A kormányváltás egyik nagy érintettje kétségbevonhatatlanul a Magyar Posta, az ott napirenden lévő átalakítások pedig begyűrűznek a pénzügyi szektorba. Hiszen a deklarációk értelmében megkezdődött annak a pénzügyi holdingnak a szétszedése, amelyet a postatársaság az elmúlt években minden jel szerint a magyar gazdaság egyik legbefolyásosabb hatalmi tényezőjének számító Kalmár István vezetésével hozott össze - legalábbis jogi értelemben - a Postabankból és leányvállalataiból, közöttük a második állami tulajdonú jelzálogbanknak kiszemelt PK Bankból, a diákhitelprogramból és az azt lebonyolítani hivatott Diákhitelközpontból, valamint két újonnan alakuló biztosítótársaságból. Aligha véletlen, hogy az Orbán-kormány egyik legproblematikusabb produktumának ígérkező postabirodalom új vezetőit az új kormánynak csak júliusra sikerült hivatalba állítania. A közpénzeket és a Postabank kisrészvényeseit egyaránt érintő pénzügyi holding lebontásának részletes terve pedig még mindig nem látott napvilágot. Konkrétumként csak az hangzott el, hogy a kormány a bankot el kívánja adni.

Minderről egy ideig csupán azt tudjuk mondani, hogy a Magyar Posta, a bank, valamint a Pénzügyminisztérium és az ÁPV Rt. szoros együttműködésben dolgozik a koncepción - nyilatkozta lapunknak a Posta új elnöke, akit, noha a postatársaság rendbetételére szerződött, elsősorban a bankkal kapcsolatos kérdésekről próbáltunk faggatni.

- Az elmúlt hetekben sok olyan információ látott napvilágot, amelyekből az érdeklődők következtethettek arra, hogy a Magyar Posta új vezetősége mi mindennel foglalkozik. Többek között az kapott hangot, hogy elfogadták a társaság üzleti tervét. A Postabank július 19-i vezetőségváltó közgyűlését követően ön nyilatkozott arról, hogy a bank privatizációja küszöbön áll, és arról is értesülhetett a közönség, hogy sok más állami intézményhez, társasághoz hasonlóan a Magyar Postánál is vizsgálódik a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi). A hírek arról is tudósítottak, hogy nekifogtak az elődeik által épített "birodalom" lebontásához, például bizonyos szerződések felülvizsgálatával. Mondana néhány olyan részletet ebből a választékból, amelyik jellemzi a társaságnál talált helyzetet?

- Például Szabó Pál vezérigazgató július végével ötvenhat, magánszemélyekkel, cégekkel kötött - informatikai, jogi tanácsadási stb. - szolgáltatási szerződést bontott föl. Kettő kapcsán felügyelőbizottsági vizsgálatot is kezdeményezett, mivel hiányzott belőlük a felmondásra vonatkozó klauzula, amit többen a felmondhatatlanság kikötéseként értelmeztek. Mindez azt jelzi, hogy a Magyar Posta az elmúlt években "felbonthatatlan" szerződések birodalmává is vált. Ezek mibenlétére az utal, hogy akad közöttük olyan, amelynek kapcsán a feltételek lényeges módosítását célzó tárgyaláson a partner hirtelen a felére engedte le a bérleti díjat.

Ezeknek a szerződéseknek az összértéke "csupán" havi 20-25 millió forint, ám ez annak tükrében értékelendő, hogy a vállalatnak több mint ötven saját jogásza van.
A szerződő partnerek ugyanakkor jellemzően névtelen cégek és magánszemélyek, a szerződések pedig leginkább olyan szolgáltatásokat céloztak, amelyekre a vállalat tart belső kapacitásokat, s amelyek a tevékenységének hagyományosan szerves részét képezik. Például a Posta és a tulajdonában lévő Postaautó Kft. közötti eszközbérleti konstrukció vagy a pénz- és értékkezelési szabályzat és vezérigazgatói utasítás kidolgozása.

Természetesen nem ezek a nagy horderejű ügyek, de remélhetőleg rövidesen ezekhez is eljutunk. Megtudjuk például, hogy mi történt azoknak az informatikai beruházásoknak a keretében, amelyekre a cég három év alatt mintegy 15 milliárd forintot költött el. Az új vezetőség azonban nem a múltat kívánja felderíteni. Ezt megteszi a Kehi, amely augusztus végére helyezte kilátásba az első megállapításait. A vezérigazgató úgy tekint a mandátumára, hogy az arra szól: tegyen rendbe és állítson a kor követelményeinek megfelelő működési pályára egy rossz általános helyzetben lévő állami nagyvállalatot.

- Hogyan jelent meg a Magyar Posta nemrégiben elfogadott üzleti tervében az a sajátosság, hogy az előző menedzsment az elmúlt évben a Postabank megszerzésével pénzügyi holding kiépítésébe fogott?

-  A Magyar Postát a mai vezetőség nem tekinti pénzügyi holdingnak, még ha az elmúlt időszakban azzá vált is. A Postabank privatizálásának szándékát a tulajdonossal karöltve deklaráltuk. A Magyar Posta üzleti tervét az határozza meg, hogy egy 135 éves, több mint 44 ezer alkalmazottat foglalkoztató nemzeti nagyvállalatról van szó, amelyet a hírközlési törvény értelmében az úgynevezett egyetemes postai szolgáltatás kötelezettsége terhel. A törvény kimondja, hogy valamennyi településen, amelyen a lakosság száma nagyobb hatszáznál, lennie kell postahivatalnak.
Ez adott esetben a vállalat súlyát is mutatva azt jelenti, hogy mondjuk egy négy-ötszáz, felerészben nyugdíjasokból álló családot számláló településen, ahol helyben csak húszegynéhány ember talál munkát, esetleg négyen - a fiókvezető, a beosztottja, a kézbesítő és a takarító - a Posta dolgozói.

Az adottságok következtében az alaptevékenység, a levél- és a csomagkézbesítés nagyon nehezen képzelhető el gazdaságos formában. Noha a vállalatnál termékszintű költség- és hatékonyságmérés nincs, tudható, hogy a 126 milliárd forintos árbevétel mintegy 80 százaléka körülbelül 280 postahivatal révén jön össze, tehát a 20 százalékon több mint 3000 egység osztozik. A költségek több mint 60 százaléka bérre megy el, miközben a bértömeg-gazdálkodás keretei közepette körülbelül 35 ezer alkalmazott nem keres többet havonta 75 ezer forintnál, a minimálbérért dolgozók száma pedig eléri a 14 ezret. A vállalatnak vannak nagyon szép, sőt patinás épületei - némelyik postapalota a magyar szecessziós építészet legszebb darabjai közé tartozik -, az állomány modernizálására azonban nagyon sokat kellene költeni.

A helyzetértékelés lényeges eleme végül például az is, hogy a postai szolgáltatások iránt a kereslet tendenciózusan csökken. Ráadásul a legtehetősebb emberek mérséklik postai fogyasztásukat, például az elektronikus levelezés és a készpénzkímélő fizetési módok térnyerésével. A levélforgalomban persze a magánszemélyek részaránya csak 20 százaléknyi, vagyis ameddig a bankokat és a közüzemi szolgáltatókat arra kötelezik a szabályok, hogy postázzák ügyfeleiknek az elszámolásokat, addig jó a Postának. Ennél érzékenyebben érinti viszont az, hogy a nemzetközi trend a pénzforgalom feltartóztathatatlan visszaesését jelzi, mivel egy nyereséget hozó - és hagyományos postai - üzlet zsugorodik.

- Nem áll ez az állítás ellentétben azzal, hogy nem tudják mérni a termékszintű költségeket?

- Ezt viszonylag egyszerűen lehet kalkulálni. Szerencsére az ügyfelek egyre nagyobb összegeket adnak postára, s ezáltal a fajlagos munkaráfordítás (pénzfelvétel, kézbesítés) csekély növekményére mind nagyobb bevétel jut. Mindehhez társul az, hogy a bank- és postarablások gyakoriságának megugrásával egyre többet kell költeni a biztonságra - annak ellenére, hogy végtére is szűk gazdasági megfontolásokat követve értelmezhetetlen a biztonsági beruházások megtérülése. (A falusi postahivatalokban pár millió forintnál több készpénz soha sincs.) A postai alkalmazottak és ügyfelek biztonságának védelme persze más, nem gazdasági szempont.

Ilyen körülmények közepette és az Európai Unióhoz történő csatlakozás küszöbén a Posta vezetősége nyilván kénytelen örökösen választ keresni arra a kérdésre, hogy miből is lehet pénzt csinálni. S mivel a vállalatnak két sajátos tőkéje is van, a bizalom (a postásnak az emberek mindig ajtót nyitnak), valamint a kiterjedt hálózat, kézenfekvő törekvés a pénzügyi termékek forgalmazása.

- A banki termékek eladásának célja persze azonnal felveti a speciális bankbiztonsági követelmények teljesíthetőségének kérdését.

- Meg a megfelelő informatikai kapacitásokét.

- Az előző vezetőség Postabankkal kapcsolatos tervei éppen abból indultak ki, hogy a 3200 postahivatalt költségvetési pénzből fel lehetne szerelni a szükséges informatikai és bankbiztonsági kapacitásokkal. A fáma a Posta és a bank saját tőkéjénél is jóval nagyobb, konkrét összegről szólt, amely elérte volna az 50 milliárd forintot. Ez a terv azonban megbukott, mivel a kormány nem volt hajlandó erre a beruházásra. A vezetőség ekkor hirdette meg azt a programot, hogy 2001 végéig kétszáz fiókot bekapcsol az informatikai hálózatába, ami abban az évben nem valósult meg. Az új vezetőség netalántán ugyanilyen léptékű programra gondol?

- Tudjuk, hogy a posta-takarékpénztári konstrukció Európa-szerte - Ausztriától Németországon és Svájcon át Hollandiáig - nagyon elterjedt.

- Csakhogy ez a modell szerves fejlődéssel alakult ki. Ráadásul nehéz elvonatkoztatni attól, hogy a Magyar Postának és a Postabanknak egyszer már volt majdnem egy évtizede a szerves "együttfejlődésre", hiszen a posta a bank alapító tulajdonosa. Az összecsiszolódás azonban az ismert körülmények miatt elmaradt.

- Valóban, a szerves fejlődés hiánya az együttműködés legfőbb problémája. Vagyis Anglián kívül nem lehet füvet nevelni, mert nincs négyszáz évünk arra, hogy gondosan nyírva, öntözve kivárjuk, amíg megerősödik, és olyan lesz, mint a brit? A posta-takarékpénztári modellel dolgozó országokban mindazonáltal nagyon erősek ezek az intézmények (mint az angol fű). Persze erejüket még abban az időszakban alapozták meg, amelyikben az első bankok közé számítottak. Nem mellékesen a hálózatukat is akkoriban építették ki, tehát a maiakhoz képest merőben más feltételek közepette.

Vagyis: azok a törekvések, amelyek a Postabankot a Postához társították, logikusak. Más kérdés, hogy az, ami ennek érdekében az elmúlt időszakban történt, védhetetlen.

- Mire utal?

-A Posta tevékenységének hatékonnyá tétele elmaradt, ehelyett az előző vezetőség elrontott beruházások árán birodalmat kívánt építeni: utazási irodát vásárolt, társtulajdonosként két biztosítótársaságot alapított, tulajdonba vette a Postabankot, létrehozta az elektronikus közbeszerzési rendszert, tulajdonosa lett a kormányzati kommunikációs hálózat, a Tetra kiépítésére alapított cégnek. Mindemellett három év alatt 15 milliárd forintot ruházott be az informatikába (ma 500-600 informatikus dolgozik a vállalatnál), aminek az eredménye egyelőre sem az élőmunkaigény csökkenésében, sem a kontrolling minőségének javulásában, sem a postai tevékenység hatékonyságának érzékelhető javulásában nem látszik. Holott például horribilis összegért SAP-rendszert telepítettek. Az adminisztrációt - az információszolgáltatást - ellenben nem alakították hozzá a rendszer igényeihez.

Végtére is egy nem átláthatóan és nem hatékonyan működő Postára telepítettek rá nagy és sikeresnek nem mondható beruházásokat és befektetéseket. Közgazdászként könnyű belátni, hogy mindez kudarcra ítélte az "építési vállalkozást".

- Elég talán csak arra utalni, hogy az előző kormányzati periódusban a Magyar Posta vezetőségét háromszor cserélték ki, ami azt (is) jelezte, hogy az óriási terveket megfogalmazó, ugyanakkor a pénzügyi szektor vonatkozásában inkompetens vezetőség nem túl stabil. Ez pedig különös fényben tüntette fel a bankkal kapcsolatos ambíciókat, mivel megkérdőjelezte a hitelintézeti törvény tulajdonosokra vonatkozó elvárásainak érvényesíthetőségét. A banknál történtek - a működési kockázatokat is hordozó személycserék, tanácsadók kinevezése bankvezetőnek - vissza is igazolták ezt. Alighanem velünk együtt sokan kíváncsiak arra, hogy vajon a Posta pénzügyi vállalkozása - biztosítóstul, jelzálogbank-tervestül stb. - eddig mennyibe kerülhetett. Egyáltalán: találtak-e a pénzügyi holding kialakítására vonatkozó tulajdonosi határozatot, számításokat, terveket?

- Ez aligha határozható meg számszerűen - azt sem lehet kizárni, hogy a veszteség elsősorban sok-sok elfecsérelt munkaórában és elszalasztott lehetőségekben realizálódott. A Posta apportként kapta meg a Postabankot, és eddig még nem voltak nagyobb befektetései a biztosítótársaságokkal kapcsolatban.

Tulajdonosi határozatok pedig általában nincsenek - az állammal, állami szervekkel kötött, a Posta érdekeit határozottan képviselő szerződések tető alá hozatala nem tartozott az előző vezetőség(ek) erős oldalai közé...

- A bankot végül is nulla befektetéssel - és gazdaságossági követelmények nélkül - kapta meg a Posta. A biztosítók megalapításába azonban mégiscsak invesztált, ha ennek összegét nem hozták is nyilvánosságra. Erről ma milyen mérleget lehet vonni?

- A biztosítók - egy élet- és egy vagyonbiztosító - még nem működnek. Ezekről egyelőre annyit érdemes mondani, hogy a választások előtt három héttel meglehetős sietséggel írták alá a német partnerrel az alapítói szerződéseket. A Posta ezzel egy olyan német biztosító partnere lett, amelyik a postai hálózat útján történő biztosítási tevékenységre szakosodott, és ebben sikeresen működik együtt a Deutsche Bundesposttal. Reméljük, a szerződés számunkra homályos részei hamarosan tisztázhatók.

- Az alapítói hozzájáruláson kívül milyen kötelezettségek terhelik a Postát?

- Mivel a hálózatban történő értékesítésre szolgáló termékekről van szó, a hálózatot, illetve annak nagyon nagy hányadát fel is kell készíteni a feladatra. A kötelezettségek ehhez kapcsolódnak. De hát a vállalatnak van egy integrált postai helyek nevű informatikai rendszere - központosított back office, POS-terminálok -, amelynek térnyerésével ez meg is oldható. Ráadásul reményeink szerint kiváló szakembert is sikerült találnunk a projekt kivitelezéséhez.

- Meg is tudja nevezni őt?

- Amint megkötjük vele a munkaszerződést, igen.

- Vagyis ennek a befektetésnek a céljával az új tulajdonos és az új vezetőség is azonosul? Kérdés persze - ugyanúgy, mint a banktulajdonlással kapcsolatban -, hogy a hálózat ilyen jellegű kiaknázásához miért kell tulajdonosi részvétel. Miért nem megy üzleti alapon, ha a nagykereskedelmi üzletben érdekelt pénzügyi szolgáltatókat úgyis szorítja a verseny? Az OTP-csoporttal például szerződéses alapon dolgoznak együtt hosszú évek óta.

- A biztosítók soraiból eddig csak egy vette igénybe a postai hálózatot. Vagyis ebből a körből nem érték még ajánlati "rohamok" a céget. Pedig valamennyi szolgáltatónak készségesen felajánlkozik, az alkalmazottai birtokában vannak a kellő pénzkezelési ismereteknek, és az adott környezet igényelte színvonalon tudják felvilágosítani az ügyfeleket. Hogy mást ne mondjak, a diákhitelt kérő nyomtatvány kitöltéséhez a felsőoktatási intézmények érdeklődő hallgatói a postáskisasszonyoktól szoktak tanácsot kérni.

Ami a befektetési céllal való azonosulást illeti: a hatékonyság javításához fűződő érdekekre tekintettel a biztosítói kapcsolat is logikus törekvés, amihez persze nem feltétlenül van szükség tulajdonosi kapcsolatra. Az adott konstrukció mégis előnyös az egyszerű üzleti együttműködéshez képest, mert a partnerünk postai hálózatra szabott terméket hoz az üzletbe, és ezt más biztosítókhoz képest sokkal több postai egységben akarja majd eladni.

- Ennek viszont az az ára, hogy tőkét kell invesztálni, tulajdonosi kontrollt kell gyakorolni, menedzsmentkapacitásokat mozgósítani. Csakúgy a Postabank és a kapcsolódó pénzügyi szolgáltatók vonatkozásában. Vannak-e ilyen kapacitásai a Magyar Postának, amelynek tevékenységétől idegen a pénzügyi szolgáltatók irányítása, kontrollálása, ráadásul az elmúlt időszak tanúsága szerint a saját menedzsmentje is gyakran változik.  

- Mondjuk úgy, hogy dolgozunk a feladaton, és azzal a megfontolással vállaltuk el a megbízást, hogy legalább négy évünk van a munkára. Az ambícióink ugyanakkor ebben a vonatkozásban sem céloznak mást, mint azt, hogy a Magyar Posta hatékonnyá tegye a hálózatát. Tehát ennek érdekében bizonyos díjbevétel fejében pénzügyi termékeket kívánunk forgalmazni, illetve szeretnénk elérni, hogy a pénzforgalom ne zsugorodjon. Ennek pedig az az egyik lehetséges útja, hogy ez a forgalom egy olyan banknál összpontosul, amelyik a postai hálózatban tevékenykedik.

Más kérdés, hogy a helyzet ellentmondásos. Az nyilvánvaló, hogy a pénzforgalomban érdekelt nagybankoknak kevéssé érdekük a Posta pénzforgalmi szolgáltatásainak fejlődése. Ugyanakkor megeshet, hogy ha a Posta és a Postabank szoros üzleti együttműködést épít ki, a pénzforgalom spontán módon is áttevődik a bankhoz, csak éppen nem készpénzformát ölt. S ezzel újra oda lyukadok ki, hogy az elődeink nagyot hibáztak, amikor nem törekedtek az alaptevékenység hatékonyságának a maximalizálására.

Az ugyanakkor világos, hogy a Posta számára fontos cél eléréséhez nem szükséges a szolgáltatókkal a tulajdonosi kapcsolat. Főleg, hogy az állami vállalatok szinte mindegyike alultőkésített. A Magyar Posta tőkéje is csupán azért ér el napjainkban csaknem 80 milliárd forintot, mert az állam beleapportálta a Postabankot, amely viszont ki fog innen kerülni, ha privatizálják.

- A Magyar Posta de facto 2001 áprilisa óta irányítja a Postabankot - akkor vették át a vezető tisztségviselői posztok nagy részét az exvezetőjéhez kötődő személyek -, jogi értelemben legitim módon pedig 2002 elején került irányító pozícióba, azzal, hogy a bank állami tulajdonosai közötti tranzakcióval a részvénypakett több mint 96 százalékát megkapta. Így viszont akkor is egy pénzügyi csoport irányítója, ha az új vezetőség érthető módon nem szeretné ezt az öröklött státust vállalni.

- A pénzügyi csoport építését - így például a jelzálogbank engedélyeztetését - az új kormány hivatalba állásával a tulajdonos, a pénzügyi tárca leállította. Erről többet most nem tudok mondani. Problematikus ügy enélkül is van bőven. Ezeken a - mondjuk úgy - presztízsbefektetéseken kívül persze a vállalat olyan ismert befektetésekbe, beruházásokba is belefogott, amelyeket annak idején a kormány többé-kevésbé ráerőltetett. Így például kormányhatározat alapján 3,3 milliárd forintot költött az elektronikus közbeszerzési projektre és a Tetra-rendszerre, miközben a beruházáshoz nem kapcsolódik felhasználási szerződés vagy bármilyen garancia az igénybevételre. A Posta
az előírt 900 millió forintos befektetéssel még 2001-ben megalapította a Tetra-társaságot, majd a kormányzat 2002 februárjában érvénytelenítette a beruházásra kiírt tendert, napjainkra mégis elfogyott a 900 millió forint (meg az a 600 millió is, amit az MFB invesztált ebbe). Ugyanis konkrét projekt nélkül is fizették a százfőnyi munkatársi gárdát, a 400-800 ezer forintos informatikusi béreket, a több tucat autót, amelynek a szomszédos belvárosi szállodában béreltek parkolóhelyet stb. Ugyanez érvényes az elektronikus közbeszerzési rendszerre. A vállalatnak 2,4 milliárd forintja bánja, hogy kiépítette a rendszert, amit a megrendelő nem használ.

Végül is egy veszteséges cégből két év alatt kormányzati megrendeléssel kivontak 3,3 milliárd forintot. Ezek a pénzek nagyon hiányoznak a cash-flow-ból és a mérlegből egyaránt.

- A pénzügyi csoport sajátos eleme a diákhitel-program az erre a célra alapított "céltársasággal", amelyet a Magyar Posta exvezetőségének akarata alapján a Postabank egy ideig 100 százalékig tulajdonba vett, ma pedig egyharmados arányban tulajdonol. Az elmúlt évek tanúsága szerint a pereskedésig is elmenő kisrészvényeseinek soraiban meg is fogalmazódott már, hogy a diák-
hitel-üggyel veszteségek járnak. Hiszen a hitelezésnek költségei vannak, bevétele ellenben nincs, ráadásul a bank maga is sokat költhetett erre - többek között folyószámlák ingyenes vezetése formájában. A Postabank Postához kötődő egykori vezetősége számos alkalommal hitet tett a diákhitelezés mellett. Miként vélekedik ön erről, és mit tud mondani arról, hogy mi lesz a Diákhitel-központtal?

- A program hosszú távon nagyon előnyös lehet a banknak. Hiszen máris több mint hetvenezer új ügyfele lett, és remélheti, hogy ha már számlát nyitott a diákságnak, előbb-utóbb az ösztöndíjat és/vagy a szülői apanázst is odaterelik. Egyelőre azonban ezzel összefüggő bevétele nincs, költségei viszont vannak, évi több százmillió forint nagyságrendben.

A Diákhitel-központot, pontosabban: a diákhitel-folyósítást illetően egyelőre az látszik, hogy az ebben az évben a Postabanknál marad, mert az adott helyzetben technikailag nem lehet lebonyolítani az átszervezéseket.

- Végül kanyarodjunk vissza a Magyar Postához. A pozícióját alapvetően meghatározó egyetemes szolgáltatási kötelezettség jogszabályba foglalása mennyiben EU-konform intézmény?

- Elvileg az, az unió valamennyi országában érvényesítik, például a távközlésben vagy a postai szolgáltatásokra nézve. Ehhez kapcsolódik egy anekdotaként idézhető történet is. Franciaországban, ahol harminc éve van érvényben az a szabály, hogy az ország területén lakást vásárló állampolgárok 24 órán belül jogosultak a telefonszolgáltatásra. Egy sírajongó az Alpok valamelyik zugában egy faházat vásárolt, majd bejelentette telefonigényét az akkori francia postának. Ám a telefon csak jó egy hét után érkezett meg, ennyi idő kellett a szükséges légvezetékek kiépítéséhez. Erre a francia polgár bírósághoz fordult, amely kártérítést ítélt meg a javára. Egyetlen frankot...

- A fő kérdés persze az, hogy az EU-csatlakozással törvényszerűen együtt járó liberalizáció a postai szolgáltatásokra nézve milyen piaci forgatókönyvet valószínűsít, milyen jövőt vetít előre a Magyar Posta alaptevékenységére nézve?

- A liberalizáció máris előrehaladt - már ma is számos alternatív szolgáltató versenyével kell szembenéznünk. A Posta a remélt 2004. januári belépéskor kész lesz az uniós követelmények teljesítésére. A gond alighanem abban lesz, hogy a konkurensek nyilvánvalóan csak a leglukratívabb szolgáltatásokban támadják majd meg a Postát, az egyetemes szolgáltatási kötelezettség ránk marad... Ezért is elengedhetetlen és sürgető, hogy a Posta tegye áttekinthetővé, hatékonysági és jövedelmezőségi szempontból pontosan elemezhetővé tevékenységét és szervezetét, mert nekünk hosszabb távon is végeznünk kell alaptevékenységeinket.

- Végül, ha kérhetem, mondjon véleményt arról: vajon mi is zajlott le a szemünk előtt az elmúlt egy-két évben a jelekből ítélve majdhogynem akadálytalanul épülő "Kalmár-birodalomban"?

- A tények azt mutatják, hogy a régi vezetőség rengeteg állami pénznek a Postához vonzásában reménykedett, az ilyesmi pedig módot kínál arra, hogy "közeli" személyek is jó üzletekhez jussanak. Arról meg vagyok győződve, hogy az álmok, a totális gazdasági felelőtlenség, a megalománia és bűncselekmények egyvelegével állunk szemben. Ám hogy jól látom-e, és mi milyen arányban nyert itt teret, arról csak a vizsgálatok lezárultával lehet majd konkrétabbat mondani.

Abban is biztos vagyok ugyanakkor, hogy a Posta és a Postabank kapcsolatáról, ami nyilvánvalóan - és joggal - erősen érdekli a szakmát, s aminek hosszú távú megalapozásában meggyőződésem szerint mindkét fél érdekelt, még sokat fogunk beszélni.

Rimaszombati Edit

Arc - él

Csáki György 1953-ban született Budapesten. A Fazekas Mihály Gimnázium matematika tagozatán érettségizett, és a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomázott 1976-ban. Első munkahelye a Politikai Főiskola volt, majd az MTA Világgazdasági Kutatóintézetében és a GKI Gazdaságkutató Rt.-ben dolgozott. Napjainkban az Általános Vállalkozási Főiskola Nemzetközi kapcsolatok tanszékének vezetője. Kutatóként a nemzetközi pénzügyi rendszerrel és a nemzetközi tőkemozgásokkal foglalkozik. Több - magyar és angol nyelvű - kötetet írt és szerkesztett, több mint száz magyar és idegen nyelvű tanulmányon kívül mintegy 120 publicisztikában (közöttük e lap hasábjain) fejtette ki véleményét a világgazdaság és a magyar gazdaság jelenségeiről és perspektíváiról.

Mint elmesélte, postaelnöki szakmai háttere egészen korai gyermekkorában gyökeredzik, amennyiben 10 és 14 éves kora között úttörővasutas és -postás volt (aminek kapcsán nem is akármilyen eredménnyel morzézott). Afféle folytatásként kutatóként behatóan foglalkozott ezzel a szektorral azzal összefüggésben, hogy a Világgazdasági Kutatóintézet szolgáltatásokra specializált csoportja a távközlés privatizálásának előestéjén jó megbízásokat tudott szerezni - hazai és külföldi cégektől egyaránt.

Csáki György elvált, két fia van. Az egyik 25, a másik 22 éves. A kedvelt időtöltését firtató kérdésre azt a választ adta: szereti a kortárs képzőművészetet és a dzsesszt, a jó konyhát és a száraz vörösbort, káros szenvedélye a szivar. A nemzetközi gazdaságtan alapjai című tankönyvénél is büszkébb arra, hogy akárhol tanult és dolgozott is eddig, mindenütt szerzett magának barátokat. Ezért reméli, hogy a Postánál is így lesz...