A hazai sajtó aznap a Wiener Börse AG (WBAG) közleményében foglaltakkal egészítette ki a képet. Nyilvánosságot kapott, hogy a bécsi vezetőség kifejezte: érdekelt a magyar tőkepiac független, profitorientált és sikeres fejlődésében, célja a két tőzsde együttműködése, ami jó lehetőséget kínál a közös akvizíciókra.

A május 19-én napvilágot látott hírek ennél többet nem mondtak, a Budapesti Árutőzsde (BÁT) és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), valamint a HVB is hallgatott, mutatva az esemény sajátosságát: az érdekeltek titokban kötöttek üzletet.

A hír bombaként robbant a magyar tőkepiacon, amely jó két éve figyeli a két hazai tőzsde felvásárlásának különböző intenzitással zajló és az elmúlt hónapokban a felvásárlók terveinek túlságosan konfliktusos voltát jelző folyamatát. Mint másnap egyértelművé vált, nem véletlenül. A HVB és a WBAG közös sajtótájékoztatóján, amelyen felsorakozott a BÉT és a Keler (ügy)vezetősége (Horváth Zsolt, Mohai György, Dudás György) és különféle szimpatizánsainak köre, továbbá Cselovszki Róbert és Szalay-Berzeviczy Attila személyében ott voltak a tőzsdetársaság igazgatóságának a régi-új tulajdonosokat képviselő tagja is, a BÉT reprezentálására elsősorban hivatott Jaksity György elnök széke gazdátlanul maradt. A nyilvánossággal való kommunikáció lehetőségeit rendre látványosan kiaknázó tőzsdevezető "igazolatlan távolléte" arra utalt: az üzletet a BÉT-menedzsment feje fölött kötötték meg. Az új jövő startja konfliktusba torkollott...

Üzenetek a piac(ok)nak

A közös sajtótájékoztatón Matthias Kunsch és Stefan Zapotocky az ügylet részleteiről nem adott közre információt. A kiszivárgott és a teljes sajtó által átvett árértesülést Matthias Kunsch pontatlannak minősítette, más számokat pedig érthetően nem közölt a tranzakcióról, amelyet a HVB-csoporthoz tartozó londoni CA-IB, valamint a Martonyi és Kajtár, Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda közreműködésével hoztak tető alá. Az új stratégia kihirdetését későbbre ígérték, mondván: az üzlet még zárás alatt van. Viszont a jövőt illetően általánosságokban ígéretes megnyilatkozásokat hallhattak az érdeklődők, és néhány konkrét kérdést illetően is véleményt nyilvánítottak a vezetők, akiknek kommunikációja érzékelhetően elsősorban a bizalom felkeltését célozta.

Matthias Kunsch, aki az elmúlt hónapokban tájékoztatóin rendre a BÉT legnagyobb részvényeseként mutatta be bankját, a tranzakciót mérföldkőnek értékelve többek között azt fejtegette: a HVB pozíciójánál fogva érdekelt a magyar tőkepiac eredményes működésében. A kivásárlás jóvoltából a BÉT 95 százalékban van olyan partnerek tulajdonában, amelyek számára ez a piac különösen fontos. Fellépésükkel sikerült megalapozniuk a magyar tőzsdék és a Keler függetlenségét és fejlődését. Nem kívánják monopolizálni státusukat, ezért megegyeztek, hogy szívesen fogadnak maguk közé hazai partnereket.

Stefan Zapotocky mindehhez azt tette hozzá: Magyarország EU-tagsága jóvoltából a két ország közös jövőben gondolkodhat, ami mindkettőjük esélyeit javítja. A Bécsi Tőzsde a régióban partneri kapcsolatokra törekszik, ennek első állomása a BÉT. A folytatás lehet Varsó és Ljubljana is. A magyarországi növekedési lehetőségek kiválók. A két tőzsde 50 milliárd, illetve 20 milliárd
euró körül mozgó részvénykapitalizációját négyéves távlatban 100 milliárd euró fölé szeretnék emelni. (Az osztrák piac három év alatt 70 százaléknyit ugrott.) A két piac hasonlít egymáshoz, amennyiben kevés nagyvállalat részvényét listázzák tőzsdén, a gazdaságban sok a közepes és a kisvállalkozás, a vállalati szektor finanszírozásában nagy a banki hitelek súlya. A növekedés viszont csak a saját tőke rátájának növelésével finanszírozható, amit a két tőzsde támogathat.

Kérdések kapcsán az hangzott el: az új tulajdonosok támogatják a két hazai tőzsde folyamatban lévő integrációját, a Keler és a BÉT egyesítését viszont nem tartják célszerűnek. A BÉT-elnök személyét firtató kérdésre Matthias Kunsch azzal reagált: Jaksity Györgyön múlik, hogy vállalja-e az igazgatóság elnöki tisztségének továbbvitelét, az igazgatóság tagjainak visszahívásához a 68,8 százalékkal nincs is meg a kellő szavazati súlyuk.

Némi háttérrel

A bejelentett és a tudni engedett információkból, s az előzményekből ítélve az ügylet egyik fő jellemzője, hogy a tőzsdék részvényeivel együtt a hazai tőkepiac központi intézménye, a 2004 óta szakosított hitelintézetként tevékenykedő Keler feletti majdnem 36 százalékos befolyás is adásvétel tárgyává vált. Az eladók - jól nyomon követhető alkalmi szövetség tagjai - rövid távú megtérülésre spekulálva adtak túl papírjaikon. A csomagot a HVB úgy vette meg, hogy az eladók számára felfedetlenül egy konzorciális ügylet keretében részben másoknak vásárolt. Az ügylet sajátossága a konstrukció, amelyet az üzleti megfontolásokon, a kivitelezhetőség szempontjain kívül a prezentálhatóság, a bankok aktivitását korlátozó befektetési és prudenciális kötöttségek, valamint a felvásárlási célpontok megszerzését nehezítő tulajdonszerzési szabályok együttese formált ilyenné. A két pakettnek a töredéke landolhatott a HVB-nél úgy, hogy ne kelljen engedélyeztetnie befolyásoló tulajdon szerzését. Ez a Kelerben közvetlenül/közvetet-
ten 10, a tőzsdékben 33-33 százalék. Ezt csak azzal tudta elkerülni, ha a két tőzsdében szerzett részesedése együtt nem éri el a 40 százalékot, egyenként pedig a 33-at.A két hányad így lett 32,99 plusz 7 százalék. Az üzlet sajátosságaként értékelhető végül az a szándék, hogy a vevők az alighanem számukra is disszonáns osztrák túlsúly oldására elkülönítettek részvényeket arra a célra, ha sikerül hazai partnerekkel társulniuk.

A HVB fellépése szempontjából nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk az előzményeknek. A bank napjainkra a hazai piacon robusztus, saját adatai szerint 50 százaléknyira tehető piaci részesedést vívott ki magának (például a nyugdíjpénztárak körében) azután, hogy 1999-ben megvásárolta a Budapest Bank letétkezelési üzletét. Ráadásul nemzetközi hátterével tetemes külföldi ügyfélkörrel dolgozik. Ez indokolja motiváltságát: a csinos nyereséget termelő (a tőkepiacok legnagyobb ügyfeleinek kiszolgálását célzó) letétkezelés érdekeltté tette a tőzsdeüzletben - túl a tavaly magába olvasztott CA-IB révén való érdekeltségén. Ez magyarázza, hogy 2003 ősze táján beszállt abba a versenybe, amely a BÉT-részvények többségéért, illetve a Keler feletti befolyásért éppen az ő színre lépésével vett lendületet. Attól tartottak ugyanis, hogy a papírok a nagy részesedések tartós finanszírozására vállalkozni nyilván nem képes spekulánsok által olyan szakmai befektetőknél kötnek ki, amelyek netán el is "lopják" az üzletet. Ugyanezen okból táplálkozott az az eredménytelenül záruló próbálkozás, amelynek keretében a HVB nemrégiben megkísérelt hazai bankokból konzorciumot szervezni a jegybank által tulajdonolt 50 százalékos Keler-tulajdon kivásárlására, s ez magyarázza, hogy végül - alighanem jobb híján - külföldi konzorciumot szervezve kivásárolta a felvásárlókat. Az eladók számára a befektetésük és kiszállási esélyük tükrében alighanem igen nagy összeget képviselő adásvételi árat a HVB nyilván nem a részvények beszerzési árával, hanem hosszú távú bevételeivel mérte össze. Ez azt is jelentheti: ez az üzlet ilyen áron itthon más bankoknak most egyszerűen nem érte/éri meg.

A kivásárlásban közreműködő HVB-vezetők kilétét is a sajátos érintettség határozta meg. A bankot a nyilvánosság előtt hagyományosan egy személyben megjelenítő Matthias Kunsch vezérigazgató társaságában így tűnt fel frontemberként Szalay-Berzeviczy Attila üzletág-igazgató, ma ügyvezető igazgató, aki a letétkezelés egyik első hazai művelőjeként a kilencvenes évek elején, Bokros Lajos Budapest Bankjában kezdett, és 1999-ben a tevékenységgel "együtt" ült át a HVB-be. Matthias Kunsch az ügylet tető alá hozataláért szervezett projekt felelősének alighanem a legmotiváltabb munkatársát tette meg. Akciójuk keretében az igazgató 2003 ősze óta számos sajtónyilatkozatban deklarálta a bank elkötelezettségét a tőzsdeüzlet iránt, hirdette vásárlási szándékukat, s 2004 februárjában a BÉT igazgatóságában felváltotta kollégáját, Benke Ákost.

Az el(ő)adók

A magyar tőkepiac holnapját meghatározó részvényüzlet kulcsfigurái az eladók - nélkülük ez az "előadás" nem jöhetett volna létre. Ôk azok, akik elérték, hogy a tőzsdék berkeiben az 1998-as nagy pénzügyi összeomlást követő bessz éveiben különös erővel feltörő régi ellentmondás, a tulajdon és a vele járó kötelezettségek, valamint a szolgáltatás igénybevétele közötti érdekellentét áttörje az évtizedes status quót. ők azok, akik képesek is voltak végigvinni, hogy a szabályozási háttér, s a tőzsdei vezetőségek ambícióinak változásai, a részvénytársasági modell, a fúziós jövő, a hatékonysági programok meghirdetése következtében új útra lépő tőzsdék tulajdona nagyjából egy év leforgása alatt néhány kézben összpontosuljon. Persze a piac hosszú felkészülési időt kapott. A Keler-pakett eladása, a nemkívánatos tulajdontól való megszabadulás gondolata először 1999 tavaszán az árutőzsde közgyűlésén kitört botrány kapcsán kapott nagy nyilvánosságot (Bank & Tőzsde, 1999. június 18.).

A történelmet író eladói csoport a sajtóból kirajzolódó látszat alapján egyértelműsíthetően, a "piac véleménye" tükrében pedig valószínűsíthetően három döntési központot alkotó személyt takar. Egyikük a piaci berkekben a legnagyobb hazai vagyonmozgatók és cégfelvásárlók egyikének tartott, a kárpótlási üzletből a kilencvenes években hirtelen kiemelkedett Leisztinger Tamás, akinek tőkepiaci fellépése (a Pick lényegében tőkekivonásból finanszírozott felvásárlása) nem tartozik a kis(ebbségi)befektetők osztatlan elismerését kiváltó fejlemények közé. A másik kulcsember az egymással klasszikus érdekütközésben lévő befektetői és újságírói tevékenységet évtizedes távon egyszerre művelő, s ezzel összefüggésben a hazai tőkepiaci közösségben talán a legszélesebb kapcsolatrendszerrel, informáltsággal és "kisbefektetői" tapasztalattal rendelkező Korányi G. Tamás. (Akiről az is elmondható, hogy az új magyar tőkepiacon ő volt az első, akit tisztességtelen árfolyam-befolyásolónak minősített a PSZÁF egyik jogelődje - tegyük hozzá: 1993 kezdetleges viszonyai közepette, többszörösen túl az elévülési időn.) A harmadik főszereplő ezen forrásokból ítélve Albrecht Ottó, a tőzsdék eredeti tulajdonosi körét reprezentáló Cashline Értékpapír Rt. tulajdonos vezetője. Mindhárman részben-egészben vállalkozásaik - az Arago Holding, a Baál, valamint a Tardex nevű társaság - révén invesztáltak, és valamennyi hozzáférhető hiteles forrás szerint ők tárgyaltak, ők határozták meg az elmúlt időszakban a felvásárlási eseményeket. Hozzájuk mások is csatlakoztak. Akár csendestársként, akár ismerősen vagy ismeretlenül, de ismeretlen nevű cégek (Szintra, Econorg), netán személyek mögé bújva. A valóságos viszonyok jelentőségét az eladók befolyásának együtt meghatározóként értékelhető, egyenként persze csak professzionális eszközökkel mérhető ereje, a bekövetkezett változásoknak a hazai pénz- és tőkepiac szemszögéből mérhető hordereje mutatja meg - május óta már az unió automatikusan érvényesülő rendeletei tükrében is.

Felvásárlóktól felvásárlókig

Így jutott el a piac a kivásárlást megelőző összetett helyzetig, amelynek fő eseményei/jellemzői között mindkét tőzsdetársaság közgyűlése (2004. február 18-án és 19-én) - az eladói csoport számára a többségi pakettek birtokában "fedezett pozíciót" képviselve - egyetértését adta a két piac integrációjára, illetve az ezt célzó szerződések megkötésére. Hasonlóan nagy horderejű döntésként értékelhetően a BÁT közgyűlése felhatalmazta az igazgatóságot arra, hogy megállapodjon és szerződjön az árutőzsde-társaság 25 százalékos Keler-pakettjének a BÉT számára történő eladásáról. A 12,6 milliárd forintos saját tőkére és az integrációra tekintettel a minimumárat 2,887 milliárd forintban határozták meg. A BÉT közgyűlése, amelyen a jegybank képviselője is igennel szavazott, egy nappal később ugyanezen határozatok tükörképére voksolt. Az adásvételi szerződést március 12-i dátummal megkötötték, amihez tudni kell, hogy a BÁT szabályai értelmében a közgyűlés határozata rendhagyó módon a felügyelőbizottság "igenjétől" is függ. Ez kitolja az érvényre jutás terminusát.

Az események végül itt vettek fordulatot. Azzal, hogy a jegybank március 23-án arról értesítette a tőzsdéket: a Keler alapító okirata alapján élni kíván a BÁT tulajdonában lévő részvénycsomag kétharmadára vonatkozó elővásárlási jogával... Az adásvétel révén megszerezni kívánt pénz gyors hozzáférhetőségének reménye kútba esett. Anélkül is, hogy kiderült volna annak az engedélyezési eljárásnak a kimenetele, amelynek keretében a tulajdonosváltásról egy újabb döntéshozónak kellett határoznia - hiszen a tét egy hitelintézet befolyásoló részesedésének adásvétele volt.

Mindez lényegében marginalizálja azoknak az eseményeknek a jelentőségét, amelyek innentől fogva a kivásárlásig vezettek. Arra viszont rávilágít, hogy a hazai tőkepiac központi intézményeinek sorsát meghatározó döntéshozók terve törékenynek bizonyult. Azt pedig kívülről nézve nem tudhatjuk, hogy e terv kapcsán szembesülniük kellett-e azokkal a jogszabályba foglalt elvárásokkal, amelyek az adott intézmények befolyásoló pakettel rendelkező tulajdonosaival szemben bizonyos feltételeket rögzítenek. Így az elfogultságtól mentes, az általános piaci érdekeket szem előtt tartó irányítás, illetve befolyás gyakorlását (Tpt.), avagy a megbízható, gondos tulajdonosi irányítás és ellenőrzés képességét, a pénzügyi intézmény feletti hatékony felügyelet gyakorolhatósága érdekében az üzleti kapcsolatrendszer, a tulajdonosi szerkezet átláthatóságát (Hpt.).

Adott közeg

A felvásárlók pozícióba jutásához persze arra volt szükség, hogy a kisebb (BÁT), illetve túlnyomó (BÉT) arányban a hazai pénzügyi-tőkepiaci szektor tagjai által tulajdonolt tőzsdék úgy álljanak át a társasági létre (a BÉT 2002 júliusában, a BÁT 2003 májusában), hogy különböző okok következtében védtelennek bizonyuljanak a tulajdonosi koncentrációval szemben. Pedig helyeslő szavakat a szakma tucatnyi reprezentánsának értékelését meghallgatva sem találtunk. De a tény az: senki sem vette elejét annak, hogy spekulánsok vásárolják fel a tőzsderészvényeket és vegyék kézbe az események alakítását, éppen az eredeti profi "kisrészvényesek" döntéseinek következményeként. Ez a szakmának, a szabályozóknak bizonyára évekre elégséges elemeznivalót ad. Pedig az 1993-ban 500 milliós tőkével alapított Keler javarészt pénzeszközök formáját öltő saját tőkéje, amely túlnyomó részben a tőzsdei üzleteket közvetítő szolgáltatók eszközeinek kezeléséből származóan halmozódik, 2001-ben már átlépte a 10 milliárd forintos határt, 2003-ban pedig a 12 milliárdosat. A hatalmas "csalit" persze történelmi okokból, az alapítás időszakában jellemző kezdetleges piaci körülményekből fakadóan az 50 százalékban tulajdonos jegybank védi, ami bölcs előrelátásról tanúskodik, és megnyugvással töltötte el alighanem mindazokat, akik máskülönben aggódtak volna. Más kérdés, hogy ez sem tökéletes védelem a bizonytalansággal összefüggő reputációs kockázat növekedése ellen, ami a végletesen kiélezett hatalmi harc jellemezte hazai politikai viszonyok között még mérlegelési téma is lehet azoknak a nemzetközi megaügyfeleknek a berkeiben, amelyeknek a Keler képviselte kockázatot a maguk rigorózus szabályait követve kötelező vizsgálniuk...

Folytatások(k)

A kivásárlás a nyilvános információk tükrében lényegében azonnal lezárult. Pár nappal később napvilágot látott a BÉT részvénykönyvének aktualizálásáról tudósító közlemény (www.bet.hu), amely megmutatta: május 21-i keltezéssel bejegyezték a váltást. A tulajdonosainak rendszeres közzétételére a tőkepiaci törvény által ugyancsak kötelezett BÁT keretei között történtek ugyanakkor - legalábbis június elejéig - homályban maradtak. Így azután csak részben vált átláthatóvá, hogy mely befektetők szálltak ki pozíciójukból, s hogy a BÁT részvényeit a "távozó" felvásárlók közül ki milyen mértékig tartotta. Az új részvényesek háza táján is maradt kérdés: a HVB árutőzsdei, s ezzel Keler-beli tulajdonostársai.

A szóba jöhető folytatásra nézve ugyanakkor nagy jelentőséget tulajdoníthatunk annak, hogy az érintettek napokon keresztül hallgattak. Ez a BÁT tekintetében nem meglepő. Hiszen az eladók az árutőzsde-társaságot a vevők híradásából ítélve 75 százalékban kontrollálták. A BÉT élén azonban Jaksity György személyében olyan vezető áll, akit a pénzügyi-tőkepiaci közösség autonóm s az általános érdekek képviseletét is magára vállaló szakembernek tart, s elismertsége akkor is erős, ha üzleti kötődése érdekellentéteket táplál, és akkor is, ha a BÉT kétszeri felvásárlása a piaci reakciók tükrében aligha használ a presztízsének.

A Keler-pakettek sorsa viszont május legvégén révbe jutni látszott. A hozzáférhető információk azt mutatták: a kivásárló konzorcium idejekorán megegyezett a jegybankkal. A paktum lényege, hogy az MNB elővásárlási joga alapján a BÁT-csomagból 5 százalékot vásárol, viszont elfogadja, hogy a releváns közgyűlési döntések elfogadásának szavazati küszöbét saját részesedésénél magasabbra tegyék (50 százalék plusz egy szavazatról 60 százalékra), és elismeri a tulajdonostársak közötti elővásárlási jog létét.

Üzenetek a tőzsdéről

A bejelentést követő tíznapos intervallumban ellentmondásos kép rajzolódott ki az új tulajdonosok és a "régi" BÉT-vezetőség, az igazgatóság és a menedzsment összetételére tekintettel a gyakorlatban az elnök közös jövőjéről. A vezetőség 21-én rövid közleményben kommentálta a tulajdonosváltást. A BÉT értékeinek kidomborítására összpontosított, deklarálta, hogy folytatja annak a stratégiának a megvalósítását, amelyet két évvel ezelőtti elfogadásakor a most többséget szerző konzorcium tagjai is jóváhagytak, és tudatta: vár minden olyan javaslatot, amely a BÉT, a tulajdonosok és a tőkepiac fejlődését szolgálja. Erre rímelt az a közlemény is, amelyet egy héttel később adott ki a tőzsde, ám ez lényeges új információkról tudósított. Az egyik az, hogy Matthias Kunsch és Jaksity György tárgyalt egymással, a másik az, hogy megállapodtak: a mielőbb összehívandó közgyűlésig a vezetőség tartózkodik a lényeges döntésektől, a harmadik az, hogy az elnök kifejezte: garanciákat vár az új tulajdonosoktól a BÉT nemzeti jellegének, függetlenségének megőrzésére.

A garanciák elvárása a kialakult helyzetben akár a kenyértörés sajnálatos jeleként volt értékelhető. Kivált, hogy az eladókkal kapcsolatban ugyanez az elvárás nem kapott nyilvánosságot. ...

Rimaszombati Edit

Úton a jövőbe?

A Budapesti Árutőzsde tevékenységét integráló Budapesti Értéktőzsdét s vele a Kelert stabil szakmai tulajdonosok kontrollálják, amelyek érdekei a helyi tőkepiac üzleti sikereihez kötődnek. Bécs és Budapest tőzsdéje baráti kooperációban közös stratégia kivitelezésén dolgozik. Az együttműködést kereszttulajdon is megerősítheti, miközben a BÉT részvényeit saját parkettjén jegyzik. Ott, ahol előbb-
utóbb remélhetőleg a Bank Austria Creditanstalt részvényeit is lehet majd adni-venni. Az unióhoz való csatlakozás felértékeli a magyar tőkepiacot, s ezt az értéket csak emeli, hogy Ausztria Kelet-Közép-Európában amúgy is erősen érdekelt nagybankjai a Bécsi Tőzsdével együtt bevásárolták magukat a magyar tőzsdékbe, s az őket kiszolgáló elszámolóházba, és közösen kívánnak fellépni a regionális terjeszkedés érdekében - ezt a jelen- és jövőképet fogalmazta meg kérdésünkre Szalay-Berzeviczy Attila, a HVB Bank ügyvezető igazgatója.

Azzal, hogy a hazai bankok nagy része látványosan kivonult a BÉT tulajdonlásából, a többiek túlnyomó része pedig tartotta a részvényeket, de az eseményeket passzívan szemlélte, instabil pénzügyi befektetői kör kezébe csúszott át a tőzsdék kontrollja. Ezzel hirtelen megnőtt az esélye annak, hogy ez a kontroll valamelyik európai piacon köt ki.
A befektetők számára ugyanis egyszeriben fontossá vált az időtényező, amikor kiderült, hogy a jegybank blokkolja a Kelerrel kapcsolatos tervüket. Bizonytalanná vált a jövő, sietőssé vált a részvények továbbadása is. Vagyis megnőtt a valószínűsége annak, hogy a részvények olyan tulajdonoshoz kerülnek, amelyik a saját elszámolóházába koncentrálja a magyar papírokra kötött üzletek elszámolását, és a Keler szolgáltatásait nem kívánja igénybe venni - összegezhetők a HVB igazgatójának a kivásárlásra voksoló érvei.

Wiener Börse

A Bécsi Tőzsde egyenesen Mária Teréziáig vezeti vissza múltját - 1771-ben a császárnő alapította. Részvényekkel 1818-ban kezdtek kereskedni a parketten, mígnem az első súlyos válsággal (1873) a jegyzett papírok 90 százaléka eltűnt a történelem süllyesztőjében. A világháborúk viharai után a nyolcvanas években aktivizálódott ismét a piac, az 1989-ben bevezetett elektronikus kereskedési rendszer (PATS) dinamizálta a kereskedést. A Bécsi Tőzsde - megelőzve a budapestit - 1999-ben kapcsolódott a német Xetra-platformhoz. Az 5,089 millió euró alaptőkéjű tőzsdetársaság tulajdonosi struktúrája aránylag szórt, 700 ezer részvényén osztrák bankok, biztosítók és vállalatok osztoznak (a Brau-Uniontól az OMV-ig). A kört kereszttulajdonlások színesítik, hiszen például a BA-CA a Kontrollbanknak is nagyrészvényese. A tőzsde nevezetes indexe az ATX (Austrian Traded Index), amely 1991. január elsején startolt ezer pontról, s napjainkban 1850 pont környékén jár. A húsz leglikvidebb részvényt tartalmazza, amelyek közül az Erste Bank és a Telekom Austria papírja van az élen, de ott találni a BA-CA nevét is. A részvényszekcióban 2003 végén 97 osztrák társaságon kívül 16 külföldit is jegyeztek, ami a kapitalizációt igencsak megdobta. Persze a statisztikák jelzik, hogy e papírokkal nem kereskednek igazán. Bár Bécsben a négy blue-chip forgalma nem emelkedik ki olyan mértékben, mint Magyarországon, a négy vezető papír után szintúgy szakadék tátong. A piacot a banki-távközlési-olajipari hármas uralja. 2003-ban az Erste Bank részvényeivel 4 milliárd euró, a Telekom Austria papírjaival 2,5 milliárd euró értékben kereskedtek, és 2-2 milliárdnyi jutott az OMV-re és a BA-CA-ra..