, amelyek közül a novemberi és decemberi határidők árfolyama 100-220 forinttal mérséklődött, miközben a jövő márciusi jegyzés - ha kismértékben is - emelkedni tudott. Jóllehet a hét eleji kánikula megemelte némileg a kukorica jegyzéseit, a hét további részének időjárása - amelynek fényében újra nagy mennyiségű termésre van kilátás - megint az eladói oldalt erősítette.
Ami az előttünk álló heteket illeti, búzafronton a betakarítással, illetve az az alatt tapasztalható időjárással kapcsolatos hírek lehetnek a meghatározók: az esetleges esők híre csak a kenyérnekvalót illetően árnövelő hatású, a betakarítás előtt álló kukoricánál (mivel a csapadék még jobb termést valószínűsít) árfolyamcsökkentő információ lehet.
Nemzetközi gabonapiac
A chicagói árutőzsdén a múlt héten nagyobb mértékben emelkedtek a búzajegyzések: a júliusi lejáratot alapul véve tonnánként 105,72 dollárról 112,8 dollárra. A főként a hét második felében tapasztalt árnövekedést a Hungarograin Kft. elemzése szerint a száraz, meleg időjárás számlájára lehet írni. Bár az emelkedés ellen szintén hatottak fundamentális tényezők, ezek csak a hét legvégén vetették vissza az árak növekedését. Utóbbi tényezők közé tartozott az USDA pénteken nyilvánosságot látott jelentése, amelynek értelmében a vetésterület, illetve a zárókészletek egyaránt nagyobbak az elemzők által előrejelzettnél. A téli búza betakarítása egyébként már 34 százalékban befejeződött az Egyesült Államokban, ráadásul a jó és kiváló minőségű termés részaránya is nagyobb a korábban becsültnél.
Hasonló erőteljes emelkedés ment végbe a takarmánykukorica piacán; a júliusi jegyzés 83,95 dollárról 88,77 dollárra nőtt. A hét végére ez az emelkedés is megtorpant, mivel az idézett USDA-jelentés szerint a vetésterület jóval nagyobb, mint azt bárki is előre jelezte. A mezőgazdasági termelők számára ugyanakkor cseppet sem okoz gondot a dollár gyengülése, hiszen ez még versenyképesebbé teszi az amerikai exportot a világ többi országáéhoz képest.
b.
|