2010. szeptember 10., péntek
Bankvilág
Tőzsdevilág
Technológia
Interjú
A B&T legfrissebb számából
Rövid hírek
Kiadványaink

Közép-Európai Brókerképző Alapítvány

Bank- és tőzsdehírek
2002. július 19. 00:00

Osztalékrészvény-programjának részeként július 2-val zártkörű tőkeemelést határozott el a Pannonplast Műanyagipari Rt. igazgatósága. Ennek keretében a társaság 4455 új részvényt bocsát ki (a névérték 100 forint) azon tulajdonosok számára, akik a 2001-es év eredményéből járó (papíronként 75 forintos) osztalékukat 2432 forintos áron kibocsátott új papírok formájában akarják megkapni, és ezt a szándékukat június 13-ig jelezték is a társaságnak. Az újabb osztalékrészvény-kibocsátás nyomán a Pannonplast jegyzett tőkéje 421,093 millió forintra nő.

*

Egy meg nem nevezett német bankkal közösen kíván indulni a legnagyobb román kereskedelmi bank, a BCR privatizációs pályázatán az OTP Bank - írta a Ziarul Financiar  nevű román gazdasági lap értesülésére hivatkozva az MTI. A román lap, amely két héttel ezelőtt adott hírt a legnagyobb hazai pénzügyi csoport potenciális romániai terjeszkedéséről (Bank & Tőzsde, 2002. 25. szám), idézte az OTP egyik, szintén meg nem nevezett vezetőjét, aki szerint bankja legnagyobb előnye az, hogy megtanulta, miként kell egy állami pénzintézetet versenyképessé tenni gyorsan változó környezetben. A román hírforrás megismételte azt a korábban közölt - a helyi privatizációs ügynökségre hivatkozó - értesülését, amely szerint a BCR megvásárlására a június 15-i határnapig az OTP-n kívül a holland ING, a német HVB, az amerikai HSBC és a francia Crédit Agricole tett szándéknyilatkozatot, ezúttal azonban a BNP Paribas nevét is megemlítette. A privatizációs ajánlatok beadásának határideje október 31.

*

Újabb részesedésvásárlást jelentett be július 1-jén a Synergon Rt. A rendszerintegrátor vállalkozás ennek értelmében június 30-i hatállyal 50 százalék plusz egy szavazatról 66,68 százalékra növelte részesedését a cseh Infinity a.s. részvénypakettjében. A tranzakcióról nem közöltek részleteket. A cseh Infinity, amelynek többségi részesedését 2000 végén vásárolta meg a Synergon, az elmúlt egy évben a Synergon-csoport konszolidált árbevételének majdnem egyharmadát adta, a konszolidált eredményben való részesedése pedig még nagyobb volt.

*

A jövőben egy társaság üzemelteti a Démász-csoport tulajdonában álló gépjárműveket - közölte június 28-án a kibocsátó. A közlemény szerint a társaság 58,88 millió forintról 1,099 milliárd forintra növeli DÉL-ÁSZ Autó Kft. nevű leányvállalatának törzstőkéjét, hogy az fedezetet nyújtson a többi leánycég járműveinek megvásárlására. Ezzel egyidejűleg - tőkekivonás céljából - 474,84 millió forintról 275 millióra csökkentik a Primavill Kft. nevű leányvállalat törzstőkéjét, a Szegedi Erőmű Kft.-nél pedig a felhalmozott veszteségek rendezését egy 60 millió forintos (290 millió forintra való) törzstőkecsökkentéssel oldják meg. A Démász
E-Partner Kft. nevű leányvállalata emellett megvásárolta a budapesti székhelyű, 3,1 millió forint törzstőkéjű Pro Estate Kft. 51 százalékos tulajdonrészét.

*

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. két megoldást lát arra, hogy az Antenna Hungária Rt. megtarthassa a Vodafone GSM-et üzemeltető VRAM Rt. legalább 25 százalék plusz egy százalékos szavazatot képviselő részvénypakettjét - mondta június 28-án tartott sajtótájékoztatóján Kamarás Miklós, az ÁPV Rt. vezérigazgatója. Az egyik lehetőség ezek közül az a mintegy 7 milliárd forintos tőkeemelés, amelyet az állam bonyolítana le az Antenna Hungáriában, hogy az finanszírozni tudja a VRAM új kibocsátású részvényeinek lejegyzését. A másik megoldás értelmében a cég, illetve az ÁPV tárgyalásokat javasolna a vételi opció időpontjának október 10-ről egy későbbi időpontra tolása érdekében.

*

A Mol Rt. csoporton belüli átigazolásról adott hírt július 1-jén. Mátyás János, aki ez ideig a Tiszai Vegyi Kombinát Rt. stratégiai és üzletfejlesztési igazgatójának pozícióját töltötte be, július 1-jei hatállyal távozott a tiszaújvárosi társaságtól, és ugyanezen időponttól a Mol hasonló egységében folytatja munkáját.

*

A PSZÁF június 24-én jóváhagyta a Microbróker Rt. ügyfélkörének átadását a Concorde Értékpapír Rt. számára, így az utolsó akadálya is elhárult annak, hogy a kilencszáznál több ügyfelet és 5 milliárd forintos ügyfélvagyont képviselő állomány csatlakozzon a Concorde 25 ezer partnert számláló, 75 milliárdnyi ügyfélvagyont reprezentáló ügyfélköréhez.

*

A befektetőkkel való egyeztetésnek köszönhetően pontosan a maximumként meghirdetett egymilliárd forint értékű papír iránti keresletet regisztrálták a Daewoo Bank hároméves kötvényének június 28-án lezárult jegyzési időszaka alatt. A kötvényből összesen 23 befektető jegyzett, az összeg javát ugyanakkor hét-nyolc intézményi befektető vitte el. A papír első évre szóló kezdőkamata 10,33 százalék lett.

 


Szerkesztőség (Forrás: Bank&Tőzsde)

Az online oldal technikai fejlesztését a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete támogatta.



 Kereső

Írja be a keresni kívánt szót a keresőbe!

  Linkgyűjtemény
  Archívum
Active Vision