- A K&H-nál történt események, noha az ilyen történetek a maguk teljességében sosem láthatók, ráirányították a figyelmet egy sor olyan szakmai kérdésre, amely perdöntő a pénzügyi intézmények teljesítményére nézve - abban a tekintetben is, hogy mennyiben válhatnak visszaélések célpontjává. Értesülvén az eseményekről, milyen általánosítható konklúzió(ka)t fogalmazott meg a maga számára?

- Illúzió azt gondolni, hogy egy bank pusztán azért, mert nyugati, vagy azért, mert a saját nemzeti piacán sikeres, netán azért, mert látványos akvizíciókat hajt végre - akár úgy, hogy olcsón vásárol -, automatikusan birtokában van az irányítás képességének is. Vagyis alkalmas arra, hogy egy több országra, netán kontinensre kiterjedő hálózatot működtessen, azaz magáénak tudja mindazokat az emberi, szakmai, szervezeti, technikai stb. erőforrásokat, amelyek az ilyen hálózatok nyereséges és a kockázatok kézben tartásával történő üzemeltetéséhez szükségesek. Ebben tehát nem érvényesülnek automatizmusok. Szó sincs arról, hogy az egyik képesség következne a másikból. Ezt mutatja az üzleti gyakorlat, és a jelek szerint a napjainkban zajló események kapcsán is ennek a tanúi vagyunk.

- A bankok, a pénzügyi intézmények ténykedésük fokozott kockázatosságára tekintettel szigorú és mind szigorúbb mechanizmus keretei között dolgoznak. Ennek a mechanizmusnak egyaránt részei a kemény prudenciális és tőkeszabályok, a tulajdonosokkal, a vezetőkkel, az igazgatóságokkal, a felügyelőbizottságokkal, az auditorokkal szemben megfogalmazott követelmények, valamint azok a hatóságok, amelyek a szabályok érvényre juttatására hivatottak. Mégis?

- A botrányokból sokszor azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az érdekeltek jószerével mindent elrontanak, amit csak el lehet rontani. A bajok forrásait keresve rendszerint azt látni, hogy a tulajdonosi kontroll gyenge, netán egyenesen hiányzik, a vezetők kiválasztásakor nem járnak el körültekintően, vagy nem érvényesítik a kellő követelményeket, a belső ellenőrzés autonómiája nem, vagy nem maradéktalanul létezik, a csoportauditot nem alkalmazzák, vagy formalitásként kezelik, s nagy valószínűséggel az érintett auditorok és felügyelő hatóságok sem bizonyulnak eléggé ébernek.

- A felsorolás a felelősségbeli sorrendről vallott véleményét is kifejezi? Mit tesz az első helyre és mit az utolsóra?

- Egy-egy konkrét esemény kapcsán a tulajdonos, a helyi menedzsment, a belső ellenőrzés felelősségét gondolom a legnagyobbnak. Ha mindhárom kudarcot vall, hát az bizony szegénységi bizonyítványnak tekinthető. Hozzájuk képest hátrébb sorolom az auditorok és csak a sor végére teszem a felügyeletek felelősségét.

- A magyar pénzügyi szektor túlnyomó részét olyan nemzetközi csoportok érdekeltségei képviselik, amelyek a szabályozás és a felügyeleti kontroll szempontjából hasonlóan szigorú körülmények közepette dolgoznak. Igaz, tény, hogy itthon a pénzügyi szabályozás mind ez ideig késlekedett a csoportszintű prudenciális követelmények törvénybe foglalásával. Hogyan látja, ebben a mezőnyben mitől függ az, hogy egy-egy intézmény kapuin belül mi történik?

- Minthogy a szabályok, a mechanizmusok, az intézményi alapok adottak, az érvényesítés leginkább vállalati kultúra kérdése. Abban ugyanis nem kételkedem, hogy a botrányokat produkáló bankoknál formálisan eleget tesznek a szabályoknak, s ezek keretében nyilván a bankcsoport belső auditálását ellátó szervezeti egységek is felvonulnak a feladataik elvégzése céljából! A rendszerek tehát léteznek, csak nem működnek.

- Az irányítás, vagyis a tulajdonlás képességének elbírálása a felügyelő hatóságok joga és felelőssége. Ôk mondhatják ki az aspiránsokról, hogy rendelkeznek-e a megbízható, független tulajdonlás gyakorlásának jellemzőivel. Ha egy tulajdonos nem bizonyul alkalmasnak arra, hogy vigyázzon a bankjára, az vajon azt is jelenti-e, hogy rosszul ítélték meg ezt a képességét?

- Vannak olyan tulajdonosok, amelyekre lehetetlen azt mondani, hogy alkalmatlanok. Hiszen múltjuk, hírnevük és főleg tőkeerejük elégséges ahhoz, hogy kötelezettségeiknek eleget tegyenek, tehát szükség esetén megfizessék a tanulópénzt és az érintett ügyfelek ne lássák kárát a botlásaiknak. A tulajdonosi képességek sorában én ezt tartom a perdöntő szempontnak, és számomra nyilvánvaló, hogy a K&H-nál történtek kapcsán is ez a legfontosabb momentum. Egy ilyen tulajdonosi háttérrel tevékenykedő intézménynél akármire, még bűncselekményre is fény derülhet, de a számlát nem az adófizetőknek kell megfizetniük. Tehát a tulajdonos állja a számlát, kár csak őt éri. Ezért egy magánbefektető, főleg, ha tőkeerős, és különösen ha nemzetközi hírű bank, mindig jobb tulajdonos, mint például az állam. Emlékeztetnék rá: a K&H tulajdonosai, amint kipattant az ügy, azonnal kijelentették, hogy állni fogják a "cehet".

A bankeladások kapcsán sem a privatizátoroktól, sem az ügyleteket engedélyező felügyelő hatóságoktól nem lehet többet elvárni annál, mint hogy olyan tulajdonosokat válasszanak, amelyekről feltételezhető a szakszerű üzemeltetés, de legalábbis az, hogy a legrosszabb esetben helytállnak az általuk működtetett bank okozta károkért.

- Vagyis bankot leginkább jó banknak indokolt eladni?

- Természetesen más megoldás is lehetséges, például a tőzsdei privatizáció, de a kérdést a biztonságra szűkítve a válasz igen, a szakmai befektetőnek történő értékesítés biztonságosabb megoldás. Más kérdés, hogy a szakmában való jártasság nem feltétlenül jelent egyet a nemzetközi hálózat irányítására való alkalmassággal.

- És ha az a bizonyos számla akár egy nagyságrenddel nagyobb lenne? Hiszen a különféle pénzügyi botrányokból ítélve a visszaélések nagyon nagyok is lehetnek.

- Az érintettek számára bizonyára nagyon fájdalmas lenne, de nem kételkedem abban, hogy azt is kifizetnék.

- A nyolcvanas, kilencvenes évtized a globalizációról, a pénzügyi csoportok térnyeréséről szól, s ebben a folyamatban az elmúlt években a régiónk volt az egyik célpont. Több bank is gyorsan terjeszkedett, köztük a belga KBC-csoport, amely ezzel a legnagyobb kelet-közép-európai befektető címet is kivívta magának. Hogyan látja, a hirtelen növekedés, terjeszkedés mennyire kell hogy óvatosságra intse a privatizátorokat?

- A gyors terjeszkedés rendkívül nagy kockázatokat hordoz. A szakmát figyelve néha az az érzésem, felelős vezetők a vélt üzleti előnyök reményében túlontúl könnyen teszik túl magukat a kockázatokon. Főképpen azután, hogy az utóbbi évek eseményei Amerikában és Európában is bőven szolgáltattak példákat arra nézve, hogy a hirtelen növekedés, a rohamos terjeszkedés, a felvásárlások kapcsán egyszer csak bebizonyosodott: az adott vállalatok nem hoztak létre valóságos értéket, sőt a részvényesi érték még fogyott is. Gyakran egy-egy részvénysztorinak lehettünk tanúi, amelynek a menetében az érintettek a gyors növekedéssel akarják a részvényárfolyamokat felhajtani és a további növekedéshez így próbálnak friss tőkéhez jutni. Eközben elsikkad a szervezet fejlesztése, a kiegyensúlyozott építkezés, a kockázatok kezelése és nem utolsósorban a működési eredmény, a profit. Ha szigorúan fogalmazok, ezt akár pilótajátéknak is nevezhetném.

- A pénzügyi szektorban az összetett tevékenységet folytató csoportok térnyerése következtében jellemzően bankárok irányítanak befektetési szolgáltatókat, biztosítókat, lízing- vagy ingatlanfejlesztő társaságokat, a szakmai tartalmukat tekintve a sajátjuktól olykor merőben különböző természetű feladatokkal szembesülve. Az elmúlt évek néhány nagy pénzügyi bukása és a K&H-nál történtek kapcsán nem mutatkozik-e vajon túl kockázatosnak ez az irányzat?

- Azt nem látom problematikusnak, hogy kereskedelmi bankok történetesen befektetési szolgáltatókat irányítanak. Ez a mi csoportunkban is így van. Abból viszont előbb-utóbb óhatatlanul bajok származnak, ha mellőzik a szakmai, biztonsági szabályokat. Ezzel akár a legprimitívebb visszaéléseknek nyithatnak teret. A törvények és a józan ész is számos rendszabályt, korlátozást írnak elő, amelyeket ilyen esetekben működtetni kell. A legalapvetőbb a folyamatba épített ellenőrzés, azaz például az üzletkötés és a megkötött üzlet adminisztrációjának szétválasztása, valamint a rendszeres utólagos ellenőrzés, amelyet a banki hierarchiától független belső ellenőrök végeznek el.

A szabályzatok persze nem helyettesíthetik a légkört. Ha valamennyi szabályzat a helyén van, de a légkör rossz, az emberek félnek, nem érzik magukat biztonságban, akkor a legjobb szabályzat "ereje" is elolvadhat.

- Hogyan látja, az, hogy egy ország második legnagyobb bankcsoportjában kipattan egy botrány, hatással lehet-e az adott pénzügyi szektor megítélésére?

- Nem gondolom, hogy számolni kellene ilyennel. Botrányok, csalások bárhol előfordulhatnak és elő is fordulnak. Nemrégiben láthattuk az Allied Irish-nél történteket, azt, hogy egy dealer ténykedése kapcsán egy rakás pénzt elsikkasztottak annak kihasználásával, hogy az adott intézménynél nem ellenőrizték a kötjegyeket.

- Ha visszakanyarodunk a magyar bankszektor tulajdonosi struktúrájához, azt tapasztaljuk, hogy túlsúlyban vannak a külföldi szakmai befektetők. Mit mond vajon mindez arra nézve, hogy a K&H-beliekhez hasonló események megtörténhetnek-e másutt is?

- Úgy gondolom, hogy megtörténhetnek. A külföldi pénzügyi csoportokat figyelve látható, hogy egy sor olyan nagy múltú bank érdekelt a magyar piacon, amelyik aránylag későn lépett ki a nemzetközi "hadszíntérre". Ez pedig ebből a szempontból azt jelenti, hogy ezek az intézmények mostanában próbálják kialakítani azokat a rendszereiket, amelyek ebben a műfajban szükségesek a biztonságos üzleti aktivitáshoz. Ezzel szemben ott vannak azok a bankok, amelyek szintúgy százéves múlttal rendelkeznek, csakhogy ebből az évszázadból sok évtizedet a nemzetközi porondon töltöttek el. Az ilyen intézmények sokkal nagyobb gyakorlat, tapasztalat birtokában vannak, aminek révén jobb eséllyel szűrhetők ki a nem kívánatos események. Persze az üzlet általában és a banküzlet konkrétan veszélyes üzem, mindenkit érhet "baleset". Még a legkiválóbb nevek is áldozatul eshetnek visszaéléseknek. Ha az emlékezetem nem csal, néhány éve épp a Deutsche Bank egyik vagyonkezelője követett el meglehetősen nagy összegű csalást, bár talán nem olyan primitívet, mint amilyennek a gyanújával most nálunk nyomoznak a hatóságok.

Az újonnan érkezett bankok, bankcsoportok ellenben csupán néhány éve váltak regionális hálózatok birtokosaivá és irányítóivá. Ezeknek nyilvánvalóan szembe kell nézniük azzal a helyzettel, hogy az időt, az építkezés folyamatát, a megfelelő szakmai és szervezeti kultúrát nem pótolja semmi.

- Vajon a teljesítményért felelős vezetőség
autonómiájában vagy a felelősségében általában hogyan tükröződnek ezek a különbözőségek?

- Erre a kérdésre nem tudok általános érvényű választ adni. A felelősség elsősorban a tulajdonost terheli, és a gyakorlatban a követelmények meghatározása, a követelményeknek történő megfelelés rendszeres ellenőrzése, és nem utolsósorban a számonkérés, illetve a szankciók formájában valósul meg. A konkrét megoldások nagyon is sokfélék, hiszen bonyolult optimalizálási folyamatról van szó, amelyben a kockázat mérséklése csak egy az elérendő célok közül. Nyílván hasonlóan fontos a profit maximalizálása, a növekedés fenntartása és még néhány más stratégiai jelentőségű előirányzat. Ennek az optimalizációs feladványnak a megoldása tesz egyes üzleti vállalkozásokat sikeressé és ítél másokat kudarcra - ráadásul ezt a feladványt az idő múlásával és a körülmények változásával újra és újra meg kell fogalmazni és meg kell oldani.

- A pénzügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódóan az elmúlt évtizedekben egy egész tanácsadási iparág épült ki. Egy-egy akvizícióban az egybekelők oldalán az auditorokon kívül pénzügyi, jogi, informatikai tanácsadók bábáskodnak az ügylet sikere érdekében, ami jórészt a kapcsolódó kockázatok limitálását célozza. Nem jelenti-e ez azt is, hogy az ilyen típusú tudást is meg lehet vásárolni?

- Naivitás azt hinni, hogy a szakértelem "megvásárolható" és ezzel minden probléma egy csapásra megoldódik - a profit nő,  kockázat csökken. A szervezet működésének és a szervezetben tevékenykedő egyének "összjátékának" nagyon bonyolult a hatásmechanizmusa. Nagyon egyszerűen fogalmazva példák sokasága mutatja, hogy a bizonyos körülmények között nagyszerűt produkáló szakemberek "simán" kudarcot vallanak, ha más körülmények közé kerülnek. De ez fordítva is igaz lehet, viszonylag gyengén teljesítő munkatársak szárnyat kaphatnak megfelelő körülmények között.

- A banki szabályokat a botrányok, a csődök írják - hangoztatta sokszor Rusznák Tamás, a hazai pénzügyi szabályozás alapító atyáinak egyike. A K&H-beli események kapcsán a saját intézményénél tett-e már valamit, netán terveznek-e változást a saját szabályaikban?

- Nem gondolom, hogy ilyen nálunk előfordulhat, de a rend kedvéért azonnal felkértem a belső ellenőrzést a vagyonkezelési üzletág vizsgálatára. Ez magától értetődő óvatosság.

- Ha a pénzügyi életben olyan botrányt látni, amelyikben szolgáltató és ügyfele kerül valami-
féle konfliktusba, az elmúlt évek tapasztalatai (WVM Lízing, Realbank, Postabank stb.) nagy perek emlékét idézik.

- Alapesetben bizonyára a K&H Equities érintett ügyfelei sem viszonyulnak másképpen az ügyeikhez, ezért valószínűleg lesznek, akik perelni fognak. Ezzel kapcsolatban az a tapasztalatom, hogy ha szolgáltató és ügyfele áll egymással szemben, és a felelősség akár csak fifti-fifti, a bíróság az ügyfél javára ítél már csak fogyasztóvédelmi megfontolásból is.

Az persze érdekes kérdés, hogy ezek az ügyfelek vállalják-e a nyilvános konfrontációt, vagy inkább úgy látják jónak, ha csendben megegyeznek a bankkal, de ez fordítva is igaz lesz, a banknak is mérlegelnie kell egy elhúzódó, a nyilvánosság előtt zajló konfliktus okozta goodwill-veszteséget a meg- vagy inkább visszanyerhető milliókért cserébe.

- Napjainkban az éles versenyben, amelyben harc folyik az ügyfelekért és az eredményekért, és minden szolgáltató eladókat, "ügyfeleseket" keres, nem túl nagy-e a kísértés arra vonatkozóan, hogy a kiváló kapcsolatok mozgósítására képes munkatársak a feltételek dolgában engedményeket kapjanak? És melyek azok a belső mechanizmusok, amelyek gátat szabnak annak, hogy szakmai feltételek híján pusztán a kiváló kapcsolatok birtokában vezető beosztású banktisztviselő lehessen valaki?

Rimaszombati Edit (Forrás: Bank & Tőzsde)