Évtizedek

TÍzéves a Bank & TÔzsde

- Számomra a kilencvenes évtized a tőzsdelázzal jelent egyet, ami azzal vette kezdetét, hogy 1990-ben Hardy Ilona után a második alkalmazottja lehettem a Budapesti Értéktőzsdének. Annak idején persze sokan megütközve néztek rám, hiszen a biztos munkahelyemet feladva egy teljesen kiszámíthatatlan helyzetbe ugrottam fejest. Kezdetben nemhogy BÉT, de iroda sem volt, amiben legalább testet öltött volna valami az elképzelt jövőből. A munkakönyvünket a Pénzügykutatónál Tardos Márton fogadta be, s úgy egy évet kaptunk arra, hogy megszervezzük a munkáltatónkat.

Visszagondolva erre az jut eszembe, hogy nagyon lelkesek voltunk, de ami engem illet, bizonyosan nem láttam meg azt az utat, amelyet az intézmény végül is történelmi léptékkel mérve nagyon rövid idő alatt befutott.

- A BÉT megszületése kapcsán pártfogókban nem volt hiány. A tőzsdeszervezők nagyon sok segítséget kaptak külföldről is, belföldről is. Ennek jóvoltából például élőben is tanulmányozhatták a modellt a világban. Mi nem látszott hát?

- Azt éreztem és tapasztaltam, hogy rengeteg energiánk van, és hogy van annyi összetartás is bennünk, amennyinek a birtokában "mindenre" képesek vagyunk. Ám azt nem tudtam belátni, hogy sikerül-e kiépítenünk azt az intézményrendszert s mozgósítanunk azokat az üzleti erőket, amelyek nélkül az egész nem megy.

Ez persze talán abból is adódott, hogy mindig az operáció, tehát a feladatok kézzelfogható része volt a terepem. Az én feladatom általában akkor kezdődött, amikor megszülettek a döntések. Hogyan lesz a nagy tervekből hétköznapi valóság? Ezt kellett megoldanom. Így azután számomra etapokból állt a világ.
A nyílt kikiáltásos kereskedés felváltására elhatároztuk a számítógépes kereskedelem megszervezését, később a rendszer kiépítését. Előbb a CMSS, majd az MMTS - megannyi nagy projekt. Újra és újra ott álltunk a hatalmas feladat előtt, és azon törtük a fejünket, hogyan fogjuk mindezt emberrel, pénzzel, eszközökkel kivitelezni.

Mindez ráadásul olyannyira kitöltötte az életemet, hogy ha akkoriban valaki felteszi nekem a kérdést: örökre elköteleztem-e magam, habozás nélkül igent mondok.

- A magyar tőkepiacot múlt hiányában úttörők szervezték, a két hazai tőzsde a nyolcvanas évek néhány műhelyéből nőtte ki magát. Az árutőzsde főképpen az Agrimpexből, a BÉT elsősorban az MNB-ből és az Állami Fejlesztési Bankból. Schalkhammer Erika - Bokros Lajossal, Debreczeni Kálmánnal, Rotyis Józseffel együtt - a jegybanki stáb tagjaként lett a piac egyik alapítója. Milyen tőkepiaci munkálatokról volt is szó a jegybankban?

- A speciális bankügyletek elnevezésű egységben kötvénykibocsátásokat szerveztünk, többek között a MÁV, a TVK számára. Az adott vállalatoknak az akkor érvényes gazdasági modell keretében a Nemzeti Bank volt a hitelezője, és ezeknek az ügyleteknek a célja alternatív források gyűjtése volt. Debreczeni Kálmánnal több mint harminc kibocsátást hoztunk tető alá. Amikor azután létrejött a kétszintű bankrendszer, a tevékenységet és a kiépített kötvényportfóliót áttelepítettük az újonnan megalakított Magyar Hitel Bankba.

- Az, hogy ki mindenki vált részesévé a Budapesti Értéktőzsde "teremtését" leíró történetnek, nagyrészt azon múlt, hogy ki csatlakozott a nyolcvanas évtized közepén már nagy lendülettel szervezett kötvénypiachoz, amely az Értékpapír-kereskedelmi Megállapodás megszervezésével a BÉT előszobájának számított. Hogyan vezetett egy friss diplomás közgazdász hölgy útja a nyolcvanas években még csak körvonalaiban létező magyar tőkepiacra?

- Diplomával a zsebemben a KSH, majd a Magyar Televízió kötelékében kezdtem a pályámat. Betűreklámról folytatott tárgyalások révén kerültem kapcsolatba az MNB-vel, ahonnan nem sokkal később megkerestek, mondván: olyan vehemenciával képviseltem a tévé érdekeit, amilyenre nekik is szükségük lesz, menjek tehát hozzájuk dolgozni a Szabadság tér egyik oldaláról a másikra. Mint kiderült, vadonatúj munkáról, a kötvénykereskedelem megszervezéséről volt szó. Soltész Laci bácsi Debreczeni Kálmánnal kettőnket választott ki erre a feladatra. Adott pénzt, paripát, kaptunk 500 millió forintot, aláírási jogot és mindent, ami csak kellett, hogy szervezzük meg a kötvénykibocsátást és a másodlagos piacot. Sosem fogom elfelejteni a történetet. Ehhez persze Soltész László kellett, aki egy megkövesedett intézményben is képes volt arra az eretnekségre, hogy két kezdő fiatalnak ekkora lehetőséget adjon. Mai szemmel nézve bámulom a bátorságát és hálával adózom a nevének.

Hát így kerültem a tőzsdére. Előbb persze a jegybanktól a Hitelbankba vezetett az utam, ahol nagy hatással volt rám a Demján Sándor mellett eltöltött időszak.

- A tőzsdelázas kilencvenes évtized kezdetén mi igényelte a legnagyobb erőfeszítést, mi volt fontos, mi állt a törekvések középpontjában?

- Működőképes tőzsde, papírok, megbízható technika, sőt hosszú évekig még az is, hogy képesek legyünk mindennap kinyitni - ha kell, akár kockás papíron regisztrálva a kötéseket. Sokszor kaptunk dicséretet azért, amiért extrém helyzeteket is sikerült kézben tartanunk! Nem volt könnyű, hiszen nagyon járatlanok voltunk. Ha visszatekintek a piaci kockázatokkal kapcsolatos megfontolásainkra, az is eszembe jut, hogy meglehetősen tudatlanok voltunk. Néhányan persze - Bokros Lajos, Faluvégi Lajos, Járai Zsigmond - nagyon képzettek voltak, és a tapasztalataik meg az élettől kapott bölcsességük folytán biztonságtudatot adtak nekünk. Sokat vitatkoztunk, számomra mégis perdöntő volt, hogy miként foglalnak állást egy-egy hosszú távra vonatkozó stratégiai  kérdésben.

- A tőzsde nagyon szerencsés időszakban startolt abból a szempontból, hogy egészen 1997-ig elkerülték a pénzügyi válságok. Más kérdés, hogy a múlt nélküli brókertársadalom az aranykorban - a szakma által definiáltan - örökösen felfelé tartó árfolyamokon, vagyis kockázati megfontolások híján szocializálódott. Ráadásul mindehhez nagyon liberális szabályozás és felügyelés társult, aminek aztán meg is lett a következménye. Vajon milyen konkrét helyzetek kezeléséért kapott dicséretet ebben az időszakban a tőzsdei kereskedelemért felelős stáb?

- Egyrészt a tőzsdetagok kereskedési jogának gyors és összehangolt felfüggesztéséért, valamint visszaadásáért, amihez a Keler munkatársaival szoros kontaktust kellett fenntartanunk. Másrészt a tapasztalatok alapján a szabályok és a kereskedési rendszer folyamatos csiszolásáért, amihez a brókertársadalom a kezdeményezőkészségével, a javaslatok kritikájával járult hozzá.

- Voltak-e olyan elágazások a BÉT "épülésében", amelyek az elmúlt évek tükrében jobb utat kínáltak?

- Ha arra az útra lépünk, mint a lengyelek, tehát állami piacot szervezünk tőzsdekényszerrel, szerintem hibáztunk volna. A beavatkozás kísértése így is fennállt az állami apparátus és a politikusok részéről, s ez a késztetés bizonyosan sokkal nagyobb lett volna, ha a tőzsde állami eszközökből épül fel. Ezért ma is ugyanezt az utat választanám, ami persze nem jelenti azt, hogy mindent ma is ugyanúgy tennék.

- Például?

- Például ma nem invesztálnék olyan infrastruktúrába, amelyik egy épülethez kötődik. Még akkor sem, ha erős érvek szólnak mellette. Szükség volt a teremre, mert a szakmai közvélemény sem bízott a manipulálhatónak vélt számítógépes kereskedelemben. Végül is a Deák Ferenc utcai terem komoly befektetést igénylő létesítése volt az ára annak, hogy leküzdjük a bizalmatlanság gyerekbetegségét.

- Az épület jóvoltából a BÉT kézzelfoghatóvá vált, ráadásul a létesítmény használati jogát állami támogatásként kapta az intézmény. Máskülönben elesett volna az "apanázstól".

- Valóban. 1948-ban bezárták a Budapesti Áru- és Értéktőzsdét, s vele a tőzsdepalotát is. Erre hivatkozva sikerült kijárni kormánynál, pénzügyminisztereknél, hogy a magyar állam kárpótlásul adjon új telephelyet a piacnak. Tulajdont nem kaptunk, a "kárpótlás" használati jogban öltött testet, és éppen én kaptam feladatul az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezhető konstrukció jogi formába öntését. Sokat dolgoztunk rajta, s azt hiszem, sikerült megbízható és visszafordíthatatlan megoldást találnunk.

A terem ország-világ előtt megtestesítette a piacot, és persze azt se feledjük, hogy a bérleti díj egy része kedvezményes volt, s arányban állt a finanszírozási képességünkkel.

- A BÉT napjainkra alaposan megváltozott. Mennyiben naprakész a mai helyzet követésében?

- Sok éve már, hogy eljöttem - 1999-ben -, s ma már kívülről látom az intézményt, de figyelem. Szinte nincs olyan nap, hogy ne nézném meg az újságok tőzsdei rovatát vagy a tőzsdei honlapot. A szervezet sokkal karcsúbb, bár a tranzakciók és a papírok számához képest ma is eléggé "termetes". És persze ahhoz mérten is az, hogy ma már nincsenek nagy stábot indokló fejlesztések.

- Az alapító stáb egyik utolsó tagjaként hagyta el a szervezetet, s ezzel végül is megkímélte magát attól, hogy részese legyen az elmúlt éveket jellemző bessz, a szervezeti leépítés kínos eseményeinek.

- A jövőt építeni, főképpen jó csapatban, lelkesítő feladat, a leszálló ágban közreműködni valljuk meg, nem az. De hát megtorpanásokban azért nekem is volt részem bőven - főképpen akkor, amikor elapadtak a bevezetések, s amikor azon törtük a fejünket, mit tehet a tőzsde azért, hogy vállalatokat rábírjon a parketten való megjelenésre.

- Mit tart a mögöttünk hagyott évtized szempontjából eredménynek, és mi az, amiről a tapasztalatok tükrében úgy látja, jobb lett volna másképpen csinálni?

- A legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy létrejött a tőzsde, eleinte ötven-száz, később egyre több ember csapatmunkájának produktumaként. Kiépült a tőkepiac törvénnyel, eszköz- és intézményrendszerrel. Ezt mai szemmel nézve is nagyon komoly teljesítménynek értékelem, amivel hozzájárultunk a magyar gazdaságban lezajlott rendszerváltáshoz.

Amit hiányolok, az az előbbiekkel összefüggésben egyrészt az, hogy nem készültünk fel eléggé a piaci és tagi kockázatok kezelésére, másrészt az, hogy talán nem tudtuk kellő erővel hosszú távra befolyásolni a kormányokat a tőkepiac, a tőzsdei befektetések inspirálása, a tőkének a piacon tartása érdekében. Számomra az elmúlt évtized két nagy kudarcot hozott. Az egyik az a szabályozás, amelyik sok év kemény munkája után az árfolyamnyereség megadóztatásával büntette a tőkepiaci befektetéseket, a másik az, hogy nem sikerült tőzsdén tartanunk azokat a vállalatokat, amelyek rászánták magukat a csatlakozásra. S mivel a beáramlás is elmaradt, feltartóztathatatlanná vált a leépülés. Nagyon fontos, hogy itt folyamatokról van szó, vagyis a mai fejlemények évekre meghatározzák a piacot.

- A tőzsdei megjelenés és az ottlét ára bizonyosan összefügg a vállalatok bevezetési hajlandóságával. S mivel a BÉT a kilencvenes évtizedben épült fel, ezt az árat a beruházások, a betanulás költségei is terhelték. Nem véletlen, hogy volt, aki a bős-nagymarosi vízi erőműéhez hasonlította az MMTS építését.

- Ameddig én az ismeretek birtokában voltam, addig a tőzsdei szolgáltatások díja valóban magas volt ahhoz képest, ha valaki azt nézte, mekkora lenne, ha mondjuk csak a folyamatos működést kellene fedeznie. Az az összemérés ellenben jó arányt mutatott a javunkra, amelyik a nyugat-európai piacok árait vette alapul. De hát ezt csupán az a néhány vállalat látta, látja, amelynek a részvényeit párhuzamosan több piacon is jegyzik.

Az viszont sajnos a gazdasági méretekben is megnyilvánuló adottság, hogy a hazai tőzsdét mindig viszonylag kevés vállalat finanszírozta. Még akkor is, amikor a bevezetett részvények száma a csúcson volt.

- Pár év távlatából hogyan látja: valóban szükség volt arra a technikai kapacitásra, amelyet az MMTS képvisel?

- Abban a közegben, amelyik a beruházás kiválasztásakor, tehát 1995-96-ban jellemezte a piacot, nehéz lett volna más döntést hozni. Növekedési korszakban jártunk, s erősen kinőttük a régi rendszert, többek között pont azért, mert annak kiépítésekor azt feltételeztük, hogy az életciklusa hosszabb lesz, a piac pedig elnyújtottabb növekedést produkál. Ezt a tanulságot az új rendszer kiválasztásakor érvényesítettük, amit nem szabad elfelejteni. És azt se feledjük, hogy a felzárkózó piacok egyik jellegzetessége éppen a kiszámíthatatlanság, amely növekedésben és zsugorodásban is megnyilvánulhat. Ha kisebb rendszert választunk, ugyanabba a hibába eshettünk volna. Ráadásul meggyőződésem szerint az MMTS javára szól az is, hogy alkalmas egyszerre több piac kiszolgálására, beleértve az állampapírpiacot és az otc-t is! Ez sok pénzbe került, és a tagságtól is komoly terhek vállalását kívánta. Meglehet, több kisebb rendszerrel is elérhettük volna ezt, amelyek együttvéve aligha lettek volna olcsóbbak, és akkor nem számolhattunk volna az integrált eszköz alkalmazásából adódó igen fontos szinergiahatásokkal.

- Mennyiben voltak felkészülve az érdekeltek, a tagság mezőnye arra, hogy érdemben befolyásolja egy ilyen összetett és nehezen átlátható beruházás kapcsán a döntéseket?

- Sokan nagyon felkészülten nyilvánítottak véleményt. Élénken emlékszem azokra a nem egyszer éjszakába nyúló vitákra, amelyeket a kereskedési bizottság vívott velünk a közös megoldás keresése érdekében. De azt azért tudomásul kellett vennünk, hogy egy ilyen nagy beruházás nem szolgálhatja csupán az éppen aktuális igényeket, a várható fejlődést is komolyan számításba kell venni. Egyébként meg úgy látom, hogy ameddig a tőzsde nem alakult át társasággá, addig a tulajdonosi szemlélet óhatatlanul gyengébb volt.

- Vagyis? Előbb kellett volna?

- Igen. Ma úgy látom, túl sokáig tartott a kezdetekkor kialakított és a profittermelő képesség hiányára tekintettel akkor célszerűnek bizonyuló modell. Ha a nonprofit korszaknak előbb szakad vége, bizonyosan a hatékonyság is előbb tör utat magának.

Az a konstrukció, amelyik a tulajdonosi és a fogyasztói érdekeket egybemossa, automatikusan hordoz ellentmondásokat. Például a rövid és a hosszú távú érdek nem tudott egyensúlyba jutni. Éveken át nem halmoztunk fel tőkét, a szervezet csak a működést finanszírozta, ezért volt drága az MMTS, amely ráadásul egy piaci visszaesés kezdetén vált valósággá! Előtte persze a tagság élvezte ennek az előnyeit, azon filozófia jegyében, hogy a pénz jobb helyen van náluk, mint a BÉT-nél lenne.

Ha a tőzsde előbb klasszikus társasági létre vált, a tulajdonosok bizonyosan idejében elkezdik a felkészülést a beruházásra. És persze alighanem a menedzsmenterőkben is jobbak lettünk volna.

- A tőzsdét a nagy leépítések kezdetekor, éppen az alapítás tizedik évfordulója küszöbén hagyta el, s a Deutsche Banknál folytatta pályáját. Mit csinál most, és hogy van?

- A Nasdaqon jegyzett Euronet magyar leányvállalatáért vagyok felelős, országmenedzserként. Profilunk az elektronikus tranzakciók lebonyolítása, az ATM-hálózatok vezénylése, eszköztárunk a mobil telefonok feltöltésétől a banki middleware szoftverek készítéséig terjed. Itthon ATM-szolgáltatásainkat ismeri a piac, részben saját országos hálózatunk, részben banki partnereink révén. Európai központunk Budapesten van, ahonnan 3000 készüléket vezénylünk. A társaság dinamizmusa magával ragadó, 8 év alatt mi lettünk az egyetlen ún. bankfüggetlen ATM-hálózat Európában. Szóval tőzsdeszempontból nézve a másik oldalon ülök, ráadásul mind keményebb szabályozás közepette. Hogy mást ne mondjak, amióta hatályba lépett a Sarbanes-Oxley-törvény, negyedévente felelősségvállalási nyilatkozatot kell tennünk. De azért (is) választottam ezt a munkát, mert úgy látom, itt nem fenyeget az a veszély, hogy elveszítem a fordulatszámot. Ráadásul nem kell úgy éreznem, hogy a számunkra igazán fontos döntések tőlem távol születnek. Egyébként meg köszönöm a kérdést, jól érzem magam!