BTOnline

Az integrált takarékszövetkezeteket meglepte a háztartások hitelezésében az elmúlt években kialakult boom, és "állva maradtak"ebben a versenyben. És bár minden üzletágban erőteljes dinamizmust produkáltak, növekedési rátáik elmaradtak a bankszektor mutatóitól. Három év alatt a lakossági hitelek piacán megszerzett részesedésük majdnem a felére zsugorodott, ami komoly megfontolásokat igénylő intő jelként értékelhető, hiszen ez a fejlemény érzékenyen érintette a jövedelmezőségüket is. Hosszabb távon vizsgálódva ugyanakkor a takarékszövetkezeti dinamika mutatkozik erősebbnek: 1991 és 2004 vége között a magyar bankrendszer összesített mérlegfőösszege hétszeresre nőtt, az integrált takarékszövetkezeti csoport viszont tízszeres növekedést tud felmutatni. Többek között ezekre a megállapításokra jutott a 2004-es számok elemzése alapján takarékszövetségi titkár szerzőnk, aki szokásához híven ezúttal is a bankszektor számaival való összevetésben értékelte a Takarékbankkal és a közös intézményvédelmi alappal (OTIVA) speciális pénzügyi csoportosulásként tevékenykedő integrált takarékszövetkezetek teljesítményét. Mint zárszóként jelzi: másfél évtizedes távon a "takarékszektor" - immár csúcsbankjának többségi tulajdonosaként - harmadízben tesz kísérletet arra, hogy modern, integrált csoportként jelenjen meg a maga piacán, amelyet már a nagybankok is célba vettek.

Banki szempontból ellentmondásosnak értékelhető a 2004. év mérlege. Az elmúlt hetekben-hónapokban napvilágot látó elemzésekben is megjelenített folyamatok jellemzőjeként a GDP növekedésének üteme javulásról tudósít, s ez kedvező a banki tevékenységre nézve. Csökkent viszont a reálbér, ami mind a megtakarítások, mind a lakossági hitelezés piacára kedvezőtlen hatással van. Bár az infláció is mérséklődött, a nemzetközi viszonylatban magasnak számító jegybanki alapkamat vonzásában folytatódott a külföldi források beáramlása az országba: három év alatt a háromszorosára ugorva megközelítette a 3000 milliárd forintot is. Mindezzel összefüggésben a devizában való eladósodást a piaci helyzet függvényében hagyományosan preferáló vállalati szektorban tapasztaltakhoz hasonlóan a lakossági üzletben (lakás- és autóvásárlás finanszírozása), valamint a kis- és közepes vállalkozások kiszolgálásában is erőteljesen megnőtt a devizaalapú hitelezés súlya, különösen néhány nagybank kínálatában. A bankok háztartásokhoz kihelyezett hitelei három év alatt megnégyszereződtek (2004 végén 2530 milliárd forint volt az állomány). A lakáscélú (jelzálogtípusú) hitelek értéke ugyanebben az időszakban ötszörösre (1775 milliárd forintra) nőtt, míg a folyószámlahitelek háromszorosra (80 milliárdra), a fogyasztási kölcsönök kétszeresükre (673 milliárdra) gyarapodtak.

Az integrált takarékszövetkezeteket meglepte a lakossági hitelezés ilyen fokú megugrása és "állva maradtak" a versenyben. A maguk trendvonalát követve minden üzletágban lényeges dinamizmust produkáltak, azonban a növekedési ráták elmaradtak a bankszektoréitól. Három év alatt a lakossági hitelek csak kétszeresre bővültek - 2004 végén 224 milliárd forint volt az állomány -, aminek következtében az ezen a piacon megszerzett részesedésük majdnem a felére - 17%-ról 9-re - süllyedt. A legnagyobb volument képviselő, ezért üzleti szempontból a legértékesebb lakáscélú hitelek 3,5-szörös növekedése alapjában követte a bankszektorban mutatkozó trendet, de a folyószámla- és a fogyasztási hitelek növekménye lényeges mértékben lemaradt.

Ezzel ellentétben a megtakarítások piacán az elmúlt évek számai a takarékszövetkezetek prioritását mutató tendencia továbbélését jelezték. A bankok körében immár három éve 10%-kal növekedett a lakossági betétek volumene, míg az integrációt alkotó takarékoknál 16%-kal, amivel megőrizték nagyobb dinamikájukat (bár a megelőző évek 18-20%-os növekedése mérséklődött). Ezzel összefüggésben az integráció piaci súlya tovább nőtt: ha összemérjük a bankszektoréval, azt kapjuk, hogy 11%-nyiról 14%-ra. Ezzel pedig a takarékszövetkezetek megőrizték a növekedés ütemében mutatkozó másfél évtizedes előnyüket is.

A bankrendszerben 2004-ben folytatódott a kétarcú verseny. A polarizálódás és a kiegyenlítődés egyidejűleg, de más-más piaci szegmensben mutatkozott meg.

A mérlegfőösszeg mind a bankszektorban, mind az integrált takarékszövetkezetek csoportjában 16%-kal nőtt, így a takarékok a 2003-ban produkált visszaeséssel ellentétben tartották az együttes eszközérték alapján elért piaci súlyukat. A nagybankok közül azonban három (az MKB, a Raiff-
eisen Bank és a HVB) ezúttal is az átlagosnál erőteljesebb növekedést produkált, sorrendben 28, 27, illetve 24%-kal), így az integrált takarékszövetkezeti csoport együttes eszközértéke 2003-hoz viszonyítva egy helyet veszített a bankszektoréval való összemérésben, s ebben a mezőnyben a nagyság szerinti sorban a nyolcadik helyezést mondhatja magáénak.

A bankszektor és a takarékszövetkezeti integráció eszközértéke alapján összeállított megoszlási diagram szerint egyfelől fölerősödött a piac kettészakadásának folyamata. A nyolc legnagyobb bank együttes mérlegfőösszege immár 76%-ot képvisel a banki-takarékszövetkezeti piacból, miközben hat éve 65% volt ugyanez az érték. A nagybankok sora 6%-os egyedi piaci súllyal zárul, míg a középbankok élén álló BB-nek és Citibanknak meg kell elégednie 3, illetve 2,7%-os részesedéssel. Utánuk viszont másfél tucatnyi olyan hitelintézet következik, amelynek egyenkénti súlya a 2004-es teljesítmény alapján nem éri el a 2%-ot.

Másfelől az állapítható meg, hogy a nagybankok között kiegyenlítődött a "piaci tortából" való részesedés. Az OTP mint "nemzeti bajnok" rendületlenül kiemelkedik a mezőnyből a maga 20%-os részesedésével. Bár az egyre terebélyesebb csoportot irányító bank mérlegében tartott eszközökkel mérve részesedése évtizede csökken (33%-ról rajtolva), a konszolidált mérleg - elsősorban a szabályozási okokból életre hívott jelzálogbank révén - emelkedőre fordította a trendet (együtt 27%-nyi a piaci rész).

Az élboly további hét tagja lényegesen megerősödve immár 55%-nyi piaci súlyt képvisel, míg hat éve 41% volt a részesedésük. Ebben a körben három csoport figyelhető meg. Az elsőbe a 11-10%-os részesedésű K&H és MKB, a másodikba a 7-8%-ot birtokló CIB, Erste Bank és Raiffeisen Bank, a harmadikba a 6%-ot kontrolláló HVB tartozik, és hozzá lehet csatlakoztatni az integrált takarékszövetkezeteket is.

A kilátásokat latolgatva sokarcú a paletta. Az OTP lendületbe jött, s a csoport prognosztizálhatóan a távolabbi jövőben is meghatározó jelentőségű lesz a magyar bankpiacon, bár a lakáshitel-boom lecsengése várhatóan mérsékli majd a dinamizmusát. Ezt a lendületvesztést viszont jócskán ellentételezheti a régió gyors növekedésben lévő országaiban kifejtett aktivitás.

A Külkereskedelmi Bank fél évszázadosnál is hosszabb múltjával és a piacgazdasági érában is kiemelkedőnek bizonyuló helytállásával bizonyított, ráadásul szerencsés fúzióval - a Konzumbank privatizálásával - erősítette a lakossági és a kis- és közepes vállalatokra fókuszáló üzletágát.

Nagy talány a sokat botladozó elődökből összeálló fúziós bankok, a K&H és az Erste jövője. Sőt talányos a HVB-é is, hiszen az elődök nem tudtak túl nagy piaci részesedést kivívni maguknak. Közülük talán az Erste Bank pozíciója a bizonytalanabb, ám egyben a legígéretesebb is. A legnehezebb terhet örökölte a Postabank-múlttal, miközben nemzetközi sikerei és tapasztalata - ötvöződve a kiterjedt ügyfélkörrel és hálózattal - univerzális banki dinamikára predesztinálják.

Szerves úton, saját ügyfélbázis kiépítésével növekedtek 2004-ben is az elmúlt másfél évtized sikerbankjai, a CIB és a Raiffeisen Bank. Prognosztizálható, hogy a jövőjüket is töretlen fejlődés fogja jellemezni.

Az elmúlt években kialakult új nagybanki palettát immár kivétel nélkül páneurópai vagy régióbankok alkotják. A takarékszövetkezetek az általuk képviselt közegben fél évszázados múltjukkal, egyedüli tisztán hazai tulajdonú és aktivitású pénzintézetként, dicséretes helytállással bizonyították a piacgazdasági viszonyok között is a létjogosultságukat. A közelmúlt viharos változásai közepette is állják a versenyt, pedig a devizaforrások és az univerzális pénzügyi csoportok által képviselt szolgáltatási potenciál lehetősége igen korlátozottan állt a rendelkezésükre. A jövő kérdése, hogy az Európai Unió "falai között", a sebesen modernizálódó piacgazdaságban képesek-e megtartani-bővíteni tradicionális üzletterüket, és hogy megtalálják-e működésük-szervezetük adekvát formáit. A rendszerváltozás óta eltelt másfél évtizedes múltra tekintettel a sokasodó kihívások közepette is méltán bíznak abban, hogy ezekre a kérdésekre "igen" a válasz.

1991 és 2004 vége között a magyar bankrendszer összesített mérlegfőösszege a PSZÁF adatai szerint hétszeresre nőtt. Elsöprő dinamikát, 15-30-szoros bővülést néhány "zöldmezős" alapítású bank (a Raiffeisen, a CIB, a Citibank) produkált. Mások megerősödése többé-kevésbé fúziónak tudható be (Erste Bank, illetve a jelzálogbankjával 2004-re először konszolidált adatokat publikáló HVB).

Az integrált takarékszövetkezeti csoport tízszeres növekedése messze meghaladja az átlagot. Teljesítményük szembetűnően értékes azoknak a bankoknak az üzleti térnyerésével összevetve, amelyeket szintén hazai tulajdonosok alapítottak (MKB, OTP, K&H, BB), hiszen ezek 1991-hez képest három-hatszoros növekményt hoztak tető alá.

Ugyanakkor komoly megfontolást igénylő intő jelként értékelhető, hogy az integrált takarékszövetkezetek az utóbbi években a lakossági üzletben, valamint a kis- és közepes vállalkozások piacán bekövetkezett nagy felfutásban megtorpanásra váltottak, ami érzékenyen érintette relatív (a bankszektoréhoz mért) jövedelmezőségüket is. A PSZÁF számításai szerint a ROA-mutató 2004-ben a bankrendszer egészében 2%-os (OTP: 3,6%-os) volt, míg az integrációt alkotó takarékok a megelőző években felmutatott 1%-ot ismételték meg.
A tőke nyereségágon való bővítésének szerényebb volta sürgetővé teszi a szolgáltatóképesség javításának újragondolását.

A közgazdászok az Engel-törvényt idézik, amikor arra számítanak, hogy a pénzügyi piacok bővülésének üteme lényeges mértékben meghaladja a lakossági jövedelmek növekedésének dinamikáját. Az uniós felzárkózás jegyében a közép- és a hosszabb távú prognózis bizton számol azzal, hogy a pénzpiaci verseny valójában csak most kezdődik. Magyarországon a potenciális ügyfelek döntő része már megtalálta a maga bankját, így a fő kérdés az lesz, hogy az addicionális igények milyen irányúak, és hol landolnak. A szakmai előrejelzések szerint a banki közvetítés (a bankszektor eszközeinek a GDP-hez mért) penetrációja megkétszereződhet, s e felfokozott pénzügyi közvetítéshez kell a szolgáltatóknak felzárkózniuk, arra törekedve, hogy megőrizzék-kihasítsák a maguk részesedését a gyorsan növekvő piaci tortából.

A takarékszövetkezetek "mennyiségi alapértékeik" révén meggyőző alapokkal bírnak a bővülő lehetőségek kiaknázására, értékeik kiteljesítésére. Axióma a kiterjedt fiókhálózat, amely a bankrendszerének 60%-át adja (az integráció 1650 fiókot számlál, a "TÉSZ-csoport" hálózata 135 egységből áll, az 1800-as fiókszám pedig a hét hitelszövetkezet egységeivel számolva jön össze). A városi előretörés és a vidéki racionalizálás jegyében ez a hálózat folyamatos felújítás és korszerűsítés alatt áll. Az alkalmazottak létszáma is a szövetkezeti szektorban a legnagyobb - a negyede a bankrendszerének. (Az integráció mintegy 7600 embert foglalkoztat és ehhez adódig a TÉSZ-csoport, valamint a hitelszövetkezetek alkalmazottainak száma.) Az ATM-ek száma szintén kiemelkedő: 10%-nyi, ami a nagyság szerinti sorrendben a második helyet jelenti. A lakossági ügyfelek és a folyószámlák száma alapján felállított sorrendben a szektor az Erste Bankkal rivalizálva a második-harmadik helyet mondhatja magáénak.

Bár a mennyiségi mutatók tekintetében meggyőzők a pozíciók, a nagybankok dinamizmusa figyelmet érdemlően fenyegető kihívást képvisel. Százával építik új fiókjaikat, és már nemcsak a fővárosban és a megyeszékhelyeken erősítenek, hanem a vidéki városokban is. Mérlegfőösszegük növekedésének ütemét jellemzően meghaladja az a dinamika, amelyet az ügyfelek és a folyószámlák számának bővülésében tudnak fölmutatni. Az elmúlt négy évben közülük több is három-négyszeresre gyarapította a háztartási szektorból gyűjtött forrásainak állományát, miközben a takarékszövetkezeti számok kétszeres növekményről tudósítanak.

A konkurens bankok által megszerzett lakossági és KKV-állományok, valamint az ezek alakulásában mutatkozó trendek gyorsításra kell hogy sarkallják az integrációt. A kis- és közepes vállalkozások finanszírozásának erősítése mellett a "lakosság pénztárosa" funkció, a komplex és standardizált, modern számlaszolgáltatás fejlesztése látszik a legfontosabbnak és a legígéretesebbnek. A legfőbb konkurens 2004-ben elkönyvelt jutalékeredménye - a mérlegfőösszeg 3,3%-a - alighanem elegendő érv a biztatásra.

A kamatok csökkenésével - a nemzetközi tendenciákkal összhangban - veszít erejéből a bankok megtakarítást gyűjtő funkciója, és fölerősödik az alternatív, az allfinanz-szolgáltatások iránti igény. Mindez komplex szervezeti, üzletpolitikai és marketingprogram-csomagot igényel, aminek különös aktualitást ad az a fejlemény, hogy az integrációt alkotó takarékszövetkezetek napjainkra visszaszerezték a Takarékbank többségi tulajdonát.

Hosszas hezitálást és egyeztetést követően a 2004. évi közgyűlésekkel lezárult a Takarékbank "reprivatizálásának" folyamata. Emlékezetes, hogy az 1993-as bankkonszolidáció keretében a takarékszövetkezetek által kizárólagos tulajdonosként - csúcsbanki feladatokkal - alapított Takarékbank 66%-os mértékben állami tulajdonba került. Az 1996-os privatizálási hullámban az állam a német Raiffeisen- és Volksbank-csoport csúcsbankjaként tevékenykedő DG-Banknak adta el tulajdonát - tízéves takarékszövetkezeti vételi opcióval terhelten.

Az időközben DZ-Bankká avanzsáló német tulajdonos 2003-ban kezdeményezte a takarékszövetkezeti opció lehívását. Többlépcsős részvényjegyzést követően a takarékszövetkezetek 63,4%-os tulajdonra tettek szert, az Allianz Biztosító 6,6%-os pakettet tart. A DZ-Bank része - öt évre szóló eladási opció jogával - 30%-ra mérséklődött.

A tulajdoni viszonyok átrendezésével minden bizonnyal "végérvényesen" tisztázódik az alapítás óta zavarkeltően vajúdó, hol explicit, hol implicit módon megmutatkozó érdekeltségi dilemma: a Takarékbank vonatkozásában időről időre rivalizálóan fölerősödött a kereskedelmi banki funkció - s ezzel a profitcentrum-jelleg - prioritása, szemben a takarékszövetkezetek működését segíteni hivatott nonprofit apex-banki szereppel.

A dilemma aktuális állását illetően meghatározó jelentőségű az a fejlemény, hogy a takarékszövetkezetek széles körben szolgáltatni képes, hatvan-nyolcvan alkalmazottat foglalkoztató, 15 fiókos, átlagosan lassan 10 milliárd forintos mérlegfőösszeget kezelő kisbankok csoportjává fejlődtek. Ebben a helyzetben a back office típusú, kiszolgáló-üzletszervező csúcsbank iránti igény fölerősödött, amivel párhuzamosan a kereskedelmi banki funkció alárendelt, kiegészítő jelentőségűvé vált.

A sokágúan átstrukturálódott viszonyok közt az integráció berkeiben útjára indult a "Vízió-projekt", amely kísérletet tesz a szektor egészére kiterjedő átfogó jövőkép megrajzolására, és az ebből következő szervezeti, üzem- és üzletszervezési javaslatok megfogalmazására. A cél az, hogy "takarékország" széles körű, közös gondolkodás keretében jusson el a szándékok egységéig, és hogy az elfogadott határozatok alapján - néhány alaptermék körében - képessé váljon az egységes piaci fellépésre. A retail-üzletág által megkövetelt standardizált tömegtermékek mellett teret kívánnak hagyni a helyi döntések rugalmasságából fakadó előnyök érvényesülésének is.

Másfél évtizedes távon a takarékszektor immár harmadízben tesz kísérletet a modern, integrált csoportmegjelenés kialakítására, elmélyítésére. Először az 1993. évi konszolidáció keretében kezdeményezett ilyet a pénzügyi kormányzat, ami az OTIVA és ezzel a prudenciális integráció megalakításához vezetett. A kilencvenes évek végén a Takarékbank szakértői kormányzati támogatással tettek kísérletet az üzleti integráció szervezeti kereteinek kimunkálására, ám a munkák a takarékszövetkezeti egyeztetések során abbamaradtak. Ezúttal a csúcsszervek (az OTSZ, az OTIVA és a Takarékbank), valamint a takarékszövetkezeti vezetők széles köre szakértői támogatással tesz kísérletet a modernizálásra, az együttműködés viszonyainak áttekintésére és újjászervezésére. A projekt indításának különös jelentőséget ad a szövetkezeti törvény újraírása és a Hpt. módosítása.