2010. szeptember 5., vasárnap
Bankvilág
Tőzsdevilág
Technológia
Interjú
A B&T legfrissebb számából
Rövid hírek
Kiadványaink

Közép-Európai Brókerképző Alapítvány

Pannonplast: milliárdos bukta
2004. augusztus 31. 00:00

Néhány pozitív jeltől eltekintve ismét kellemetlen meglepetést okozott a tőkepiacon a Pannonplast Műanyagipari Rt. első féléves gyorsjelentése: az augusztus 16-án kiadott riport adatai szerint a csoport 1,009 milliárd forintos nettó veszteséget realizált, vagyis tizedével nagyobbat az egy éve ugyanezen időszakban kimutatottnál. Ez az eredmény pedig még akkor sincs köszönőviszonyban az év elején hivatalba lépett új vezetők által márciusban bejelentett tervekkel, ha a bevételek közben a vártnál jobban, 11,7 százalékkal (13,253 milliárdra) nőttek. Nem csoda hát, hogy a társaság a gyorsjelentés publikálásával egy időben profitfigyelmeztetést is kiadott: e szerint pedig a Pannonplast-csoport 2004-ben nemhogy nem lesz nyereséges, de mintegy egymilliárdos nettó veszteségre számít.

 

A második negyedévben is negatív eredményt realizált a Pannonplast, amely áprilistól júniusig összességében 7,202 milliárd forintnyi árbevételt és 604 millió forintos nettó veszteséget tett hozzá az első negyedév 6,051 (2003. első negyedév: 5,766) milliárd forintos forgalmához és 405 (350) millió forintos nettó veszteségéhez.
S bár a bevételek trendjének alakulása felülmúlta az idén minimális növekedéssel számoló új menedzsment előrejelzéseit, az eredmény bizony igencsak csalódást okozott. Még a piac számára is, amely a részvény árfolyamának alakulásából kikövetkeztethetően már az első negyedéves gyorsjelentés megismerése után látta, hogy nem teljesíthetők a cégvezetés márciusban közzétett, 3,012 milliárdos EBITDA-rátát és pozitív nettó eredmény elérését célzó előrejelzései.

Az eredmény alakulását magyarázó sajtótájékoztatón Zoltán Csaba vezérigazgató főként a PVC árának előre nem látott és a versenyhelyzet miatt a fogyasztókra át nem hárítható növekedését emelte ki, mondván: ez a fogyasztói csomagolások üzletágában (Pannunion Kft.) és az immár a pénzügyi befektetések közé besorolt Pannonpipe Kft. számaiban 185 millió forintos fedezetcsökkenést okozott. Szintén hátrányosan érintette a fedezeti szintet az, hogy a társaság - piacszerzési megfontolásokból - jelentős árcsökkentést vállalt a műszaki műanyagok üzletágában is. Ugyanakkor 384 millió forintra rúgtak a csoportátszervezés igényelte egyszeri tételek, amelyek nélkül az üzemi eredmény immár pozitív lett volna. Mégis megérte azonban az átszervezés, hiszen ennek eredményeképpen a második félévtől kezdve negyedévenként 270 millió forintos, az idei második félévben tehát legalább 530-540 milliós költségcsökkenés realizálható. Az egyszeri költségek java egyébként a 302 személyt érintő létszámcsökkentés következtében merült fel: az átalakítás ugyanis - amelynek hátterében főként a Moldin Kft. szombathelyi üzemének bezárása és a termelésnek a Moldin 2000 Rt. székesfehérvári egységhez való áttelepítése állt - 267 millió forintba került. (A Moldin Kft. ezt követően, július 15-ével beolvadt a Moldin 2000 Rt.-be, amely a továbbiakben Pannonplast Műszaki Műanyagok Rt. néven folytatja tevékenységét, három helyett két telephelyen.)

A több más érdekeltséget (Pannon-Effekt, Dexter, Müki) is érintő létszámleépítések következtében már 1726 alkalmazottat foglalkoztató csoportnál egyébként mindhárom üzletág bevétele nőtt a második negyedévben, az EBITDA-hányadok egyidejű csökkenésétől kísérve. A csoportszintű bevétel legnagyobb részét (mintegy 42 százalékát) adó fogyasztói csomagolások üzletág (soraiban a Pannunion, az Unical, az Almand, a Pannon-Effekt, az Interagropack és a TU-Plast Kft.-vel) a második negyedévben még nagyobb sebességre kapcsolt: a 7,9 százalékkal növekvő árbevétellel az első két negyedév forgalma összességében 6,9 százalékkal (5,557 milliárd forintra) rúgott. Az üzletágon belül az ukrajnai Interagropack bevételei 30 százalékkal, a Pannon-Tara tevékenységének egy részét is átvevő Pannon-Effekt Kft. árbevétele pedig 48,3 százalékkal nőtt: igaz, utóbbinál a hatékonyság romlása miatt a Pannonplast 25 százalékos létszámleépítésről döntött, amit nagyrészt végre is hajtottak az első félévben. Összességében az üzletág első hat havi üzemi eredménye (115 millió forint) mindössze 40 százaléka volt az egy évvel előbbinek, elsősorban a Pannunion Kft. eredményének romlása és a Pannon-Effekt üzemi szintű vesztesége miatt.

A két Moldin-céget és a Dexter Rt.-t magában foglaló műszaki műanyagok üzletág teljesítményét meghatározta a szombathelyi Moldin-üzem bezárása, ami számottevő egyszeri kiadásokkal járt. Részben ezek miatt az üzletág EBITDA-ja az előző évi 246 milliós pozitívumról 213 millió forintos veszteségbe csapott át, az üzemi veszteség pedig 113 millióról 602 millió forintra nőtt - jóllehet a cégek hat hónap alatt összességében 39,5 százalékos növekedéssel 3,552 milliárd forintos árbevételt értek el. Az eredmény romlásában nagy szerepet játszott a szombathelyi üzemben gyártott alacsonyabb fedezetű termékek (LCD-monitorok) termelésének megnövelése az üzem bezárásával kapcsolatban.

 

Érdekeltségek. A pénzügyi befektetések üzletága (amelybe a Pannon-
pipe, a Pipelife-Románia, a Polifoam, valamint az FCI Kft. tartozik) ugyancsak növekvő, együttesen 12,3 százalékkal bővülő (3,898 milliárdos) árbevételt realizált, 11,3 százalékkal visszaeső (196 milliós) üzemi eredmény kíséretében. Az indokot elsősorban az alapanyagárak növekedésében és az annak áthárítását nehezítő nagy versenyben jelölte meg a vezetőség.

Végül a rövid távú értékesítésre kijelölt cégek (Kaposplast, Multicard, Müki, Pannonplast Karbantartó, Recyclen Kft.) együttes bevétele 762 millió forintra rúgott, az összesített üzemi eredmény pedig most is negatív volt. Ezekről az érdekeltségekről a gyorsjelentés annyit árult el, hogy az eladások folyamatban vannak, s a tranzakciók lezárása már a harmadik negyedév vége körül várható - kivéve a kutatással foglalkozó Mükit, amellyel kapcsolatban a Pannonplast menedzsmentje a felhalmozott szaktudás megőrzése és a végelszámolás mellett döntött.

 

Finanszírozás. Ami az elmúlt jó egy évben a felvásárlása kapcsán (a Kulcsár-botrányba torkolló és többszöri menedzsmentváltással járó) viharos időszakot átélő Pannonplast finanszírozását illeti, az legalább megnyugtatóan kezd alakulni. Június 21-én ugyanis bejelentették, hogy a társaság végre megkötötte az eredetileg 17,1 millió eurós, 2003 októberében lejárt, majd többször meghosszabbított hitelének refinanszírozására szóló konzorciális hitelszerződést a bankokkal (CIB, K&H, OTP). Az új szerződés által megnyílt hitelkeret jellemzően 2006 és 2008 között jár le, összege pedig mintegy 8,5 milliárd forint, ami forintban és részben euróban hívható le.

 

Redukált tervszámok. Mindezek után az új vezetőség revideálta a márciusban bejelentett terveket (Bank & Tőzsde, 2004. 3. szám). Az Orbán Krisztián stratégiai igazgató által ismertetett módosított előirányzatok szerint a Pannonplast 2004-ben 26,747 milliárd forintos árbevételt és 2,483 milliárd forintnyi EBITDA-t produkál, míg pénzügyi eredménye 783 millió forint, nettó vesztesége pedig 986 millió forint lehet - változatlan alapanyagárakat feltételezve, hiszen a PVC árának egyszázalékos változása 40 millió forinttal módosíthatja az eredményt. Mint azt az igazgató elmondta, a tervek redukálásában több, márciusban előre nem látott tényező is közrejátszott. Mindenekelőtt az, hogy az egyik vevő lényeges mértékben csökkentette éves igényét, ami önmagában 400 millió forintos hatással lesz az eredményességre. A magas PVC-árak a tervezettnél 335 millió forinttal feljebb tolják a költségszintet, míg a szombathelyi gyár bezárása 161 millió forintos egyszeri kiadást igényel.

 

Fogadtatás. A gyorsjelentés nem maradt piaci reakció nélkül: az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője, Makray Péter a riport és a profit warning publikálását követően számottevő mértékben rontotta az eredményre vonatkozó előrejelzését: 2004-re már 31 százalékkal, 2005-re pedig 19 százalékkal alacsonyabb EBITDA-értéket (2,44 milliárd, illetve 3,3 milliárd forintot) prognosztizált, míg az egyéves célárfolyamot 18 százalékkal tette alacsonyabbra, 1382 forintot jelölve meg.

Az elemzés mindezek után valószínűsítette, hogy a tervszámok kedvezőtlen irányú változásának már rövid távon is lehetnek személyi következményei: a Lazarus Vagyonkezelő Rt. és a Berenberg Global Opportunity befektetési alap rendkívüli közgyűlést hívott össze (szeptember 10-re), s ennek napirendjére - a vezetői részvényopciós programra vonatkozó korábbi határozatok módosítása mellett - mindenesetre igazgatósági tagok visszahívását és újak választását is felvették. A kezdeményezők indoklása értelmében mindez azért történt, mert "a külföldi befektetők számára megnyugtatóbb, szélesebb, akár a tulajdonosok 50 százalékának támogatását élvező igazgatóság felállítása szükséges". A 6,195 százalékos pakettel rendelkező Lazarusnak és a jelek szerint őt támogató, 3,815 százalékot tartó Berenbergnek mindenesetre jó esélye van arra, hogy az áprilisi közgyűlésen leszavazott jelöltjét, Bokorovics Balázst az irányító testületbe juttassa.

A Pannonplast tulajdonosi struktúrája egyébként az utóbbi negyedévben szórtabb lett: június végére kikerült a nevesített (5 százaléknál nagyobb csomaggal rendelkező) részvényesek közül a márciusban még 9,15 százalékkal ott lévő - a Pannonplast feletti kontroll megszerzéséért nem oly régen még nagy küzdelmeket folytató - Karsai Holding Rt. A másik nagytulajdonos is változott: a tavalyi felvásárlás menetében eléggé zűrös szerepet játszó Pevdi Divat Kft. 11,16 százalékos részesedését májusban a Benji Ruhaipari Kft. vette át.

A Pannonplast-papírok az utóbbi hónapokban nem sok örömet szereztek a tulajdonosaiknak. A menedzsmentváltással kapcsolatos bizakodás - melyet a pénzügyi befektetők ízlése szerint megfogalmazott új stratégia is erősített - március végére 1930 forintig "röpítette" az évet még 1350 forint körül kezdő papírt. Azután a csalódást okozó első negyedéves eredmény közzétételét követően májusban 1600, majd augusztusban 1400 forintig ereszkedett a jegyzés. Innen indult augusztus utolsó napjaiban újra emelkedésnek, aminek hátterében leginkább egy vagy néhány nagyobb befektető közgyűlési célokra szervezett "erőgyűjtése" állhatott.

-nyár

 

 


-nyár- (Forrás: Bank & Tőzsde)

Az online oldal technikai fejlesztését a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete támogatta.



 Kereső

Írja be a keresni kívánt szót a keresőbe!

  Linkgyűjtemény
  Archívum
Active Vision