Az Antenna Hungária Rt. 73,43 százalékos állami tulajdonú pakettjének eladása dolgában az elmúlt négy hónap groteszk fordulattal ahhoz vezetett, hogy nem történt fordulat a jó ideje húzódó privatizáció folyamatában. Azaz, bár sok jel utalt arra, hogy még az első fél évben megtörténhet a vállalat magánkézbe adása, június végéig körvonalazódni sem látszott, hogy mi lehet az ÁPV Rt. elképzelése. A tavalyi bankprivatizációknak és a Mol állami pakettjéből a 12 százalékot felülmúló rész gyors és eredményes eladásának ismeretében így arra kell következtetnünk, hogy meglehet, nem kelendő a portéka. A tavaszi tőkepiaci felfutás elmúltával pedig még az is megeshet, hogy az értékesítéshez jó közeget képező pillanatnyi lehetőségek hosszabb időre elfogytak.

Mindenekelőtt azonban azt fontos kiemelni, hogy az Antenna-részvény a 2003. december 31-i 2300 forintos záróárról a június közepén-végén mutatkozó 2800 forint körüli kurzusig jutva nagyjából a BÉT irányadó indexének, a BUX-nak az emelkedésével egyenértékű teljesítményt produkált. Elolvadt tehát az a BUX-hoz képest mérhető szerény többlet is, amit április 22-én, idei csúcsán ért el a műsorszóró papírja a 3300 forintos árfolyamnál. Így utólag, több információval a birtokunkban, úgy értékelhetjük az áprilisi felívelést, mint a konvergenciarali végén, az április 16-i éves közgyűlésen megszavazott, tíz év után először fizetett, 10 százalékos osztalék vonzerejének hatását.

Valószínűleg tehát inkább az árfolyam emelkedését magyarázta más tényezővel a sajtó, és nem az esetleges találgatások hatására ívelt felfelé a kurzus. Ráadásul, színesítve a képet, a Vodafone-részesedést csábítónak beállító cikkek megjelenésével egyidejűleg, a közgyűlés utáni sajtótájékoztatón az Antenna Hungária menedzsmentje is nyilatkozott arról, hogy az ÁPV Rt. április 30-ig nyilvánosságra hozza a privatizációról kialakított elképzelését. Ez még június végén is váratott magára. Szaporodtak viszont a kérdőjelek azt illetően, hogy vajon mikor is lehet jó áron eladni a műsorszóró állami pakettjét. Főleg azért, mert most tavasszal kedveztek volna a tőkepiaci körülmények, amiből egy jó lehetőség elszalasztása sejlik.

A lehetséges magyarázatok felkutatásában fontos támpontot adhatnak a cég első negyedéves eredményei. Első látásra ugyan meggyőző lehet a magyar számviteli szabályok szerint összeállított konszolidált riport 6,150 (2003. március: 6,186) milliárd forintos árbevétele és a tavalyi 1,208 milliárdos veszteség után 893 millió forintos mérleg szerinti eredmény. Ám az alaposabb elemzés rámutat, hogy a negyedéves rekordnak számító nettó profit ellenére korántsem oly szép az eladósorban lévő vállalat teljesítménye.

A bevétel teljes összegét boncolgatva a kismértékű visszaesés még elfogadhatónak látszik, hiszen a 2003-as első három hónaphoz képest változott a csoport konszolidációs köre, mert az érdekeltségek közül többet is - az AnteCom, az AnteCare, az Anszer és a TeleDataCast nevű társaságot - 2003 folyamán értékesített a vezetőség. Az árbevétel összetétele viszont ennél nagyobb mértékben módosult. Továbbra is 57 százalékot hozott a kasszába a műsorszórás, a távközlésnek a bevételekben való részesedése ellenben 21 százalékról 14 százalékra esett vissza. Az Antenna Mikro szolgáltatás 8 százalékos részesedése nagyjából a tavalyinak (7 százalék) felel meg, a szervizszolgáltatások és az egyéb tevékenységek bevételi aránya viszont 7, illetve 14 százalékra emelkedett a 2003. évi 4 és 10 százalékról. Ez önmagában véve még nem jelent rosszat, ám ha a beruházásokon belül az egyes üzleti szegmensek arányát is hozzátesszük, akkor figyelmeztető jeleket láthatunk. Az idei beruházásoknak ugyanis a 64 százaléka kapcsolódott a visszaeső távközléshez, míg 23 százaléka műsorszóráshoz, és mindössze 1 százalék a multimédiához. A fennmaradó részt az infrastrukturális és egyéb beruházások tették ki. Ehhez kapcsolódva pedig óhatatlan, hogy a megfigyelők kockázatosnak tartsák a társaság távközlési elkötelezettségét.

Az üzemi teljesítményt jellemző adatokhoz szépségtapaszként szolgáló egyszeri tételként komoly, 768 millió forintos pénzügyi eredmény társult, szemben az egy évvel előbb elkönyvelt 1,476 milliárdos veszteséggel. Ez pedig főszerepet játszott abban, hogy az Antenna rekorderedményt produkált. Az összetevők között ott találjuk azt, hogy a Vodafone 2003-ban még 1,022 milliárd forintra rúgó vesztesége immár nem mutatkozott az eredményszámokban, mert októberben az Antenna Hungária nem érvényesítette azt az opcióját, amelynek jegyében szavazati arányának megfelelően tőkeemelés útján 30 százalékosra emelhette volna részesedését. Így pedig szavazóereje is 12,1 százalékosra esett, majd társult vállalkozásai köréből kiesett a Vodafone, amelynek a veszteségét már nem kellett konszolidálnia. A kamatfizetési terhek az első negyedévben a magasabb jegybanki kamatok miatt ugyan 206 millió forinttal megemelkedtek, ám a pénzügyi bevételeket erőteljesen, 1,396 milliárddal gyarapította a Hunsat Egyesülés által az Eutelsat SA 1,22 százalékos pakettjének eladásával realizált árfolyamnyereség.

A pénzügyi műveletektől megtisztítva tehát aligha rendkívüli a társaság nyeresége, az üzemi folyamatokban a távközlés térvesztését látva pedig szaporodnak a kockázatok. Ennek felismerésekor valószínűleg a potenciális szakmai befektetők is fanyaloghatnak. Bár a távközlési kockázatok értékelésekor egyetlen negyedév adataiból hiba volna kiindulni, a társaságnak immár nagyon kapaszkodnia kellene ahhoz, hogy bizonyítsa: a távközlési célú beruházások megtérülhetnek, ami egyúttal a vállalat stratégiáját is alátámasztaná. Ha az év végéig nem sikerül e téren felmutatni valamit, akkor valószínűleg nem sikerül egyhamar eladni a műsorszóró állami részesedését.

Az addigi időszakban pedig még kevesebb az esélye egy sikeres nyilvános forgalomba hozatalnak. A tőkepiaci vételi kedv a nyári időszakban kisebb, és az őszre sem lehet sokkal jobb hangulatot várni - a makrogazdasági előrejelzések nyomában járó bizonytalanságok miatt. Az év vége ugyan kínálhatna jó pillanatot, ám a nemzetközi tőkepiaci környezetet akkortájt valószínűleg az amerikai elnökválasztás foglalkoztatja majd legjobban, ami addig a legnagyobb bizonytalansági tényezővé nőheti ki magát. Persze szerencsével még túl lehetne adni az állami Antenna-csomagon, ami élénk hazai befektetői kedvet feltételezne. A hazai befektetők erőteljes aktivitása azonban a BÉT-en eddig alig hozott a kisbefektetők számára is üdvös tranzakciókat.

SzöLa

Matáv-üzletek: Montenegró és média?

A Matáv iránt érdeklődők két üzleti lehetőségről is hallhattak júniusban. Az egyik a terjeszkedés Montenegróba, amely ugyan pletyka volt csupán, mégis jó hatással lehet a kurzusra. A másik, a közös cég létrehozása az IKO Média Csoporttal a hazai médiapiacot befolyásoló jelentősége miatt érdemel említést. A hosszú ideje az osztalékra aspiráló befektetők számára vonzónak értékelhető papír kibocsátóját így más befektetők is élénkebben tanulmányozhatják újra, jóllehet a tőzsdei elemzők pénzügyi eredményekre gyakorolt hatásokat egyelőre nem számszerűsíthettek. Azért nem, mert a médiacéget nem fogják konszolidálni, a montenegrói nemzeti távközlési vállalat megszerzéséért pedig a Matáv főtulajdonosa, a Deutsche Telekom is indulhat, ami miatt, ha a pletykából valóság válik, komoly viták is várhatók a felek között. Ezek kimenetele - a közelmúlt tanulságaiból kiindulva - sokszor nem a józan üzleti megfontolásokon alapszik.

A két üzleti lehetőség kapcsán egyelőre nem várható különösebb élénkülés a Matáv-papír kurzusában, de a társaság végre kitörhet az utóbbi években sokat emlegetett "tragikus hírtelenségből". Időrendben és jelentőségében a két ügylet közül a montenegrói távközlési monopólium lehetséges megvétele kívánkozik az élre. Az 1998. december 31-vel a Telekom Srbijától történő leválasztással megalakuló társaság privatizációja még ebben az évben várható. Mindazonáltal azok a helyi politikai nyilatkozatok, amelyek
június végéig ígérték a stratégiai befektető kiválasztását, valószínűleg túlzottan optimisták. Mindenképpen súlya van viszont annak, hogy a Montenegrói Privatizációs Ügynökség vezetője, Zoran Sekulic június 3-án kijelentette: a Matáv élénken érdeklődik a Telekom Crne Gore 51 százalékának megvásárlása iránt. A magyar társaság nem erősítette meg a hírt. A Matáv kommunikációs politikáját ismerve ugyanakkor a hír meg nem erősítése is inkább az értesülés alátámasztását jelenti. Emlékezhetünk arra is, hogy a MakTel privatizációjakor a helyi hatóságok gondosan ügyeltek arra, hogy az ajánlattevők beadványaiból a legfontosabb tényezők - a vételár és a vállalt beruházások mértéke - mielőbb eljussanak a sajtóhoz. Montenegró pedig nincs messze Macedóniától! Ez a 13 ezer négyzetkilométernyi területű és Szerbiától függetlenedni kívánó országalakulat a kulturáltság tekintetében hasonló Macedóniához. Ami jó lehet a Matávnak, hiszen már ismerősen mozoghat a terepen.

Ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet arra, hogy Montenegró hiába fekszik nagyon közel Macedóniához, nem határos vele, így a távközlésben az igazi értéket képviselő - a szomszédos országok közötti beszédforgalomban rejlő - szinergikus hatások lefölözése nem lehetséges. Bosznia és Horvátország - ahol a Deutsche Telekom (DT) már megszerezte a vezetékes szolgáltatók irányítását - határosak a fekete hegyeiről elnevezett országgal. Ha tehát a DT megvásárolja a Telekom Crne Gorét, lefölözheti az országok közötti beszédforgalomban rejlő szinergiák hasznát. Ez egyúttal azt jelenti, hogy a hálózati szinergiák érvényesítésével akár 10-30 millió euróval többet érhet számára a montenegrói társaság. Mindezzel természetesen számolniuk kell a Matáv stratégáinak. A nemzetközi akvizíciókhoz a társaság alapszabálya szerint az igazgatóság jóváhagyása szükséges. Az említett többletértéket pedig a testület jóváhagyásához feltétlenül produkálni kell az akvizíciós üzleti modellben. Egyelőre kérdés, hogy a MakTel felvásárlásakor már bizonyító szakértői gárda képes lesz-e ismét erre a bravúrra. A 650 ezres lakosságú országban 185-190 ezer vezetékes vonalat üzemeltető Telekom Crne Gore, valamint a százszázalékos tulajdonát képező mobiltársaság, a Monet gazdálkodásában kellene ezt a hatékonysági többletet kipuhatolni és behozni, hogy a DT-vel szemben versenyképes árat tudjon kínálni a Matáv.

A Deutsche Telekom vezérigazgatója, Kai-Uwe Ricke egyébként cáfolta, hogy a német óriás akvizíciós tevékenységet folytatna Kelet-Közép-Európában. Ez ugyanakkor nem jelent sokat, tekintettel arra, hogy lengyel sajtóértesülések szerint küszöbön áll a megegyezés arról, hogy a DT megvehesse a Polska Telefonia Cyfrowa 51 százalékát. Az 5,8 millió előfizetőt jegyző, piacvezető lengyel mobilszolgáltató tulajdonosaival, a francia Vivendivel és a lengyel közművállalattal, az Elektrimmel tavaly már folytatott tárgyalásokat a DT, ám akkor az 51 százalékos üzletrész megvételét az Elektrim hitelezői megtorpedózták, mert nem volt számukra elfogadható, hogy a részesedés értékesítésének ellenértékét fizesse ki számukra az Elektrim. Most azonban egyes értesülések értelmében a DT a múlt évben még 1,1 milliárd euróra rúgó vételárat 1,3 milliárdra emelhette. Elképzelhető, hogy ezt már az Elektrim hitelezői is elfogadják. Maga a lehetséges lengyel akvizíció ténye egyébként jelzi, hogy immár van pénz a DT-csoportban a terjeszkedésre. Meglepő volna tehát, ha sem Lengyelországban, sem Montenegróban nem vizsgálódna a német telekomnagyság.

A német társaság terjeszkedése különben másra is utalhatna: immár a Matáv számára is esély nyílna más cégek felvásárlására. A tavalyi éves eredményeket prezentáló februári sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a DT csak regionális áron megvehető és növekedést vagy hatékonyságjavulást hozó vállalatokba száll be. Azt egyelőre nem lehet felmérni, hogy a Telekom Crne Gore ezek közé tartozik-e. Biztosra csupán az üzleti lehetőséget és a DT meg a Matáv elkövetkező belharcait vehetjük.

Valamelyest nagyobb a valószínűsége annak, hogy az IKO Média Csoporttal létrehozott közös cég révén, amelybe az M-RTL-ben birtokolt 25 százalékos érdekeltségét apportálja a Matáv, az interaktív médiaszolgáltatások és más tartalomszolgáltatások hozzáadott értékét sikerül a piacon is elfogadtatni. Mód nyílhat ezzel néhány multimédiás megoldás kidolgozására és értékesítésére is. A június 17-i bejelentés szerint ugyan a Matáv pénzügyi kimutatásaira nem lesz lényegi hatással a bolt, mert az M-RTL konszolidálása nem változik, de a tranzakció tető alá hozása jelzi, hogy a társaság nem marad ki a hazai médiaipar egyik legdinamikusabban fejlődő ágazatából, sőt kábeltelevíziós érdekeltségeibe is új fejlődési dinamikát önthet. Ez azonban beletelhet még néhány évbe, mint ahogy a kábeltelevíziózásban hosszú ideje ígért on-line videókölcsönzési szolgáltatás piacra vitele is várat még magára.

-dienes-

Démász:

Piacnyitás előtt

Az energiaipari liberalizáció aligha rengetheti meg alapjaiban az áramszolgáltató társaságok üzleti modelljét, mert az árrés döntően az elosztóhálózat üzemeltetésével és rendelkezésre bocsátásával termelődik, de 2004 júliusa után a fogyasztás zöme már a szabadpiacon is
fedezhető. A 2003 elején szabaddá tett nagyfogyasztói kereskedelem után immár valamennyi nem lakossági ügyfél "liberalizáltan" vásárolhat - igaz, vélhetően tömegesen nem hagyják el a közüzemi piacot. Milyen hatások várhatók? Ezt néztük meg az egyetlen A-kategóriás áramszolgáltató, a Démász Rt. példáján.

Újabb fejezetéhez érkezett 2004 júliusában az energiaipari liberalizáció. Az első hullám az évente 6,5 gigawattóránál több villamos energiát felhasználó nagyfogyasztókat érintette. ők pontosan 220-an vannak, és a teljes magyar energiafelhasználás 30 százaléka jut rájuk. Gyakorlatilag olyan nagyvállalatokról van szó, amelyek jellemzően 24 órában gyártanak valamilyen tömegárut. Ezek a folyamatosan üzemelő, magas fokon automatizált, nagy- és középfeszültségről ellátott "egységek" 2003 januárjától választhatnak szabadon szolgáltatót, de tavaly júliusig nem volt valódi piaci mozgás. Az ebbe a körbe tartozó fogyasztók azonban gazdag szakmai ismeretekkel bíró energetikai specialistákat alkalmaznak, és a tapasztalatok szerint nem különösebben hűségesek szolgáltatójukhoz - másfél év alatt, 2004 májusának végéig már 23,8 százalékuk tért át a szabadpiacra.

A második liberalizációs hullám 2004 júliusától datálódik, ekkortól minden más nem lakossági ügyfél is választhat szolgáltatót. Ez 400 ezer ügyfelet érint, és szintén 30 százalékot jelent az összfelhasználásban. Ezek a fogyasztók általában kevésbé árérzékenyek, mert amíg az eggyel magasabb kategóriában néhány filléres áreltérés éves szinten több tízmilliós költségmegtakarítást jelent, itt fontosabbak a szolgáltatás egyéb paraméterei. A fogyasztás amúgy is egyenetlen, elsősorban kisfeszültségről történik az ellátás, s a prognózisok szerint a szabadpiacra lépés ebben a kategóriában nem lesz meghatározó.

Végül 2007 januárjában érjük el a teljes liberalizációt, akkortól a ma 4,5 milliós lakossági ügyfélkör (a fogyasztás 40 százaléka) is szabadon választhat szolgáltatót. Az eddigi liberalizáció Magyarországon sikeresnek mondható. Az EU-ban két ország nyitott hasonló paraméterekkel, Portugália és Görögország, ahol (ha ezt tekinthetjük a siker mércéjének) a mienkéhez képest csak töredék váltott szolgáltatót. A folyamatban persze az is közrejátszhatott, hogy hazánk az energia áramlásának két fontos útvonalán is rajta fekszik, az Ukrajnából Ausztriába és Olaszországba tartó kelet-nyugatin, illetve a Lengyelországból a Balkánra tartó észak-délin, vagyis a magyar piac a kereskedelem fókuszában van.

Az átlépés

A közüzemiből a szabadpiacra lépés mind a szolgáltatás jellegében, mind az árviszonyokban változásokat von maga után. A közüzemben a szolgáltatókat jól kiszámítható szabályozási környezet vette körül, amelynek két legfontosabb jellemzője az ellátási garancia (az áramszolgáltatóknak minden piaci igényt maradéktalanul ki kellett elégíteniük) és a sajátságos árstruktúra. Ebben még az is előfordulhatott, hogy az áramszolgáltatónak minden egyes kilowattóra fogyasztásával vesztesége keletkezett, mert a nagyfogyasztók olykor alacsonyabb kiskereskedelmi áron vették az energiát, mint ahogyan az áramszolgáltatók tették azt nagykereskedelmi áron.

A szabadpiacon több a szereplő, az áramszolgáltatókon kívül más kereskedők is megjelentek, például a Magyar Villamos Művek kereskedőcége. Az ügyfeleknek jó a lobbierejük, és ellátási garancia nincsen, csak a közüzembe való visszatérés lehetősége áll rendelkezésre. Az első körben liberalizált ügyfelek kapták ráadásul a legolcsóbban az áramot (láthattuk, olykor a nagykereskedelmi árnál olcsóbban), így ha ők újabb árelőnyt akartak elérni a szabadpiacra lépéssel, akkor már csak nagyon nyomott árakon lehetett kiszolgálni őket. A verseny tehát az új belépők és az alacsony kiinduló ár miatt is igen szolid árakhoz vezetett. A szabadpiaci eladható mennyiségeket és az árakat is leginkább az importlehetőségek szabályozzák; ezzel kapcsolatban a Démász szakemberei úgy vélik, hogy most nem nagyon van olcsó importlehetőség.

Éppen ezért, vagyis a nagyfogyasztók veszteséges kiszolgálása és az újonnan kialakult alacsony árak miatt a Démász nem is fájlalja különösebben, hogy elveszített néhány nagy ügyfelet. Mindehhez érdemes tudni, hogy a hat regionális szolgáltató két főtevékenysége közül, vagyis az energiaértékesítés és az elosztás közül messze az elosztás árrése a nagyobb, és ezt a tevékenységet nem érintette a liberalizáció. 2003-ban például a Démász elosztási árrése 19,739 milliárd forint volt, míg az értékesítésen 3,571 milliárdot realizált. Vagyis a liberalizáció következtében az esetleges ügyfélvesztéssel természetesen számolni kell, de jól látható, hogy az áramszolgáltatók mai üzleti modellje még akkor sem omolna össze, ha ad abszurdum valamennyi ügyfelüket elveszítenék. Ennek ellenére a más szolgáltatók területén folytatott akvirálással a Démász is igyekszik pótolni a kiesést, de a veszteséges ügyfelek megtartása nem célja, sőt kimondottan igyekszik őket a szabadpiacra terelni.

A túlzott árversenyt különben a nagy szolgáltatók saját jól felfogott jövedelmezőségi érdekükből kifolyólag eddig kerülték. A Démász másik módszere az árbevétel növe-
lésére az, hogy az ügyfeleit na-
gyobb energiafelhasználásra serkenti. Mindez vélhetően nem vívja ki
a zöldmozgalmak szimpátiáját, de minden ügyfélkör számára kimunkáltak olyan hitellel egybekötött fejlesztési ajánlatot, amelynek alapján például a lakossági felhasználók klíma- vagy éppen bojlerberendezést építhetnek ki, s ugyanígy a kisvállalkozások, szállodák ilyen jellegű fejlesztéseit is támogatják a Démásszal kapcsolatban álló bankok. Mi az, ami ezek után a liberalizáció árkövetkezménye lehet? Semmiképpen sem árzuhanás, inkább nivelláció, vagyis az anomáliák megszűnhetnek, és a jövőben mindenki valóban olyan áron tudja megvenni az energiát, amilyenen az áramszolgáltatónak is megéri még eladni. Ugyanakkor vélhetően eltűnnek a szolgáltatók extramarzsai.

Elégedettség

A Démász szívesen jellemzi magát a legjobb áramszolgáltatóként, amely címet elsősorban az ügyfelei elégedettségét jelző mutatókkal támaszt alá. A Pécsi Tudományegyetem munkatársainak módszertana alapján az energiahivatal folyamatosan azonos kérdések alapján méri a hat szolgáltatóval való összesített elégedettséget. Az elmúlt nyolc évben ötször a Démász diadalmaskodott, majd a számlázási rendszer 1998-as módosítása nyomán elveszített, azután 2000-ben visszaszerzett bizalom jóvoltából 2001-től 2003-ig is folyamatosan nyerte a versenyt. Ráadásul a lakosság körében kivívott 84 százalékos elégedettség (az országos átlag 81 százalék) és az üzleti felhasználóknál elért 80 (78) százalék is az első helyen áll a maga kategóriájában. A széles hálózat és a nagy kiterjedésű szolgáltatási terület miatt a Démász ennek ellenére jó ideig a többi áramszolgáltató átlagához képest gyakoribb üzemzavarral és több kiesési idővel küzdött. Idén viszont sikerült az országos átlagot behoznia, míg 2007-re már a koncentrált szolgáltatási területe folytán e mutatókban ma a legjobb Elműt szeretné beérni. Folyamatosan napirenden van a hálózati veszteség lefaragása is. A veszteségnek rész-
ben műszaki okai vannak, mintegy
négyötödrészt, és ötödrészért felelhet az áramlopás. Mindenesetre abban, hogy 1996 óta 14,37 százalékról 9,44 százalékra sikerült apasztani ezt a veszteséget, inkább a kultúráltság térnyerése vagy a lopások hatékonyabb visszaszorítása játszott szerepet, hiszen a mégoly látványos technikai fejlesztések sem tudták volna ennyire hatásosan redukálni a műszaki eredetű veszteségeket.

-brückner-

A Démász

szolgáltatási adatai

A szegedi központú és a Dunától keletre fekvő dél-magyarországi régió ellátásáért felelős Démász Rt. 18 235 négyzetméteren, vagyis az ország 19,6 százalékán szolgáltat. 744 833 ügyfele az összes magyar ügyfél 14,4 százaléka, vagyis ebből is látszik, hogy szolgáltatási terepe a gyérebben lakott régiók közé tartozik, ami részben a teljesítményét is meghatározza. A hálózat 18 014 kilométer hosszú, ami a teljes magyar hálózat 21,4 százaléka.

Le a költségekkel!

A nagyjából azonos területen szolgáltató villamos-, illetve gázipari cég, vagyis a Démász és a Dégáz összefogott, és DL Délalföldi Leolvasó Szolgáltató Kft. néven (immár 160 millió forintra duzzasztott törzstőkéjű) céget alapított. A 65-35 százalékban Démász-Dégáz tulajdonú társaság a közös leolvasás mellett sok más célt valósít meg egyidejűleg. A vevők bizonyára örömmel veszik, hogy havonta csak egyszer "zaklatják" őket, és nem kétszer, s a szolgáltató a humán erőforrás közös felhasználásával bérköltséget, a számlázási folyamat összevonásával pedig pénzt és papírt spórol meg, miközben a beszállítóknál a kétszeres méret folytán árelőnyt ér el. Mindez olyannyira bevált, hogy a kft. immár azt nézi: milyen más szolgáltatók számára (víz, szemét, telekommunikáció) tudná eladni a leolvasási, számlázási tevékenységet, ami tovább apaszthatná a költségeket. A számítások szerint csak a Démásznál 120 millió forint lehet a megtakarítás 2004-ben.