- Hogyan értékeli az elmúlt évben a biztosítási szakma "világpiacán" teret nyerő negatív folyamatok hatását a hazai biztosítási piacra, amely az üzleti aktivitás tekintetében lokális ugyan, de amelyen túlnyomó részben külföldi szakmai befektetők által kontrollált társaságok dolgoznak, mégpedig az elmúlt évben napvilágot látott adatok és értékelések szerint a pénzügyi szektor többi szegmenséhez viszonyítva igencsak eredményesen?

- 2002 tényleg úgy fog bevonulni a világ biztosítási szektorának történetébe, különösen kontinensünkön, mint fekete év. Természetesen ebben részük van még a 2001. szeptember 11-i katasztrófa következményeinek és azoknak a katasztrófa-káreseményeknek is, amelyek végigvonultak Európán, és amelyekből Magyarország szerencsésen kimaradt. Így állhat elő az, hogy az elmúlt fél évtized tükrében 2002 a magyar biztosítási piac egyik legjobb esztendejeként értékelhető.

- Ez ellentmondásos helyzetnek tűnik.

- Valóban az, de mi az eredményeknek ettől függetlenül nagyon örülünk. Mindazonáltal úgy gondolom, hogy a felsorolt körülmények potenciális hazai hatását mérlegelve alighanem túlzott az, aki a bajok gyors begyűrűzésére számított. Ha begyűrűznek is, ez vélhetően csak késleltetve történik. Ma pedig az látszik, hogy a biztosítási díjbevételek 2002-ben adódó növekedése nagy valószínűséggel el fogja érni a 20 százalékot. Ez a dinamizmus ráadásul viszonylag tartós tendenciának bizonyul. Volt ugyan az ágazatnak egy éve, amikor ez a kedvező kép elhalványulni látszott, de most minden jel arra mutat, hogy ez a megtorpanás volt átmeneti jelenség.

- Ha lehet, kicsit részletezzük ezt a globális teljesítményt. Milyen mértékben bővült a piac, hogyan növekedett a biztosítottság aránya?

- A megkötött biztosítási szerződések száma Magyarországon körülbelül 13,5 millióra rúg. Tudom, ez a szám magában nem sokat mond, bár egy statisztikus rögtön rávágná: tehát minden magyar állampolgárra jut legalább egy biztosítás. A részleteket vizsgálva azt látjuk, hogy az elmúlt esztendőben a szerződéskötések száma is emelkedett, 4-5 százalékkal, tehát a díjbevétel gyarapodásáénál jóval kisebb ütemben. Ez biztató, mivel többek között azt mutatja, hogy a biztosításnak koránt sincs olyan rossz közmegítélése, mint ahogyan azt a szakma hitte, vagy nem hitte, de ezt híresztelték róla. A lényeg persze az, hogy a számok azt mutatják: a biztosítás mára teljesen beépült a magyar gazdaságba, részét képezi a vállalatok és a családok gazdálkodásának. Olyan, mint a televízió, szidjuk, néha joggal, de nélküle nem élhetünk.

A két idézett növekmény különbözősége tehát azt mutatja, hogy vagyonosodunk. Ez pregnánsan mutatkozik meg például abban, hogy a megkötött lakásbiztosítások száma mintegy 4 százalékkal gyarapodott, a kapcsolódó díjbevétel pedig 20 százalékkal.

-Az életbiztosítási ágazatban ugyanakkor 2002 határkő volt, mivel most jártak le az első tízéves tartamú biztosítási kötvények. 

- Igen, ami egyfajta statisztikai bukfencként értékelhető, amennyiben a biztosítási szféra nemcsak a díjbevételeket mutatja ki, hanem a bevételekkel szembeállítható kárkifizetéseket is, amik ebben az üzletágban eléggé nehezen értelmezhetők. Hiszen például kárkifizetésnek minősül az is, ha valakinek lejár a szerződése és felveszi a járulékát.

Az persze előre látható volt, hogy amikor a hazai piacon elkezdődött az életbiztosítási "boom" - az adókörnyezet is arra ösztönözte mind az értékesítési apparátust, mind a vásárlókat, hogy legalább tízéves szerződéseket kössenek -, az első kötvények nagy volumenben esedékes lejárata tíz év múlva attraktív számokat von maga után. Ez egy jól működő biztosítási piacon a világ legtermészetesebb dolga, és nyilván nálunk sem lesz majd esemény.

- A biztosítási tartalékok elmúlt évi alakulása mit jelez az ön számára?

- A tartalékok még dinamikusabban nőttek, mint az említett mutatók, amit óvatosan szoktam kimondani, mert hisz az első reagálás általában az, hogy a biztosítók túltartalékolnak. Persze ha azok, akik túltartalékolással vádolnak minket, egyszer végigülnének egy olyan "dulakodást", amilyen a tulajdonosok és a menedzserek között szokott zajlani az éves beszámoló dolgában, alighanem más véleményen lennének. A menedzsment érdeke az, hogy minél nagyobb legyen a tartalék, a tulajdonosé viszont sokszor a nagyobb osztalék kifizetése. Kivált most, hogy az itt érdekelt külföldi szakmai befektetők legtöbbje számára ilyen rosszul alakultak a dolgok, mint tavaly. Így most egészen biztosra vehető, hogy az utolsó fillérnyi osztalékot is megpróbálják kisajtolni a maguk rossz eredményének kompenzálására.

A tartalékok mindazonáltal - hozamaik és a halmozódások révén is - 2002 végével alighanem elérték a bűvös 1000 milliárd forintos határt. Ha ezt az összeget más intézményi vagyontulajdonosok portfóliójához mérjük, azt látjuk: Magyarországon a biztosítói közösség ma az egyik legkomolyabb intézményi befektetői kör.

- Ha a szakma jó évet zár, az nyilván jótékonyan befolyásolja a biztosítási brókerek üzleti jellemzőit is. Hogyan értékeli, ez a szakmai csoport milyen súlyra tett szert napjainkra a szektorban?

- Meghonosodott és elfogadottá vált. Ez nagy szó, mivel az elmúlt 10-15 évre visszatekintve a szakma itthon picit fenntartással kezelte ezt az intézményt, és - főleg a monopolgyökerek miatt - a hagyományos értékesítési utat preferálta. Így pedig az alkuszi szakmának keményen meg kellett küzdenie azért, hogy elismertesse magát. Azok a brókertársaságok persze, amelyek később alakultak, külföldi szakmai befektetőkkel és szakmai kultúra "hátszelével", könnyebben tudták elfogadtatni magukat.

Napjainkban a díjbevételt figyelembe véve az új üzletek 37-38 százalékát már brókerek közvetítésével hozzák tető alá. Történetesen a nagy ipari vállalatok maradéktalanul alkuszi közvetítéssel szereznek biztosítási fedezetet. Az alkuszok szerepe ma már aligha kérdéses. Az, hogy ez a szerep nem korlátozódik arra, hogy létrehozzanak egy szerződést, majd kiállítsák a számlát a jutalékukról, hanem elmélyült közreműködést igényel az ügyfelük biztosítási, kockázati igényének a felmérésében, megfogalmazásában.

Az is igaz viszont, hogy a hazai piacon ma már kapacitásfölösleg van a brókervállalkozásokból, azok között pedig lényeges különbségek vannak. Ezért a közeli jövőben a kínálat konszolidálódására és tisztulására számíthatunk. Már csak azért is, mert a biztosítási jog olyan követelményeket állít az alkuszcégek alapításával, alkalmazottaik képzettségével stb. szemben, hogy ez is ebbe az irányba mutat.

- A hazai biztosítási üzletet jellemző erős koncentráció a múlt évi folyamatok tükrében sem látszik oldódni. Sem az egykori monopolcégek utódainak pozíciója, sem az elmúlt évtizedben berobbanó "újonc" hirtelen megszerzett piaci súlya nem látszik "erodálódni".

- Megjegyezve, hogy az egykori "jó öreg" monopolhelyzet azért öröklött kockázatok koncentrációjával is jár - gondoljunk az árterületen biztosított vályogházakra -, kétségtelen, hogy a koncentráció nem enyhül. Tulajdonképp az öt legnagyobb társaság jó ideje a piac mintegy 85 százalékát uralja. Régebben általános volt a koncentráció csökkenésére irányuló várakozás, és ez a piac fejlődésének kezdeti szakaszában be is igazolódott. Ma viszont azt látjuk, hogy nem a túlsúly kopik, hanem a piac bővül. Mostanra már 31 részvénytársaság tevékenykedik Magyarországon. Az is 2002 "sikersztorijának" egyik jellemzője, hogy kilenc új biztosító kezdte el működését, vagy kapta meg erre vonatkozó engedélyét.

- Miközben új termékek is megjelentek, például a jogvédelmi biztosítás. Milyen jövőt jósol ennek az üzletnek Magyarországon?

- Ez a jövő megjósolhatatlan, noha látszik, hogy ez az üzletág a fejlettebb biztosítási kultúrájú országokban egyike a legvirulensebbeknek. Herr Müllernek eszébe nem jutna, hogy elutazzon Spanyolországba jogsegély-biztosítás nélkül. Ha tehát erre gondolunk, nagy jövőt látunk. De lehet, hogy tévedünk, mivel az ilyen termékek térnyerése erősen függ a helyi hagyományoktól is.

- A bankszektorban a nagyvállalati piac telítettségével fokozatosan tolódik el a szolgáltatók érdeklődése a kis- és közepes vállalatok irányába. Vajon
a biztosítási szakmában is lejátszódik ez a folyamat? Egyáltalán: van-e napjainkban olyan ügyfélszegmens, amelyik célpontja lehet a feltörekvő társaságoknak?

- Biztos ügyfél a biztosítási piacon sincs, a szolgáltatók még a nagyvállalatokat sem tudják magukhoz láncolni.

- Csakhogy amíg a nemzetközi vállalatok körében aligha kérdés a biztosítás, sőt a biztosítótársaság kiválasztása, addig a kicsi vállalkozásokról azt gondolhatjuk, hogy takarékoskodnak, amivel csak tudnak, vagyis a biztosítással is.

- Ebből a szempontból is érdekes a tapasztalat. Emlékezhetünk arra, hogy az állami monopóliumok érájában a nyolcvanas évtizedben megnyílt a gazdasági munkaközösségek alapításának lehetősége, ezek pedig a kis magánvállalkozások távoli kontúrját körvonalazták. A jogalkotás ezt a fejlődést elég lassan tudta követni. De amíg késlekedett, addig az egyeduralkodó pozíciójú Állami Biztosító kidolgozott egy igen egyszerű terméket ennek az ügyfélkörnek. Attól kezdve a magyar biztosítási iparág meglepő módon nagyon kreatívan szolgálta ki ezt a vállalkozói réteget is.

A hazai kis- és középvállalkozások ugyanakkor az őket jellemző tőkehiány ellenére vagy éppen erre tekintettel, tudván, hogy egy gazdálkodási zavart nem tudnának kigazdálkodni, szinte "kiáltanak" a biztosítási védelem után. Ezért a jó autó után mindjárt a biztosítás következik, így ez a réteg a hazai biztosítók számára mindig is fontos célközönség volt. Noha a kockázatok mérlegelésében még meglehetősen hiányos a gyakorlata, mégsem kellett győzködni őket a biztosítási fedezet szükségességéről.

- Az utóbbi időben egyre fenyegetőbb az árvizek kockázata. Hogyan látja: ezzel kapcsolatban miként lehetne valamilyen megnyugtató biztosítási védelmet nyújtani? Elképzelhetőnek tart-e valamiféle közös biztosítói, kormányzati erőfeszítést?

- Nem tudok kifejezett kormányzati koncepcióról ennek a kockázatnak a kezelésére, de hozzáteszem, hogy a szektor sem rendelkezik ilyennel. Ötleteink, példáink vannak, de kiforrott koncepcióval még a szakma sem állt elő. Az ilyesminek általában az újabb katasztrófák adnak lökést. A prognózisok pedig sajnos arról szólnak, hogy az idén várható egy ilyen lökés. Az árvízi események gyakoribbá váltak, ezért nagyon komoly témáról van szó, és egészen biztos, hogy ezt a biztosítási szakma egyedül nem tudja kezelni, illetve csak úgy tudja, ahogy eddig. Mindenképpen megoldást kell azonban találni, amihez a kormányra és a biztosítási szektorra egyaránt szükség van. A források a kormánynál vannak, a szakértelem, a kockázatkezelési ismeret a biztosítóknál. Minden körülmény azt kívánja, hogy ez a két fél együtt dolgozzon, és feltehetően így is lesz. Az ugyanakkor, hogy a vagyonbiztosítási fedezetekbe kötelező jelleggel foglaljuk bele az árvíz kockázatának fedezetét, nem volna EU-konform megoldás.

- Nem lát-e esélyt arra, hogy az unió megoldást talál erre a súlyos problémára, s azt majd ki lehet terjeszteni a hazai piacra?

- Az EU már megtalálta a megoldást, mert gazdag, és még arra is volt pénze, hogy létrehozzon egy pénzügyi alapot a tagjelölt országok nem túl karakteres, ám látványos megsegítésére. Ugyanakkor tény, hogy Magyarországon még nem volt akkora katasztrófa, amekkora költségvetési forrásokból ne lett volna hatékonyan kezelhető. És azt is vegyük figyelembe, hogy a nagy beregi árvíz térségében a károk majdnem felét fedezte biztosítás, ami igen jó arány egy hátrányos helyzetű régióban. Itt a biztosítók mintegy hárommilliárd forintot fizettek ki a károsultaknak. 

- Elképzelhetőnek gondolja-e, hogy az ilyen típusú károk sokasodása nálunk is lökést ad az úgynevezett alternatív módszereknek, annak, hogy a biztosítók tőkepiaci források bevonásával alternatív katasztrófafedezeteket vásároljanak az ilyen jellegű kockázatokra?

- Egyelőre nem tudok ilyen törekvésekről. A nemzetközi viszontbiztosítási piac szeptember 11. után és a nyugat-európai árvizeket követően is szigorodott, de nem hiszem, hogy komolyabb kapacitásgondok lépnének fel. A fedezetek kicsit drágábbak lesznek, ennek hatásait azonban az ügyfelek késleltetve fogják megérezni.

- Az Európai Unióval nemrég befejeződtek a csatlakozási tárgyalások. Adódik tehát a kérdés: milyennek látja a hazai piac érettségét, és milyen változásokra számít a belépésünkkel?

- Az érettséggel jól állunk. Elsősorban a jogharmonizációval, mivel ennek folyamatát már akkor elkezdte a jogalkotás, amikor még csak "pajzán" álom volt a tagságunk. Ennek több oka is van. Egyrészt a külföldi szakmai befektetők ittléte, ezek ugyanis sugallták azokat a kiforrott módszereiket, amelyek már beváltak a közös Európa piacán. Másrészt az, hogy a biztosítás azért mégiscsak nemzetközi szakma, amelyik nemcsak a viszontbiztosítók, hanem más intézmények révén is olyan fokon kapcsolódik a környezetéhez, hogy mindenképpen előnyös a másutt alkalmazott szabályok átvétele.

A legfájdalmasabb változtatásokat már 1995-ben megtettük a biztosítási törvény világra segítésével, és ugye a jogszabály azóta majdnem minden évben változott, míg  mostanra végre eljutottunk odáig, hogy a hazai piac köz-
jogi környezete már eurokonform. Csak technikai jellegű változtatások vannak hátra, amelyek előreláthatólag májusban megtörténnek, de ennek közvetlen hatása a piacra, különösen a fogyasztókra már nem lesz.

Egy veszély azonban fenyeget azzal kapcsolatban, hogy mi fog történni a hazai biztosítási piac teljes megnyitásakor. Lehet, hogy még a szakmában dolgozók sem fogták fel ennek a lényegét, de tényleg nem lesznek határok. Tehát a magyar emberek elméletileg minden további nélkül elvihetik az autójuk biztosítását például egy dán biztosítóhoz. Ebből a szempontból valójában nem tudni, mit hoz a jövő. Mindazonáltal nem életszerű, hogy valaki itthonról Dániában kössön casco biztosítást.

Az unióban körülbelül 5400 biztosító tevékenykedik.

Persze az, hogy hány szolgáltató van egy országban, magában még semmit sem árul el a piac minőségéről. Ezt inkább a történelmi hagyományok, a fejlődés befolyásolják. Hazánkban például a két világháború között 84 társaság dolgozott a Trianon utáni, tehát a maival azonos nagyságú területen.

- A biztosítási termékek zömét helyben fogyasztják, vagyis a biztosítóknak sok más szolgáltatóval ellentétben ebben a tekintetben kevesebb a félnivalója a szolgáltatások szabad áramlásától.

- Például Ausztriában a csatlakozás kapcsán olyan félelmek fogalmazódtak meg, hogy az emberek az életbiztosításukat más országokba viszik. Ez azonban elmaradt, és reménykedhetünk abban, hogy nálunk sem lesz másképpen. Az azonban várható, hogy a szabályozás további liberalizálása újabb alapításokat ösztönöz, bár az az érzésem, hogy mindazok a külföldi szakmai befektetők itt vannak, amelyek vonzónak tartják a magyar piacot. Sőt már a centralizáció is kezdetét vette.

Ugyanakkor a konvergencia kapcsán a szakmának van egy kis fenntartása, amennyiben a biztosítási törvény módosítása azt is célozza, hogy a csatlakozás "ürügyén" kibővítse a pénzügyi felügyelet ellenőrzési jogkörét. A pénzügyi szolgáltató szférának kellemetlen ez ellen tiltakozni, és nem is teheti különösen eredményesen, ám egy ilyen folyamat megnehezítheti a biztosítók tevékenységét az európai társaságokéhoz képest.

- Kíváncsiak vagyunk, hogy a szabályozásnak pontosan melyik változására utalt...

- Nem volna szerencsés, ha - az eminens szerepében tetszelegve - a hazai piacon az unióbelieknél szigorúbb, materiális elemekkel tarkított szabályozást alkalmaznánk, mert ez rontaná a nemzetközi versenypozícióinkat. A tőke oda fog áramolni, ahol nemcsak biztonságosan, de akadálymentesen, az otthonihoz hasonlóan működhet.

- Az európai pénzügyi szabályozásban a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság "szava" az irányadó, a magyar jogharmonizáció tehát aligha mondhat sok újat az unióbeli szolgáltatónak. A biztosítási törvény megújítása - hírek szerint a pénzügyi kormányzat és a szakma megállapodása nyomán - tavaly lekerült a napirendről.

- A szabályozásban a hangsúly most a kiszervezések ellenőrzésén van. Ma ezen a piacon minden kiszervezésnek minősül, amit nem a biztosító, nem a "székház" végez. Tehát még az egyszeri ügyvédi meghatalmazás is, amivel kapcsolatosan a felügyelet az ellenőrzése alá vonja a megbízott ügyvédet. Az a befektető persze, amelyik Magyarországra igyekszik, és nehézkesnek találja ezt a jogi környezetet, inkább másutt "gründol össze" egy biztosítót.

- És vajon milyen megfontolás húzódott meg az elnapolás hátterében? 

- Mint tudjuk, aki időt nyer, életet nyer. A törvénytervezetről az volt a véleményünk, hogy további munkálatokat igényel.

- Tavaly szeptemberben megtörtént a gépjármű-felelősségbiztosítási piac teljes liberalizációja. Hogyan látja: mit jelent ez a biztosítóknak és az ügyfeleknek?

- A liberalizáció nem előzmény nélküli. Olyan folyamatról van szó, amelyik öt esztendeje kezdődött. Időközben kicsit megtorpant, sőt ellenkező irányba fordult, de azután nagy nehezen sikerült elérni, hogy visszavonhatatlan valósággá váljon. Tehát mára megszűnt az állami beavatkozás a gépjármű-felelősségbiztosítási díjképzésbe.

Az átállás meglepően simának bizonyult. A felügyelet arra figyelmeztetett minket, hogy elszabadulhatnak a díjak, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a növekmény átlagos mértéke a mi kalkulációnk alapján 4,87 százalék lehet, tehát kisebb, mint a prognosztizált infláció. Érdekes ugyanakkor az is, hogy a liberalizáció kapcsán az ügyfelek csak minimális arányban (mintegy 3 százalék erejéig) váltottak szolgáltatót, ami egy évvel előbb is ilyen mértékű volt.
A díjak megemelkedésének számítása egyébként igen nehéz, mivel Magyarországon majdnem 3 millió autó van. A végső szám - körülbelül februárban - bizonyára nagyobb lesz.

- A pénzügyi szektorban az elmúlt évtizedben kialakultak a nagy csoportok, létrejöttek a különféle szolgáltatók közötti szövetségek. Vannak-e még tartalékok az ilyen típusú szinergiákban?

- A hazai biztosítási szektorban ezek a szövetségek bizonyos szempontból "újragombolódnak". Például azért, mert a Magyar Posta önálló biztosítókat hozott létre, és ezzel egy értékes eladási csatorna esett ki több biztosító eszköztárából.

- A pénzügyi szektor néhány éve munkaerő-kibocsátóvá vált, például a bankrendszer átalakulásával ezrével kerültek utcára az emberek. Ebből a szempontból a biztosítási üzlet üdítő kivétel, hiszen napjainkban ez az a szegmens, amelyik munkaerő-felszívó is. Meglátása szerint hogyan változott tavaly a szektorban dolgozók elégedettsége, hogyan alakultak a jövedelmi és a karrierlehetőségek?

- Az elégedettségi mutató alighanem sajátos helyzetet tükrözne. A bizonytalanság ma is tetten érhető, mivel a nagy cégek folyamatosan átszervezik struktúrájukat, tevékenységüket. Az is látszik, hogy a költségekkel való takarékosság, amely permanens törekvéssé vált, tendenciózusan létszámleépítésekkel valósítható meg. Vannak azért biztató vonások is. Az egyik a szakma jövedelmi helyzete, amely stabilizálódott, és perspektivikusan is sokat ígér. Azt például nem reklámozzák az érdekeltek, de híresztelik, hogy az ügynöki szakma művelőinek kereseti lehetőségei szinte korlátlanok.

- Hányan dolgoznak napjainkban a szektorban, és ebben a tekintetben mi a jellemző irányzat?

- Az ügynökökkel együtt 24-25 ezren, és a számok stagnálnak. Erre nézve rendületlenül igaz az a nem túl népszerű megállapítás, amely szerint a szolgáltatók közötti verseny elsősorban nem a termékekkel zajlik, hanem az ügynökökért. Ez azért van, mert a kulcstevékenység az értékesítés, hiszen a biztosítás az a termék, amelyet nem megvesznek, hanem eladnak.

- Végül nézzünk előre: mit jósol 2003-ra a szakmának?

- Azok a pozitív tendenciák, amelyeket nagy örömmel regisztráltunk 2002-ben, a nemzetközi terepen jelentkező problémák ellenére remélhetőleg érvényesülni fognak ebben az évben is. A piac tavalyihoz mérhető bővülésére nem számítok, de a biztosítottság térnyerésére igen. Ne feledjük, még mindig van mit behoznunk Európához képest. És ebben nem lesz elfogadható az az érv, hogy ott a jövedelmek is magasabbak. Egy Opel Corsa betört szélvédőjének a cseréje ugyanis hamarosan ugyanannyiba fog kerülni nálunk is, mint Németországban. Van a mi szakmánknak egy nagyon buta mutatója, az a bizonyos egy főre jutó biztosítási díj. Ez ma nálunk évente 180-185 euró azután, hogy az elmúlt tíz évben látványos növekedést produkáltunk. A fejlettebb nyugat-európai piacokon viszont 2000-3000 euró ugyanez. Mindazonáltal a legutóbbi felmérések azt mutatták, hogy Európában a díjbevétel alakulásának tükrében a magyar piac a legdinamikusabb. Vagyis az látszik: jók az esélyeink.