"Az igazi veszélyt abban láttuk, hogy pénzügyi befektetők a hazai tőzsdék részvényeit valamelyik külföldi tőzsdének adják el, mert úgy gondoltuk, hogy attól kezdve nem rúg itt labdába senki.
A magyar részvényekre más ország brókerei fognak üzletet kötni, a magyar intézményi befektetőket annak az országnak a brókerei, letétkezelői, bankjai fogják kiszolgálni, és az üzleteket ott is számolják el. Nekünk legfeljebb az utcáról betérő kisbefektetők jutnak. A három, Magyarországon aktív osztrák bank vezetője viszont abban érdekelt, hogy itthon termeljen profitot, nem pedig Bécsben" - fejtette ki lapunknak Matthias Kunsch, a HVB Bank Hungary vezérigazgatója, aki a Budapesti Értéktőzsde és a Budapesti Árutőzsde többségi pakettjét felvásárló osztrák konzorcium tető alá hozatalával történelmet ír a hazai tőkepiacon. A bankvezetőt a pénzügyi közösséget alaposan felrázó tranzakció részleteiről és a jövőről kérdeztük azután, hogy egy héttel a részvények adásvételének bejelentését követően megbeszéléseket folytatott a nyilvános megnyilatkozástól egészen addig elzárkózó s ezzel komoly konfliktus kialakulására utaló Jaksity György BÉT-elnökkel.

 - Egy héttel azután, hogy bejelentették a tőzsderészvények felvásárlását, az ön és Jaksity György tárgyalásaira hivatkozva a BÉT kiadott egy diplomáciai értékű közleményt. Ez rögzítette, hogy egyetértettek a tőzsde által követett stratégia eredményes voltában, és aláhúzta: az elnök garanciákat vár a BÉT nemzeti jellegének, függetlenségének megőrzése érdekében. Ilyennel a tőzsde vezetősége még soha nem állt elő, akkor sem, amikor azok a felvásárlók kerültek többségbe, amelyek most eladták a részvényeket. Ezt a megnyilatkozást az elnök szakmai súlyára, emblematikus személyiségére tekintettel is a kialakult helyzet komoly jellemzőjének értékelhetjük. De hogyan értékeli ön?

- A BÉT és a BÁT vezetősége is elszalasztotta azt a szituációt, amelyben még a kezében volt a tulajdonosi struktúra befolyásolásának lehetősége.

- Ön szerint mikor volt ez az alkalom? A BÉT pályáján akkor talán, amikor az intézmény átalakult társasággá, s a tőkepiaci törvény tíz százalékban korlátozta a tőzsdék egy kézben összpontosítható pakettjét?

- Ezt a folyamatot akkor lehetett volna másképpen kezelni, amikor világossá vált, hogy vásárolják a részvényeket, mégpedig pénzügyi befektetők. Ez egyértelműen magában hordozta a tulajdonosi háttér szóba jöhető változatainak forgatókönyvét. Abban a fázisban össze lehetett volna toborozni néhány bankot, a HVB mellett az MKB-t, az OTP-t bizonyosan, és megállapodni velünk: vegyük át azoknak a bankoknak a papírjait, amelyek el akarják adni a részesedésüket, s ezzel gátoljuk meg a többségi pakett megszerzését. A felvásárlás ténye 2003-ban világos volt. Mindenki, akit érdekelt, látta a folyamatot. Ha másból nem, a tulajdonosi szerkezet változásáról szóló bejelentésekből kiderült, hogy veszik a részvényeket, akárcsak az, hogy kik.

- Nyilvánvaló, hogy azok a részvényesek, amelyek az elmúlt egy-két évben eladtak, közömbösek a "nemzeti tőzsde" tulajdonlását illetően. Gyakorlatilag valamennyi általunk megkérdezett eladó azt mondta: jelentéktelen részesedésük volt, amivel nem tudtak mit kezdeni, ezért azután - élve a kapott jó ajánlattal - eladták a papírokat. Mit gondol, azok a részvényesek, amelyek vezetői számára lényeges a nemzeti tőzsde kontrollja, miért nem fogtak össze a részvénytársaság alapításakor az ellenséges felvásárlások megakadályozására? A HVB például miért nem lépett fel szervezőként?

- Amikor a BÉT társaság lett, nekem még eszem ágában sem volt tőzsderészvényt vásárolni. Ez az üzletág akkoriban a részvényekkel együtt a CA-IB kompetenciájába tartozott, és nemcsak cégjogilag, hanem irányítási szempontból is elkülönültünk egymástól. Nem is foglalkoztam az egész témával. A HVB mérlegében csak azért volt már akkoriban is részvény, mert a Hypobankkal fuzionálva örökölt 1,2 százaléknyit. Ez olyan kicsi részesedés, hogy az adott körülmények között nem volt jelentősége. A BÉT ügyeivel igazából csak 2003 nyarán kezdtem el foglalkozni, akkor, amikor megszületett a döntés a CA-IB integrálásáról s ezzel arról, hogy az ott lévő részvénycsomag is nálunk köt ki. Ráadásul abban az időszakban még úgy gondoltuk, hogy megvesszük a Postabankot, amelynek szintén voltak részvényei, és mindez együtt már nem volt kevés. A tetejébe engem is megkerestek, hogy adjunk el, amiről egyébként akkor informáltam a tőzsde elnökét.

Persze ha megkeres valaki egy ajánlattal, nyilvánvaló, hogy tájékozódom: miről is van szó, érdemes vagy nem érdemes eladni? Ezt a vizsgálatot elvégezve úgy döntöttem: nem adunk el, inkább veszünk. Így kezdtünk el figyelni, és azonnal szembesültünk azzal a kérdéssel, vajon mekkora rizikót képvisel a mi szempontunkból az, ha a tőzsde és vele a Keler számunkra nemkívánatos kontroll alá kerül. Amikor pedig ezt is végiggondoltuk, arra jutottunk: törődnünk kell az eseményekkel.

- Mi volt az oka annak, hogy a vásárlás mellett tették le a voksukat?

- Nem találtam vonzó megoldásnak, hogy valaki úgy vásárolja fel a tőzsdét a fejünk fölött, hogy ezzel veszélyezteti az üzleti érdekeinket. Más kérdés, hogy néhány bank ennek ellenére úgy döntött, inkább azoknak adja el a részvényeket, akik végül is most továbbadták őket, és nem nekünk. Így nem sikerült megakadályoznunk azt, amit eredetileg szerettünk volna, hogy a felvásárlók többségbe kerüljenek.

- Mitől tartottak, amikor úgy értékelték, hogy az események kimenete kockázatos a HVB üzleti érdekei szempontjából?

- Attól, hogy ha a tőzsderészvények mondjuk Frankfurtban kötnek ki, akkor Magyarországon ebben az üzletben senki sem rúghat labdába többé. Akkor az ittenieknek a lakossági ügyfelek maradnak, de az üzleteket az ottani brókerek kötik meg, az ottani elszámolóház klíringeli, és a professzionális befektetők kiszolgálásával, a letétkezeléssel, a valutakonverziókkal együtt odavándorol minden üzlet.

Persze attól is tartottunk, hogy a Nemzeti Bank eladja a Keler ötven százalékát valamelyik nemzetközi elszámolóháznak. Mert ilyen törekvésről is lehetett tudni. Végül is sikerült meggyőznünk az érdekelteket arról: nem ez a magyar bankpiac érdeke. Ezzel összefüggésben azután a Bankszövetség keretei között kezdeményeztük is, hogy vegyük meg közösen a jegybanki tulajdonrészt. Ám nem jutottunk egyről a kettőre.

- A hazai bankok körében az elmúlt években már nem volt  jellemző piaci intézmények közös tulajdonlása. Mégis érdekes, vajon egy "mentőakcióhoz" miért nem sikerült kellően népes konzorciumot toborozniuk?

- Mert a HVB-n, az MKB-n és az OTP-n kívül a többiek érdeklődése nem volt elég erős. Tárgyaltunk, többen is kifejezték, hogy jónak látják a kezdeményezést, de lényegében egyikük sem akart sok pénzt költeni. Holott a Keler ötven százalékát nem lehet zsebpénzből megvenni.

- Végül is mi volt az, ami eldöntötte, hogy a május 19-én bejelentett megoldás fut be?

- Az, hogy a Keler 25 százalékos pakettjének a BÁT és a BÉT közötti adásvétele dolgában a Nemzeti Bank ellenkezésével kialakult helyzetet a pénzügyi befektetők úgy értékelték - szerintem helyesen -, hogy nem célravezető egy hosszú, bizonytalan kimenetelű jogvitába keveredni a jegybankkal. Pedig - a mi elemzésünk szerint - nem voltak rosszak a kártyáik. De a perdöntő érv nem is ez volt, hanem az idő. Két-három évig refinanszírozni egy ekkora üzletet... Ezért azután vevőt kerestek. Így találkoztunk, és felajánlották egy csomagban a két tőzsde többségi pakettjét.

- Hogyan látja: az, hogy a tőzsdék által is tulajdonolt Kelerben igen nagy likvid tőke halmozódott fel, menynyiben vetítette előre a tőzsdék felvásárlási célponttá válását? Különösen azután, hogy az árutőzsdén már 1999-ben megfogalmazták néhányan a Keler-részvények dobra verését és a befolyó pénz szétosztását célzó követelésüket.

- A történtek számomra azt mutatják: azok, akik összeszedték a piacról a tőzsderészvényeket, okosan összerakták a mozaik darabkáit, amire harminc-negyven tulajdonos, hazai bankok, brókercégek nem voltak képesek. De hát általában azé szokott lenni a haszon, aki észrevesz egy jó lehetőséget, pénzt is tud mozgósítani rá, kockáztatni is mer, és tető alá is tudja hozni az üzletet.

- Akkor nézzük az üzletet. Május 20-án még egy éppen véget érő tranzakcióról szólt. Azóta a BÉT tájékoztatása szerint a részvények birtokába jutottak. Van-e még nyitott része az adásvételnek?

- Nincs. Nyitott kérdésnek azt tekintjük például, hogy milyen úton megy majd végbe a BÁT és a BÉT egyesülése, hiszen az erre irányuló döntéseket az előző tulajdonosok hozták meg. Valószínűleg a végeredmény ugyanaz lesz, de vizsgáljuk a szóba jöhető megoldásokat könyvvizsgáló és adótanácsadó közreműködésével.

- A sajtótájékoztatón jelezte: ehhez az üzlethez nem volt szükségük felügyeleti engedélyre, de a jövőben szó lehet ilyenről. Mire célzott? Ez azért is kérdés, mert olyan ügylet részesei, amelyik a hazai szabályokon kívül osztrák, német és európai uniós szabályok tiszteletben tartását egyformán igényli.

- Mi a hazai és az uniós jogszabályok tükrében vizsgáljuk a döntéseinket, az osztrák vagy a német törvényekkel való összhang a helyiek kompetenciája. A folytatás érdekében jogvéleményt kértünk. Amint ez megvan, leülünk a többi tulajdonossal, és meghatározzuk a szükséges döntéseket. Természetesen nem lehet kétséges, hogy valamennyi döntésünkkel tiszteletben kívánjuk tartani a jogszabályokat.

Engedélyköteles ügyletre célozva például arra utaltam, hogy a BÉT csak felügyeleti engedéllyel szerezheti meg a BÁT 75 százalékát, és a BÉT is csak felügyeleti engedély birtokában vásárolhatja meg a Keler 10 százaléknál nagyobb részvénycsomagját - már ha a Nemzeti Bank eladja.

- A két tőzsdét tehát így egyesítenék?

- Egyelőre így gondoljuk.

- Szándékukban áll-e tisztázni azt a jogvitát, amelyik a piaci információkból ítélve az eladóik és a jegybank között a pereskedés küszöbéig is eljutott akörül, hogy a jegybanknak van-e elővásárlási joga a Keler részvényeinek a tulajdonosi körben való adásvételekor a szindikátusi szerződés alapján? Egyáltalán: mielőtt megvették a tőzsderészvényeket, egyeztettek-e az MNB-vel?

- Magától értetődik, hogy mielőtt aláírtuk az adásvételi szerződést, konstruktív beszélgetéseket folytattunk a Nemzeti Bankkal. Látatlanban nem vásárolunk! Ami a kérdés első részét illeti, úgy gondolom, itthon a mai körülmények között talán nem tűnne elrugaszkodott magatartásnak a központi bankkal való pereskedés. De Ausztriában, Németországban ez nem szokás. Valószínűleg teljes értetlenség övezné azt, ha a sajtó arról cikkezne, hogy a HVB-csoport magyarországi leánybankja ilyen perbe bocsátkozott.

- Gondolom, az üzletkötés előtt azt is tisztázták, hogy az eladóik jogos tulajdonosai a tőzsderészvényeknek s velük a Keler összesen nagyjából egyharmadnyi pakettjének. Ami azért különösen érdekes, mert az eladóik részéről a két tőzsde felvásárlása nem titkoltan a Keler, vagyis egy bank képviselte vagyon minél nagyobb hányadának a "kinyerése" céljából történt, s ez a szándék a jegybanktól függetlenül is csak igen kötött keretek között juthat révbe. Van-e tudomásuk arról, hogy az eladóik bármelyike is kezdeményezett volna befolyásoló részesedés megszerzésére engedélyezési eljárást? Ez azért is kérdés, mert kiderült, hogy a pénz-
ügyi felügyelet öntől azonnal azt tudakolta: nem engedélyköteles ügyletet ütnek-e éppen nyélbe?

- Ilyen eljárásról nincs tudomásunk. Úgy gondolom, ha a felügyelet nem szólította fel az eladóinkat, akkor jóhiszeműen feltételezhetjük, hogy jogszerűen tartották a papírjaikat.

- Az új tulajdonosok színre lépése, túl azon, hogy a jelekből ítélve óriási meglepetést okozott, meg is osztja a piacot. A BÉT elnökének első reak-
ciói láttán volt, aki úgy fogalmazott: ellenséges felvásárlás történt. Mit szól hozzá?

- Ezt meglepő éppen akkor fölvetni, amikor instabil pénzügyi befektetőket átlátható, ismert, stabil szakmai tulajdonosok váltanak fel. Olyan szakmai tulajdonosok, amelyek sokkal megnyugtatóbb körülményeket teremtenek a tőzsdéknek és a Kelernek, s amelyek közös jövőt ígérnek. Éppen ezért én azt várom, hogy a fellépésünk általános pozitív fogadtatásra talál, annak ellenére is, hogy a BÉT menedzsmentje nem tudott védekezni a tulajdonosváltás ellen. A lényeg azonban az, hogy a mi érdekeink konszolidált tőzsdéhez, Kelerhez, tőkepiachoz kötődnek, ami nemcsak a mi érdekünk, hanem a tőzsdéké, a Keleré, a többi tulajdonosé, a szolgáltatóké, sőt az egész piacé.

- A konzorcium megszervezésekor tárgyaltak-e azokkal a bankokkal, amelyek részesedésük tartásával kifejezésre juttatták a tőkepiaccal kapcsolatos megfontolásaikat?

- Magyarországon senkivel sem tárgyaltunk. A tranzakció előkészítése gyakorlatilag teljes egészében Bécsben zajlott le, és úgy, hogy minden érintett tudta: semminek sem szabad "átszivárognia" Magyarországra. Azt hiszem, ezt sikerült is megelőznünk, pedig mind a két tőzsdétől gyűjtöttünk dokumentumokat. Még úgy is, hogy a munkatársaink ott jártak.

- A HVB hónapokkal ezelőtt kinyilvánította a BÉT-tel és a Kelerrel kapcsolatos törekvéseit, aminek első számú mozgatórúgója kézenfekvő módon a piaci súlyát tekintve "ótépéi" léptékekkel mérhető letétkezelési üzletága. Lényeges kérdés, hogy például tavaly mennyit tett hozzá a letétkezelés a HVB adózottan 10,4 milliárd forintra rúgó nyereségéhez, hiszen ez támpontot ad a megfontolásaik, a befektetésük és a megtérülési elvárásaik értékeléséhez.

- A sajtóban négymilliárd forintos összeg látott napvilágot. Ebből csak az nem stimmel, hogy milliárd és forint. A valódi szám a nyereségünk 10-15 százaléka. A letétkezelési üzletág az egyik profitcenterünk. Tartósan profitábilis és alacsony kockázatú - a gyakorlatban a tőkevesztés és az árfolyamveszteség rizikójától egyformán "megkímélt" - üzletágról van szó, ami a bankszakmában aligha tekinthető rossz műfajnak.

- A sajtótájékoztatójukon megfogalmazott "üzenet" központi eleme volt a közös jövő és a függetlenségen alapuló együttműködés. Mit ért függetlenségen ön, aki a harmadik évtizedét tölti magyar gyökerekkel élő külföldiként a hazai bankszektorban, és lassan másfél évtizede egy száz százalékban külföldi tulajdonban lévő bank vezetője. Egy olyan banké, amelynek a tulajdonosi háttere az elmúlt évtizedben kétszer is teljes átalakuláson ment keresztül, amíg Creditanstaltból Bank Austria Creditanstalt, majd HVB lett.

- Szeretném nyomatékosítani, hogy a tájékoztatón felvázolt jövőt mi nagyon komolyan gondoljuk. Függetlenségen pedig azt értjük, hogy a bécsi és a pesti tőzsde nem fog egyesülni, a pesti tőzsde a leányvállalata sem lesz a bécsinek. Gondolom, az együttműködés szándéka logikus, főleg abban, amiben gazdasági eredményt lehet elérni. De a függetlenség azt is jelenti, hogy az ezt célzó döntéseket is magyar igazgatóság és menedzsment fogja meghozni. Szeretném hangsúlyozni, hogy a Bécsi Tőzsde által szerzett 14 százalékos részesedés nem felvásárlás. Ahhoz elég, hogy a WBAG egy tagot delegáljon az igazgatóságba, ami történetesen az én számomra azért is fontos, mert nem szeretnék tőzsdét üzemeltetni, üzemeltetési felelősséget vállalni. A Bécsi Tőzsde képviselőjeként nagy valószínűséggel Stefan Zapotocky vezérigazgató, részünkről pedig a BÉT igazgatóságában ma is tevékenykedő Szalay-Berzeviczy Attila felelőssége lesz az, hogy jól működjön a tőzsde.

- Cselovszki Róbert, az Erste-csoport befektetési szolgáltatójának elnök-vezérigazgatója sok éve és most is tagja a testületnek. És a többiek? Ha az új tulajdonosok mind helyet kapnak, magukban is kitölthetik a helyeket. Az, hogy kiknek a kezébe helyezik az ügyek vitelét, kulcskérdés, mindig sokat mond. A kialakult helyzetben, a megfogalmazott célok tükrében ennek talán még nagyobb a jelentősége.

- Azt szeretnénk, ha az Erste, a HVB és a Bécsi Tőzsde delegáltján kívül az igazgatóság ismert és elismert, tehát a piac által elfogadott személyekből állna össze most is, hosszabb távon is.

- A piaci fogadtatást firtatva azt tapasztalni, hogy a tulajdonosi háttér stabilizálódását, a felszín alatt eléggé élesnek látszó konfliktusok elülését és az önök által felvázolt jövőképet osztatlan elismerés övezi. Ezen túl azonban két markáns tábor látszik. Az egyik az ismert érveket hangoztatja: a stratégiai döntések külföldre kerülnek, előbb-utóbb az üzlet is áttevődik. Ráadásul a kicsi, ám nemzetközi viszonylatban is jó növekedési mutatókat produkáló hazai tőzsde egy provinciális tőkepiachoz csatlakozik. A másik érv szerint az üzletek megkötésének és elszámolásának földrajzi színtere közömbös (csak az érintett alkalmazottaknak nem az). A lényeg a hatékonyság, az, hogy a fogyasztóknak jobb, olcsóbb, biztonságosabb legyen a piac. Mi a válasza ezekre az érvekre?

- A magyar tőzsde függetlenségét értéknek tartom, tartjuk, ezért az új tulajdonosi kör megállapodást kötött arról: minden olyan garanciát alkalmazni fog, amelyik szükséges a BÉT függetlenségének a védelméhez. Ennek jegyében javasolni fogjuk, hogy az alapszabályban a megszüntetésről hozott határozathoz szükséges szavazati többség alsó határát 75 százalékról tegyük magasabbra. Ugyanebből a megfontolásból deklaráltuk azt is, hogy nyitottak vagyunk magyar partnerek csatlakozása előtt. Pontosan azért, mert szeretnénk elkerülni az erőfölényre való törekvésnek még a látszatát is, és azért, mert szeretnénk eloszlatni azokat a félelmeket, miszerint a bevásárlás és a szép jövő felvázolása után egy-két év múlva becsukjuk a boltot, és Bécsből akarunk majd mindent intézni.

Erről szó sincs! Főleg nincs szó a Magyarországon érdekelt három bank részéről. Az Erste is, a Raiff-
eisen is és a HVB is itt termeli meg a csoport nyereségének jó részét. S ha ez az üzlet Bécsben landolna, akkor meglehet, az adott csoport szintjén összejönne ugyanaz a profit, csakhogy nekem a két másik bankot vezető kollégámmal együtt itt kell teljesítményt produkálnom, a mi felelősségünk, megmérettetésünk ehhez a piachoz kötődik. Ez pedig nem helyettesíthető azzal, hogy a BA-CA Bécsben jó üzletet csinál.

- Ez az érdekeltség mennyiben személyfüggő?

- Semennyire. Ha valaki átveszi az én pozíciómat, annak a teljesítményét is az alapján mérik majd, hogy mit produkál Magyarországon, nem pedig azon, hogy mennyi üzletet visz Bécsbe. Ehhez pedig az kell, hogy itt funkcionáljon jól a piac.

- És mit gondol arról, hogy alvó piachoz kötjük a sorsunkat?

- Ez így nem igaz. De mi az alternatíva? Vagy rögtön föladja a BÉT az önállóságát, és összeházasodik a Deutsche Börsével, a skandináv vagy a londoni tőzsdével, vagy megpróbálunk Kelet-Közép-Európában egy olyan regionális együttműködést összehozni, amelyik, ha jól csináljuk, s ennek látom az esélyét, önálló piaci jövőt alapozhat meg a számunkra. Ha nem sikerül, akkor a tőzsdéink megszűnnek, ami sajnálatos fejlemény lenne, és nem áll érdekükben az érintett tőkepiacoknak.

- A kivételes menedzsercsapaton és a kényszereken kívül mi mindenre van  szükség egy regionális tőkepiac megszervezéséhez?

- Csapatot kell szervezni, és persze a K. u. K.-val szembeni vagy nemzeti ellenérzések leküzdése nélkül nem megy a dolog, miként a politika támogatása nélkül sem. Meglátjuk, hogy mire megyünk. Más kérdés, hogy a lengyel tőzsde partnerét nyílt tender formájában választják ki, ott tehát a pénz fog beszélni.

- A Keler történelmi okokból sajátos monopóliumként versenyüzletággal is bír, s ez éppen a letétkezelés. Az új tulajdonosok jövőképe tükrében változhat-e ez a profil?

- A Keler letétkezelési tevékenységét nem tekintjük konkurenciának, kivált, hogy az egyik legnagyobb ügyfele éppen a Kontrollbank. Ahhoz, hogy annak lássuk, igen nagy fejlesztésekre (rendszerek kiépítésére) lett volna szüksége, valamint know-how-ra, amivel eddig ebben a műfajban nem rendelkezett. A potenciálja viszont megvan, hiszen elszámolóházként ő határozza meg a számunkra s ezzel az ügyfeleink számára is kiindulópontul szolgáló piaci költséget, miközben bizonyos költsége (a felügyeleti díj) szolidabb a bankokénál. Ezen a bázison pedig kiépíthette volna a maga versenyüzletágát a letétkezelésben azzal, hogy közvetlenül kiszolgálja a letétkezelő bankok ügyfeleit. A jelzett okokból ezt nem tette, ám ha nem mi vásároljuk meg a tőzsdék többségét, megtörténhetett volna, hogy a letétkezelésben érdekelt valamelyik szolgáltató szemet vet erre a piacra. Mint jeleztem, ezért vásároltunk.

A profil szerintem nem fog változni, ráadásul az elszámolóházi tevékenységben szó sincs konkurenciáról. A magyar piacon kötött üzletek klíringháza ezután is a Keler lesz.

- Hogyan látja a Keler közeli jövőjét? Ez azért is kérdés, mert május 28-án a jegybank bejelentette, hogy elővásárlási jogával élve többségi tulajdont szerez, és kifejezte elkötelezettségét a társaság hosszú távú stabil működése iránt. Ebből az is kiolvasható, hogy megegyeztek, meg az is, hogy a jegybank nem adja áldását a többség bekebelezésére. Hogyan szól az ön változata?

- Ha a Nemzeti Bank eladja a részesedését, a BÉT - gazdaságilag indokolt árat feltételezve - meg fogja venni. Sok országban a tőzsde tulajdona az elszámolóház, ha Ausztriában véletlenül nincs is így, ott mindkét intézményt nagyrészt bankok tulajdonolják. A lényeg az, hogy a tőzsde nem ér sokat elszámolóház nélkül, de az elszámolóház semmit sem ér tőzsde nélkül, mert a tőzsdék bármikor felmondhatják az elszámolási szerződést, és felállíthatnak egy saját klíringkapacitást, vagy máshova vihetik az üzletet.

- A Kelerben felhalmozott részvényesi vagyon a fejlesztési igényeket rendre meghaladja, viszont a biztonság szempontjából korántsem fölösleges. Jelzi a Keler önálló veszteségviselési potenciálját. Hogyan látják, az új felállásban is szükség lesz-e erre a tőkeerőre - amit a magyar piacot megcélzó külföldi professzionális befektetők és letétkezelő partnereik a tulajdonosi háttérrel együtt nagyítóval vizsgálnak -, avagy befektetésük megtérülése érdekében mozgósítható vagyonként számolnak valamekkora résszel?

- Kell a tőke, hogy a külföldi elszámolóházak elfogadják a Keler kockázatát. A kasszát nem lehet kiüríteni, ha ez megtérülési szempontból vonzónak tűnhet is. Az ugyanakkor bizonyos, hogy ennyi tőkére nincsen szükség.

- Meghatározták-e már, hogy mik lesznek a következő lépések. Közgyűlések, átvilágítások, projektek? 

- Készülünk a szükséges társasági eseményekre, lesz projekt a költségek átvilágítására, azután pedig le kell ülniük a tőzsdéknek az együttműködés módozatainak a meghatározására. Szóval minden lesz, aminek ilyenkor lennie kell.

- Mindezek tükrében mit gondol, miért fél vajon a fejleményektől a tőzsde?

- Úgy gondolom, nem a tőzsde fél, csak bizonyos személyek tartanak tőlünk.