- A Moody’s 2003-ban azzal a feltételezéssel élve minősítette a magyar szuverén adóssággal egyenértékűnek az FHB hosszú távú adósságát, hogy a privatizáció ellenére a társaság tartósan az állam többségi tulajdonában marad. Ez azt is jelenti, hogy az adott minősítés megőrzése érdekében az állami tulajdonosi háttér legfeljebb egy hasonlóan erős főrészvényes színre lépésével, avagy a pénzügyi erő ugrásszerű növelésével lenne kiváltható, ami a hazai bankok általában szerény pénzügyi ereje tükrében nem látszik közeli realitásnak. Vagyis a kialakult státus a tulajdonosi háttér szempontjából a következő években aligha változik, hiszen a tevékenység finanszírozhatósága szempontjából a minősítés kulcskérdés azokon a nemzetközi pénzügyi piacokon, amelyeknek forrásaira számít az FHB.

- Magától értetődik, hogy ha egy társaság mögött egy meghatározó tulajdonos áll, akkor a besorolásának kereteit is ennek a tulajdonosnak a szuverén minősítése szabja meg, s hogy a pénzügyi erő minősítése is összefügg a tulajdonosi struktúrával és persze a megtermelt meg a várható nyereséggel is. Vagyis az FHB folyamatosan javuló tendenciával számolhat. Persze egy-egy év ebben nem sokat számít, de az idő múlásával, a minősítések számának gyarapodásával mind nagyobb jelentőségre tesznek szert az önálló szempontok.

- Mit tekintenek itt benchmarknak? A fejlett pénzügyi piacok legrégebbi intézményei közé sorolható jelzálogbankok tulajdonosi háttere milyen mintákat mutat?

- A klasszikus német modellben ezek az intézmények kereskedelmi bankokhoz kötődnek, az angolszász, főként az amerikai rendszerben viszont kevésbé kapcsolódnak kizárólagos tulajdonoshoz, miközben az értékesítésben igen nagy mértékben vesznek igénybe alternatív csatornákat, elsősorban biztosítótársaságokat - merthogy a kétféle termékkör között az értékesítésben számottevő szinergiával lehet számolni.

A német struktúra ugyanakkor napjainkra módosulóban van. Ezt mutatja az EuroHyp nevű társaság, amely négy kereskedelmi bank jelzálog-hitelintézetének az "összetolásával" jött létre, s amelynek kapcsán a piacnak nyilvánvalóan érdemes figyelnie arra, hogy Németországban több bank is arra jutott: egymagában nem képes európai léptékben kellően hatékony értékpapírosítást folytatni. A tulajdonosi hátterek változatait értékelve a nagy kérdés persze mindig az: az így jelentkező befolyás, az így kiaknázható lehetőségek mennyiben támogatják az üzleti aktivitást, mennyivel növelik meg az eladási potenciált.

- És melyik modell mutatkozik hatékonyabbnak?

- Ha a méreteket nézzük, a német kibocsátásoké az elsőbbség. A tőkepiaci hatékonyság tükrében viszont az angolszász modell javára billen a mérleg. A megítélés szempontjából persze lényeges, hogy ebben a speciális folyamatban, amelyben a tőkepiaci források és a jelzálogjoghitelek összekapcsolódnak, az ügyletek szereplői - a kereskedelmi bankok, a biztosítótársaságok, az értékpapírosító hitelintézetek - hogyan osztják meg egymás között a feladatokat. Melyikük mely munkafázisokat végzi el, ehhez milyen kapacitásokat működtet, milyen díjakat szed, milyen bevételeket realizál, illetve hogy melyikük milyen kockázatot vállal magára, vagyis az ügyfelekkel kapcsolatos kockázatok melyiküknél jelentkeznek.

A feladatmegosztás különleges példája a szerintünk követendőnek értékelhető svájci modell. Svájcban az értékpapírosító intézmények kicsik, nagyon hatékonyak, és nagyon erős a súlyuk a jelzálog-hitelezés refinanszírozásában. Mindössze két jelzálog-hitelintézet értékpapírosítja az összes kereskedelmi bank által folyósított jelzálogkölcsönökből álló eszközportfóliókat. Sőt valójában ez az üzlet inkább az egyiküknél koncentrálódik, a másik intézmény a kantonok követeléseinek az értékpapírosítására specializálódott. A két jelzálogbank az értékesítéssel lényegében nem is foglalkozik.

- Ebben a mezőnyben hol helyezkedik el a hazai jelzálog-hitelezési konstrukció? Nevezhető-e egyfajta harmadik utas megoldásnak az önálló jelzálogjog adásvételén alapuló modell, amelynek keretében a hitelező bankok a jelzáloglevelek kibocsátásával összegyűjtött forráshoz való hozzájutás érdekében eladják a jelzálogbanknak az általuk hitelezett ingatlanra bejegyzett jelzálogjogukat, tehát valójában eladják a hitelügyletük fedezetét?

- A magyar jelzálogtörvény egyfajta hibrid megoldás, amelynek révén az általános jelzálog-hitelezés refinanszírozásán alapuló - annak idején általunk is javasolt - konstrukcióban kereskedelmi bankok sora kapcsolódhatott be ebbe az üzletbe. Mi jóval később kezdtünk, mint a piac hagyományos intézményei, cserébe élvezzük a későn érkezők bizonyos előnyeit. Az általunk alkalmazott megoldással - tegyük hozzá: az a hazai szabályozási háttér kimunkálásakor valóságos szentségtörésnek számított - sikerült elkerülnünk a német modell túlságosan merev kötöttségeit, s egy rugalmas, jól alkalmazható megoldást találnunk.

- A svájci modellhez miképpen lehet közeledni?

- Elsősorban a folyamatok - a belső és a partnerekkel való együttműködés folyamatainak - lényegében teljes automatizálásával, a munka igen magas fokú hatékonyságával. Gyorsan hozzáteszem: a hatékonyság érdekében az FHB berkeiben eléggé nagy fejlesztések vannak napirenden.

- Ha a jövőt nézzük, adódik a kérdés: vajon a magyar jelzálogbankok működésében hiányzik-e valami ahhoz, hogy ez a szektor azonos teljesítményt produkáljon az Európai Unió nagy hagyományokkal rendelkező jelzálog-hitelező bankjaival? A kérdésnek az a szakmai rendezvény ad aktualitást, amelyik nemrégiben a szövetségük szervezésében nemzetközi tükröt tartva egyfajta értékelést adott a mai helyzetről.

- Ha valamit ki kell emelnem, akkor az ingatlanpiac kiforratlanságát, letisztulatlanságát választom. Ez érezhetően gátja annak, hogy felzárkózzunk az uniós jelzáloghitel-piacokhoz. Ami nagyon nincsen még a maga helyén a gazdaságban, az az úgynevezett nem felépítményes ingatlanok - gyakorlatilag a földek - piaca, és emiatt persze a földjelzálog-hitelezés sem épülhetett ki. Sajnos ma még az EU sem tudhat magáénak egy országok feletti egységes ingatlanértékelési rendszert, ami az uniós fejlődésnek is gátja, de megvan a reális esélye annak, hogy ez előbb-utóbb meglesz.

- A hazai lakáshitelezésben kirobbanó növekedést hozó 2003-as folyamatokat nézve azt látjuk: az FHB kereskedelmi bankok által közvetített jelzáloghitelei körülbelül kétszeres növekedést produkáltak, mint a saját maga által folyósított hitelek. Van-e a vezetőségnek víziója arra vonatkozólag, hogy a kétféle hitelezés aránya hogyan alakul?

- A piac ebben a tekintetben is hullámzik. 2003 nagyon erős év volt, a kereskedelmi bankok óriási állományokat tudtak kiépíteni a saját ügyfeleik "leszólítása" útján is. Ennek következtében azután megugrott a refinanszírozott hiteleink állománya. Ez a potenciál azonban napjainkra értelemszerűen megcsappant, most már minden érintettnek erőteljesebb akvizíciót kell folytatnia. Azt viszont még nem lehet felmérni, hogy a kereslet "mozgósítása" érdekében milyen erős akvizíciót fejtenek ki a különböző típusú szolgáltatók, a bankok, a takarékszövetkezetek, a biztosítók, a lakás-takarékpénztárak. Ugyanígy az is kérdéses, hogy az eddig a Budapestre, illetve az agglomerációjára koncentráló szolgáltatók mennyire aktivizálják magukat az ország többi régiójában. 2003-ban a főváros és környéke nagyjából 60 százaléknyi súlyt képviselt a jelzáloghitelek területi célpontja között, ami nyilvánvalóan nem lehet tartós. Vagyis a piac természetes mozgásai lesznek a meghatározók az arányok alakulásában is, ezért azután nehéz előrelátni.

Feltételezéseink persze vannak. Arra számítunk például, hogy a következő években Budapesten erőteljes lesz a felújítások, korszerűsítések aránya a tömbrehabilitáció térnyerésével, ami leginkább a kereskedelmi bankok aktivitására épül, hiszen ezekben a projektekben elsősorban ők jöhetnek számításba finanszírozóként. S ha a vidéki nagyvárosokban és ezek agglomerációjában is fellendülne a lakóparkok építése, akkor az is a kereskedelmi bankok súlyának növekedését vonná maga után.

- Nyilván nem véletlen, hogy az FHB 2004-ben kezdte el a médiumokban is hallhatóan hirdetni a termékeit, amelyeket ugyanakkor a piac "aljára" áraztak.

- Tavaly nagyon erős volt a partnereink ilyen irányú aktivitása, a bankok igen nagy összegeket fordítottak erre a célra, és ezt a pénzt közvetetten ránk is költötték. Ma már cizelláltabb a fellépésük.

- Az egyik nagy kérdés alighanem az - a bankszektor, a tőkepiac szempontjából is -, hogy miként alakítja piaci pozícióját az OTP ebben a számára is óriási növekedést hozó üzletben. Később kezdett, mégis a többiekénél sokkalta nagyobb hálózata, jó árazási potenciálja stb. jóvoltából azonnal meggyőző túlsúlyt tudott kiépíteni. 2003 végével a kibocsátott jelzáloglevelekkel mérve jó kétszeres volt a mérete az FHB állományához képest.

- Azt gondolom, hogy az OTP piaci súlya a következő időszakban is meghatározó lesz. Az a pénzügyi kultúra, amely a legnagyobb bank berkeiben az elmúlt években felhalmozódott, vitathatatlan. Más kérdés, hogy egy ekkora üzleti részesedés az idők folyamán természetes módon erodálódni szokott.

- A tulajdonosi háttérre visszatérve az is érdekes: vajon az FHB menedzsmentje perspektivikusan mintának tekinti-e az "OTP-sztorit"? A tőkepiacon bizonyára sokan látnak alapot az összehasonlításra, vagy legalábbis szeretnének ilyet látni annak alapján, hogy itt egy újabb, szintén nagy növekedés elé néző ágazatban tevékenykedő bank, amelyik tőzsdére lépett, vezetősége az államtól leszakadóban mind nagyobb önállóságot élvez, ráadásul a privatizációval kialakított javadalmazási rendszer révén a tulajdonostársakkal együtt erősen érdekelt az árfolyam felívelésében.

- Ezek a sztorik mindig speciálisak, kötődnek egy bizonyos időszakhoz, valamelyik piaci helyzethez stb. Így az OTP professzionálisan összeállított és végigvitt privatizációja, tőzsdére vitelének feltételrendszere is egy bizonyos időszakhoz kapcsolható. Ma más a piaci környezet, és egyre inkább más lesz.

Vagyis úgy gondolom, hogy a mi számunkra a minta a mai piac, a változásokhoz való alkalmazkodás képessége. Ebben a közegben is az a menedzsment lesz eredményes, amelyik ügyesen alkalmazkodik, és az adott szabályozási közegben - ideértve a részvénypiac cizellált szabályaitól kezdve a hitelek értékesítésének szabályain át mindent - ki tudja aknázni a lehetőségeket. Ezzel azt is akarom jelezni, hogy úgy látom: mind kevésbé használhatók a mintaérvényű megoldások.

Kétségtelen ugyanakkor az is, hogy az állam közép- és hosszú távon a piac fejlődése szempontjából nagyon lényeges szerepet vállalt magára azzal, hogy hagyta és merte ezt a vagyonelemét ilyen mértékig az FHB menedzsmentjére bízni. Persze cserébe elvárta, hogy épüljön ki egy új üzletág, mégpedig úgy, hogy alakuljon ki a verseny is. A verseny meg is teremtődött, sőt olyan innovációkkal is számolhatunk, amelyek révén rendre újdonságokkal bővülhet ez a piaci szegmens.

- Netán céloz is valamire?

-Korai lenne bármit is mondanom, de akár féléves távon realitása lehet olyan új megoldásnak, amelyik mutatni fogja, hogy az FHB erőssége az innováció. Kétszáz főnyi csapatunkban a termékfejlesztők meglehetősen nagy arányt képviselnek.

-Mint jelezte, az az innovatív konstrukció is köthető az FHB-hoz, amelynek jóvoltából a hazai jelzálog-hitelezési üzlet ilyen példátlan lendületet vehetett. Ha az önálló zálogjog adásvételén alapuló refinanszírozás intézményét nem "találják fel" Magyarországon, a kereskedelmi bankok nem kapcsolódhatnak be az állami támogatást élvező források közvetítésébe, merthogy jelzáloglevelek útján kizárólagosan jelzálogbankok gyűjthetnek pénzt a piacról. Mennyire tekinthető letisztultnak ez a konstrukció?

- A megoldás lényegét sokan nem értik, ami természetes, hiszen nem élnek ebben az üzletben. A jogi konstrukció tökéletesen rendben van. Az ügyfélkockázat kérdése maradéktalanul rendezett: azt a jelzálogbankok által refinanszírozott hiteleket folyósító kereskedelmi bankok viselik, amelyek, ha az ügyfelükkel baj van, visszavásárolják a jelzálogbanktól a kapcsolódó jelzálogjogot. ők bírálják el a hitelkérelmeket, ők állapítják meg az ügyfeleik kockázatát, ezért adott esetben náluk csapódik le a hitelezési veszteség is. A konstrukció abban a tekintetben is zárt, hogy amennyiben valamely hitelező kereskedelmi bankkal adódna probléma - egy jogi megoldásnak ezzel a forgatókönyvvel is számolnia kell -, akkor az eredeti adós és a refinanszírozó jelzálogbank kerül szembe egymással, a kereskedelmi bank "kiesik" közülük.

- Az ilyen rendszerek erejére nézve is bizonyára a bíróságon végződő esetek a perdöntők. Ezúttal viszont igazi próbatételről még nem nagyon lehet szó.

- Az ügyfelekkel kapcsolatosan szóba jöhető problémák közül a jelzálogbankok kettővel szembesülhetnek - a többi a kereskedelmi bankok kompetenciája. Az egyik a jelzáloghitelek fedezeteként bevont ingatlanok értékelésével és finanszírozhatóságával összefüggésben adódhat, a másik az értékpapírosítás kapcsán. Ennek a két folyamatnak a szűken vett szakmai "holdudvara" kívül van a kereskedelmi bankok kompetenciáján.

Mi úgy látjuk, hogy a kereskedelmi bankok jelzáloghitel-portfóliójának minősége semmivel sem rosszabb, mint az általunk - közvetlenül vagy az ügynökhálózatunk közvetítésével - kihelyezett jelzálogkölcsönöké. A problematikus állomány nem éri el az egy százalékot, akármelyik kategorizálást alkalmazzuk is a minősítéshez. Ez igen jó arány, még akkor is, ha tudjuk, hogy viszonylag új, három-négy éves hitelek alkotta állományról van szó, s az ilyen fiatal portfólióknak a koruknál fogva természetszerűleg jó minőségűeknek kell lenniük. Nyilván az is idetartozik, hogy a hitelek nagysága a fedezetül lekötött ingatlanok értékéhez mérten összességében 38 százalék körül van csupán, ami igen magas fedezettség. Persze a túl nagy fedezeti arány jogos, s az ingatlanértékelési rendszer nem saját kitalációnk, jogszabályon alapszik, és nemzetközi tanácsadó cégek által vállalt vagyonellenőri funkció támasztja alá. A magyarországi ingatlanok értékállósága, gyenge minőségi struktúrája is gondot okoz, az ingatlanpiacot uraló viszonyok még messze nem tekinthetők letisztultnak - hogy mást ne mondjak, egyazon ház azonos lépcsőházában akár ötvenszázalékos árkülönbségek is adódhatnak -, és a piac nem is mindenütt likvid. Nagy-Britanniában például, legyen bárhol, London bármelyik külvárosi negyedében egy ingatlan, egy-egy utcában az azonos jellemzőkkel bíró lakások négyzetméterára legfeljebb 10-15 százalékkal tér el egymástól, és a hitelezettség paramétereiben az idő múlásával sem mutatkozik lényeges "elcsúszás".

Itthon a jelzáloghitelek iránt érdeklődő embereket összességükben mégis hitelezhető állapotba hozza az a sajátosság, hogy Magyarországon az ingatlanállomány jelzálogjoggal való leterheltsége nemzetközi összehasonlításban igen szerény, ezért jószerével bármely hitelfelvevő családi körében fellelhető olyan ingatlan, amelyik szükség esetén többletköltség vállalása nélkül pótlólagos fedezetként bevonható egy ügyletbe. Mennyivel más helyzet ez, mint mondjuk Nagy-Britanniában, ahol az ingatlanok 85 százalékát jelzálogjogok terhelik, ezért azután gyakorlatilag az ellehetetlenülés állapotát hozza magával az, ha kiegészítő biztosítékot kell bevonni. Aminek persze ára van. Kanadában például 3-5 százalékos egyszeri díjat szednek azért, hogy biztosítótársaságok magukra vállalják a finanszírozó bankok ezzel összefüggő kockázatát. Ez a kamatokhoz mérve nem csekély.

- Mennyiben látnak kockázatot abban, hogy a partnereik - hányan is vannak? - az elmúlt évtizedek sajátosságai következtében nem rendelkeznek túl nagy tapasztalattal a lakáshitelezésben, sőt általában a lakossági hitelezésben?

- Ami a partnereinket illeti, a folyamatban lévő fúziókat beszámítva a kereskedelmi bankok heten vannak, csakúgy, mint a biztosítótársaságok, és rajtuk kívül hatvanegynéhány takarékszövetkezettel és jó pár független hitelközvetítő pénzügyi vállalkozással vagyunk szerződésben a konzorciális, valamint a saját jelzálog-hitelezés céljából.

Valóban, a tapasztalat viszonylag kevés. Ennek jeleként volt olyan időszak, pár évvel ezelőtt, amikor négyezer ember felkészítésében működtünk közre, részint az ingatlanértékelés, részint a hitelezési folyamat elsajátítása érdekében. Persze kockázati szempontból más a konzorciális együttműködés, aminek keretében refinanszírozás fejében (az ingatlanértékelés, a kölcsönszerződés, a zálogszerződés vonatkozásában) csupán a minimális feltételeket rögzítjük, és más az ügynöki kapcsolat, amely azt jelenti, hogy a partnereink az FHB termékeit közvetítik, maradéktalanul a mi feltételeink (nyomtatványaink stb.) érvényesítésével. De hát teljesen természetes, hogy a szolgáltatók mindaddig nem invesztáltak ebbe az üzletágba, ameddig nem számolhattak a megtérüléssel kecsegtető üzleti aktivitással.

A konzorciális hitelezés kapcsán jelentkező rizikó nem nagyobb, mint a bankközi kihelyezéseké általában, sőt ha azt is figyelembe vesszük, hogy adott esetben, ha valamely refinanszírozott partnerünk gondba kerülne, az ügyféllel való kapcsolatunk közvetlenné tehető, akkor kisebb. Az ügynökökkel való együttműködéssel összefüggő kockázat üzemelési, működési típusú. Hiszen a hiteldöntés, a kölcsönszerződés megkötése, a folyósítási feltételek vizsgálata mind-mind a mi kezünkben van.

- Mit mutatnak a tapasztalatok a hitelezés kapcsán: melyik "műfajban" milyen jellemző okokból keletkeznek a problematikus követelések?

-Mind a saját, mind a konzorciális hitelezésben nagyon szoros eljárást alkalmazunk, egyfajta csöngetéses módszerrel igyekszünk megelőzni a gondokat. A legnagyobb baj persze akkor keletkezne, ha az adóssal együtt mi is elaludnánk. A megelőzés azonban elsősorban a bankok dolga, hiszen a pénzügyi kultúra adott fokának jellemzőjeként az emberekben még nem alakult ki széles körben a veszélyérzet.

Az idézett zárt folyamat mindeddig megóvott bennünket a veszteségektől, és meggyőződésünk szerint ez a jövőben is így lesz. Az általunk refinanszírozott kereskedelmi bankok ugyanakkor magától értetődően saját kockázattűrő képességük, hajlandóságuk függvényében kezelik az ügyfeleikkel kapcsolatos kockázataikat. A refinanszírozási folyamat az erről szóló szerződés értelmében adott pillanatban a jelzálogjog visszavásárlásával lezárul, s attól kezdve az ügylet az abban részes bankok belügye.

- Szembesültek-e már egyáltalán hitelezési veszteséggel?

- Erre a kérdésre azt szoktuk válaszolni, hogy tőkét és kamatot együtt még nem veszítettünk, a késedelmi kamatok dolgában viszont nem állíthatjuk ugyanezt. De az ilyen ügyekben érintett állomány elhanyagolható, hiszen - mint jeleztem - a problematikus állomány nem éri el az összes követelés egy százalékát, mégpedig úgy, hogy ebben a portfólióban zömmel külön figyelendő kategóriába sorolt követelések vannak. És ugye a saját kockázatkezelési megfontolásaink alapján automatikusan külön figyelendőnek minősítünk minden építés alatt álló, vagyis használatbavételi engedéllyel nem rendelkező ingatlannal kapcsolatos követelést. A tulajdoni lap átminősítéséhez ugyanis kötődnek bizonyos kockázatok.

- Ez a helyzet összefügg azzal a szabályozási kötöttséggel, hogy a mulasztóknak először a késedelmi kamatot kell törleszteniük?

- Igen.

- És van-e képük a banki partnereknél halmozódó problematikus állományról?

- A fizetési mulasztás esedékességének időpontjáról van, mert valamennyi hitelügylet része a tőke- és a kamattörlesztés napra lebontott ütemezése, gyakorlatilag a cash-flow, amit ugyanúgy tervezünk, mint a saját hitelezésünk kapcsán a pénzbefolyásokat. A tartalmi vizsgálat persze a hitelező és nem a refinanszírozó bank dolga. De, mint mondtam, a kétféle állomány minősége gyakorlatilag azonos.

- Jelezte, hogy az FHB ügyfelekkel kapcsolatos kockázatainak másik válfaja az értékpapírosításhoz köthető. Mire gondolt? Nem csak piaci típusú kockázatokkal kell ebben a vonatkozásban számolniuk?

- Például az előtörlesztéssel kapcsolatos kockázatokra utaltam. A tőkepiacról történő finanszírozás kulcskérdése a viszonylag hosszú futamidő, a kiszámíthatóság, ezért a jelzálog-hitelező bankoknak nem vág a profiljukba a hitelek idő előtti visszafizetése. Vagyis azok a hitelportfóliók, amelyek nem letisztult piaci helyzetekben "születtek", óhatatlanul hordoznak bizonyos speciális kockázatokat.

- A lakáshitelezési üzlet rajtja, boomja, megtorpanása az eddigiek szerint maradéktalanul kormányzati döntések függvénye Magyarországon - bár ezt a képet némiképp árnyalja a devizahitelezés robbanásszerű térnyerése az elmúlt hónapokban. Az FHB 2003 nyarán-őszén készített kibocsátási tájékoztatójának nem véletlenül adja vaskos részét a különféle régi és új lakásrendeletek részletezése. Ilyen adottságok közepette a menedzsment vajon az eddig felmutatott eredményeken és az igen dinamikus növekedést célzó terveken túl mivel biztatja a jövőt firtató részvényeseket?

- A lakástámogatási rendszer a kamattámogatás formájában lényegében előrehozta a kamatok ereszkedésének minden számítás szerint bekövetkező trendjét. Ezzel az adókedvezmény alternatívájaként kinyitotta a "kaput" egy olyan megoldás előtt, amelyik hatékonyabb a
tízegynéhány jogcímen folyósított egyéb támogatásoknál. A kamattámogatás ráadásul - túl azon, hogy a lakáscélú költségvetési kiadásoknak ma is csupán a felét képviseli - versenyképes, és a bankok üzleti alapú kockázatviselő képessége társul hozzá. Azzal pedig, hogy a szabályozás utóbb kiiktatta a konstrukcióból az állam sortartó kezességét, hatástalanná vált az ezzel összefüggő időzített bomba, s a költségvetés hosszú távú kitettsége a kamattámogatásra korlátozódott.

- Az FHB üzleti kitettsége viszont igen nagy - még a jelzáloghitelek forrásául szolgáló jelzáloglevelek kapcsán is.

- Valóban, ezeknek a papíroknak a hozama az állampapírokéhoz igazodik. Az állami tulajdonlás és a szabályozásbeli kitettség foka viszont nem példátlan az üzleti szektorban - nem kell messzire mennünk, a tőzsdei vállalatok körében is találunk hasonlóságot, történetesen a gyógyszerágazatban. Nyugodtan mondhatják - és mondják is - az érintett vállalatok, hogy legalább ekkora szabályozói kitettséggel küzdenek. Mi mindehhez hozzátehetjük: az FHB üzleti aktivitásának makrofeltételei - a kötvényhozamok alakulásában rejlő és a szabályozási kockázatok együttese - a társaság tevékenységével együtt kellően átlátható, prudenciális kötődéseink bizonyítottak, és ebből fakadóan a tőkepiaci megítélés megfelelő időtávra is támaszkodhat. Hiteleink átlagos futamideje ma tizenhárom év, kibocsátott jelzálogkötvényeinké öt- tíz-tizenöt év. Az állami szerepvállalás pedig - ezt azért mindenki láthatja - perspektivikusan amortizálódik, s ezzel párhuzamosan a tőkepiac a maga tiszta üzleti szempontjai alapján sorakozik fel a jelzálog-hitelezés mögé.

- A függés természetét átérezve alighanem voltak nyugtalan perceik 2003 őszén, amikor a forintpiacon lezajlott harmadik válságos időszakban megesett, hogy nem sikerült vevőt találni az állampapíroknak...

- A piactól való függés mindenkit érint, aki a piacról kívánja magát finanszírozni. De hát éppen ennek a kitettségnek a minimalizálása volt a törekvésünk, amikor úgy döntöttünk 2003-ban, hogy nemzetközi ügynökséggel minősíttetjük az FHB-t. Belföldön erre semmi szükségünk nem volt még, ám fel kellett készülnünk a nemzetközi piacokon elérhető források gyűjtésére, ahhoz pedig nélkülözhetetlen az ilyen minősítés. Amikor a külpiaci forrásszerzés szabályozási feltételei még nem álltak össze, azt mondtuk: speciális strukturált finanszírozási konstrukciók alkalmazásával, értékpapírosítási ügylet keretében, SPV-technikával is hozzáférhetünk nemzetközi forrásokhoz, ami forintos kibocsátássá tehető. Az már nem is kérdés számunkra, hogy ha százmillió euró értékben jelzálogleveleket bocsátunk ki, akkor a végtelenül nagy európiacon le is jegyzik a papírjainkat. A kérdés az, hogy egy ilyen ügyletet az állammal, a refinanszírozott partnerekkel és az ügyfelekkel tisztességesen elszámolva nyilvános tőkepiaci művelettel mikor tudunk véghezvinni. Az erre történő felkészülés jegyében hoztuk tető alá 2003 novemberében az európai kibocsátási programunkat.

Mindazonáltal a piaci kilengések kezelésének megvan a maga technikája. A lényeg az, hogy az újonnan kihelyezett állományt legalább 90 százalékban kövesse a finanszírozás. A jelzálog-hitelezéshez kapcsolódó kockázatkezelés fő terepe ez, hiszen egy-egy kibocsátás hosszú időre "beégeti" a maga jellemzőit az eszközök és a források szerkezetébe.

- Tavaly, illetve az idén az első negyedévben főként a nemzetközi piacokon és zártkörű műveletekkel gyűjtöttek forrást. Hogyan látják, mikor érkezhet el annak az ideje, hogy alapvetően hazai forrásokra támaszkodjanak?

- Ez nyilvánvalóan a forintkamatok pályájának a függvénye. Persze az optimális az lenne, ha döntően a helyi piacra tudnánk támaszkodni.

- A bankszektorban pár hónap leforgása alatt rendkívüli mértékben megugrott a devizában történő lakáshitelezés, amely elkerüli a jelzálogbankokat. Nem véletlen, hogy saját hitelezéssel az FHB is bekapcsolódott ebbe az üzletbe. Vajon okozhat-e ez a változás a kialakult piaci helyzetben akkora átrendeződést, hogy módosítaniuk kell a 2004-es előirányzatokat? Egyáltalán: ez a trendszerű változás hogyan érintheti perspektivikusan az FHB-t?

- A kialakult piaci helyzetre az FHB is megadta a maga válaszát, hiszen piacra dobta devizaalapú termékét. Ez pedig nyilvánvalóan a feltétele annak, hogy a devizában való renfinanszírozásra ajánlatot tudjunk tenni partnerbankjainkak.

A bankok által az elmúlt hónapokban devizaalapon kihelyezett hitelek kétségtelenül "levágták" a forintban történő hitelezés piacának egy részét. Mindazonáltal mi úgy látjuk, hogy 2004-es tervünk nem igényel módosítást, és középtávon sem lesz szükség átalakításokra.

- A napokban végleges formát öltött az új bázeli tőkeegyezmény, amely befolyásolni fogja a bankok tőkeigényét, s így az osztalékfizető képességüket is. Hogyan számolnak, az FHB-t miként érinti az új szabályozás?

- Várakozásaink szerint javít a helyzetünkön, mivel egyrészt a jelzálogjoggal fedezett követelések tőkekövetelménye enyhül, másrészt az általunk kibocsátott kötvények súlya nőhet más bankok portfóliójában. Azt ugyanakkor még nem látjuk pontosan, hogy a működési kockázatok tőkekövetelményének megjelenése ránk nézve milyen következményekkel jár. De semmi sem ér minket fölkészületlenül, már csak azért sem, mert az uniós jelzálogbankok szövetsége révén kollégáink mind az öt szakmai munkacsoportban ott "küzdenek" az efféle szabályozási projektekben is.

-rimaszombati-