2010. szeptember 10., péntek
Bankvilág
Tőzsdevilág
Technológia
Interjú
A B&T legfrissebb számából
Rövid hírek
Kiadványaink

Közép-Európai Brókerképző Alapítvány

Hazai devizapiacok (XI. 15.-XII. 12.) Jó hírekkel
2004. december 19. 00:00

 Barcza György, az ING Bank elemzője

 

Decemberben a hónap elején esedékes makrogazdasági adatok közül már csak a költségvetési hiány okozott kellemetlen meglepetést, a fiskus ugyanis novemberig bezárólag ismét elérte a Pénzügyminisztérium által az év egészére vonatkozólag előrevetített mértéket. Az, hogy a kumulált hiány 952 milliárd forintra növekedett, azt jelentette a piaci közönség számára, hogy a pénzügyi tárca előrejelzése (amely mellékesen a 2003-as költségvetési törvényre vonatkozó javaslatban is benne volt) alig egy hónapot "élt meg".

A folyó fizetési mérleg előzetesen közölt novemberi hiánya ugyanakkor a várakozásokkal megegyezően 263 millió euró lett, így az országnak a külfölddel fenntartott áru- és jövedelemkapcsolatában 2,7 milliárd eurós hiány halmozódott fel 2002 tizenegy hónapja folyamán.

A forint árfolyamát a mögöttünk hagyott hetekben ezen a két makroadaton kívül főképpen a jegybanki kamatcsökkentésre irányuló spekuláció mozgatta. A monetáris tanács december 2-i ülését megelőző kereskedési időszakban a forint az euróhoz mérve 236,7-ig erősödött azután, hogy november utolsó hetét még 237,6-os árfolyammal nyitotta. Azt követően azonban, hogy nyilvánosságra hozták a jegybanknak az irányadó kamatláb változatlanul hagyásáról tudósító délutáni közleményét, a kamatcsökkentési spekulációk lendülete alábbhagyott, a forint visszatért a nyitóértékére, sőt rövid időre a 238-as árfolyamhatárt is megérintette. Innentől kezdve azután nemzeti valutánk lassú, de folyamatos erősödésbe kezdett, és napról napra 50 filléres lépésekkel növelte értékét az euróval való összemérésben.

Az erősödés hátterében az állt, hogy az Európai Központi Banktól december 5-re kamatcsökkentést várt a piac, és ennek jegyében mindinkább erőre kaptak a várakozások. Érdekes módon az irányzat az EKB által bejelentett 50 bázispontos kamatcsökkentés napját követő reggel (6-án) érte el csúcspontját, amikor is a forint újabb történelmi rekordot felállítva 235,7-es kurzust produkált, ami az árfolyamsáv középpontjától 14,6 százalékos távolságra helyezkedik el. 

A 236-os határnál alacsonyabb árfolyamérték azonban túl erős korlátnak bizonyult, és a forint még aznap délelőtt 236,5-ig korrigálta a pályáját. Ezt követően - december 12-ig bezárólag - a 236-237-es sávból gyakorlatilag nem sikerült kimozdítani az árfolyamot, ami talán azzal magyarázható, hogy 6-án délután kiderült: lemondott az amerikai pénzügyminiszter, s ez a fejlemény a dollár-forint keresztárfolyamot a 233-as értékig vitte. A hónap elején kialakult 239-es nyitó árfolyamhoz képest ez 3 százalékkal erősebb érték volt. Ezek után december 12-én újra erősödés következett, talán annak nyomán, hogy a piac  jó híreket kapott az európai uniós csatlakozási tárgyalásokról, a jegybankelnök pedig folytatta "harcát" a kamatcsökkentés elhárítása érdekében.


Barcza György (Forrás: Bank és Tőzsde)

Az online oldal technikai fejlesztését a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete támogatta.



 Kereső

Írja be a keresni kívánt szót a keresőbe!

  Linkgyűjtemény
  Archívum
Active Vision