- Az életbiztosítási és a nyugdíjpénztári üzletben érdekelt hazai biztosítótársaságok hagyományosan különbözőképpen viszonyulnak a nyugdíj-előtakarékossági konstrukció szempontjából kitüntetett tőkepiaci szolgáltatásokhoz. Van, amelyik a vagyonkezelésre önálló társaságot működtet, és van, amelyik - például az Allianz Hungária - saját szervezetében teszi ezt. Harmadik típus is létezik: akad biztosító, amelyik a befektetési szolgáltatásokban is jeleskedő pénzügyi csoport része, az egyik nagy biztosítótársaság pedig egészen napjainkig maga üzemeltetett brókerérdekeltséget. Kívülállóként arra lehet következtetni, hogy ez a szerveződés határozza meg az új konstrukcióhoz való viszonyulást is. Hogyan látja a biztosítók üzleti szerepvállalásának lehetőségét a még formálódóban lévő konstrukció működtetésében?

- Egyelőre a nyáron nyilvánosság elé tárt koncepcióból tudunk kiindulni, hiszen amikor beszélgetünk, konkrétabb ismeretek nem állnak rendelkezésre. Ez a koncepció azt rögzítette, hogy a biztosítók is vezethetnek majd ún. nyugdíj-előtakarékossági, azaz befektetések végrehajtására és nyilvántartására szolgáló számlát. Nézzük, mit is mutat a szabályozás és a gyakorlat.

A biztosítók ma is vezetnek egyfajta számlát. Ez a számla a befektetési egységhez kapcsolt biztosításhoz kötődik, és funkciója szerint arra szolgál, hogy az ilyen termékek tulajdonosai a biztosítók által kezelt alapokba befektethessenek, illetve az ilyen alapok között mozgathassák a tőkéjüket. Ebből a szempontból az a lényeg, hogy ez a számla egyrészt alkalmas a befektetésre, másrészt arra, hogy a közvetítésével szinte bármilyen befektetési stratégiát meg lehessen valósítani - hiszen az adott konstrukció az állampapíroktól a részvényekig számos befektetési eszközt átfog. Mindezt ugyanakkor úgy oldja meg, hogy nem feszegeti azokat a szabályozási kereteket, amelyek a különböző pénzügyi ágazatokat az értékpapír-tranzakciók kapcsán elválasztják egymástól.

- Vagyis az életbiztosítók kínálata ma is magában foglalja azt a terméket, amelyik alkalmas a hosszú távú öngondoskodásra - s akkor még az önkéntes nyugdíjpénztárról nem ejtett szót.

- A konstrukciót érdemes logikai elemeire bontani. Az első elem az egyedi részvényekbe való közvetlen befektetés, amit a tőzsde vezetősége preferál. Ha a realitásokat nézzük, azt kell megállapítanunk, hogy a részvénybefektetés a jól ismert okokból kifolyólag rétegmegoldás. A közvetlen befektetés ráadásul pénzben, időben, hozzáértésben stb. mérve nem olcsó mulatság. Ezért valószínűleg nem érdemes azzal számolnunk, hogy ha bevezetjük a nyugdíj-előtakarékossági számla intézményét, ezeken a számlákon tömegesen halmozódnak majd a részvények, és ezek a befektetések tömeges megoldást hoznak az időskori jövedelembiztonság megalapozására. A befektetési alapok, a biztosítók, a nyugdíjpénztárak adatai mind ezt a feltételezést támasztják alá. Persze az a befektetői réteg, amelynek tagjai ma is részvénytulajdonosok, vélhetőleg meg fogja ragadni azt az új lehetőséget, amelyik kedvezményt kínál az egyébként is tartott befektetéseihez. Sőt a kapcsolódó kedvezmény akár tízezrekkel dobhatja meg ezeknek a befektetőknek a táborát.

Ez a befektetési elem azonban távol áll a biztosítóktól. A részvények adásvételének lebonyolítása befektetési szolgáltatás, és a biztosítók a hozzájuk közel álló vagyonkezelés kapcsán sem foglalkoznak egyedi részvényekkel.

A második elem a kollektív befektetéseké. Ha a rendszeres hosszú távú befektetéseket nézzük, a mai viszonyok közepette három fontos konstrukciót látunk: az önkéntes nyugdíjpénztárakat, a befektetési alapokat és a biztosításokat. Ami a biztosítók és a nyugdíj-előtakarékosság szempontjából is lényeges: a PSZÁF jelentéseiből azt olvashatjuk ki, hogy összességében a legkevesebb részvény a befektetési alapokban van - úgy 5%-nyi. Ennél a nyugdíjpénztárak a közvetlen és a közvetett befektetéseket nézve nagyobb, 8-10%-os arányt képviselnek. A legmagasabb részvényhányadot a befektetési egységhez kötött biztosítások produkálják. Ennek természetesen megvan a maga racionális magyarázata. Minél nagyobb a kockázat egy befektetés kapcsán, az adott termék értékesítése annál inkább igényli a tanácsadást. Márpedig a biztosítók értékesítési logikája az ügyféllel történő rendszeres kommunikáción alapul, ellentétben mondjuk a bankokéval - ha egy bankfiókban befektetési jegyet akarunk vásárolni, az ügyintéző általában nem kíván egy órát konzultálni velünk. Mindez azon a sajátosságon alapszik, hogy az emberek általában annál inkább igyekeznek alaposabban tanulmányozni a részleteket, minél hosszabb távú terméket akarnak vásárolni, a biztosítás pedig jellemzően hosszabb távra szól, mint a befektetési jegy.

- Azaz? Miben látja a megoldást?

- Ha a társadalmi cél az, hogy a magyar lakosság tömegesen rendelkezzen az időskori biztonságot célzó megtakarításokkal, akkor a jó megoldás az lehet, amit Lengyelországban látunk. Egy olyan preferált instrumentum, amelyik korlátozza a befektetett tőke kivonásának lehetőségét.

Vagyis az én mondanivalóm úgy szól: preferáljuk a hosszú távú megtakarítást, azt a megtakarítót, aki vállalja, hogy nyugdíjaskoráig nem nyúl a befektetett pénzéhez. Ugyanakkor a szabályok harmonizálásával érjük el, hogy a befektetésekkel, a hozamokkal kapcsolatos információk valamennyi instrumentum kapcsán kellő részletességgel álljanak rendelkezésre. Vagyis a transzparencia követelménye érvényesüljön egységesen. A többit bízzuk az emberekre, a piacra, a versenyre.

- Ezek a termékek, szolgáltatások és így a tevékenység feltételeire, a befektetők tájékoztatására stb. vonatkozó követelmények ma különböző jogszabályokban rögzített alapokon nyugszanak. A befektetési alap a tőkepiaci törvény, az unit-linked biztosítás a biztosítási törvény produktuma, a nyugdíjpénztári vagyonkezelés mindkét jogszabály alapján folytatható. A tetejében az adórendszer is különbséget tesz a kollektív befektetési formák között. Ebből fakadnak azok a szakmai szemrehányások, amelyek időnként kölcsönösen megfogalmazódnak  főképpen a transzparencia, a termékhez kapcsolódó szolgáltatói költségek kimutatása kapcsán.

- Ha megnézzük a gyakorlatot, azt látjuk, hogy a nyugdíjpénztárak évente egyszer az adott körülmények között részletesnek értékelhető elszámolást küldenek a tagjaiknak. A biztosítók a befektetési egységhez kapcsolt termékük tájékoztatójában jogcímek szerinti bontásban ismertetik a levont költségeket. A befektetési alapok jegyeinek tulajdonosai ellenben nem kapnak ilyen tájékoztatást.

- Az alapok piaca a Bamosz jóvoltából jól szervezett - az alapinformációk (tőke, hozam) koncentráltan is rendelkezésre állnak, így össze is mérhetők. Hozzáférhetők a kibocsátási tájékoztatók és a rendszeres tájékoztatók. Aki akar, egyenlő eséllyel tájékozódhat - más kérdés, hogy a befektetők általában böngésznek-e. A pénztári adatok hozzáférhetőségét és összemérhetőségét főképpen a PSZÁF honlapja garantálja. Mindez nem állítható viszont az unit-linkedről, hiszen az adott kötvények mögött nem feltétlenül áll nyilvánosan hozzáférhető befektetési alap. Ez attól függ, hogy valamely biztosító specializált vagyonkezelővel, alapkezelővel dolgozik-e. Ha nem, akkor például nem derül ki az, hogy egy-egy konstrukcióban mekkora a tőke, ami pedig lényeges információ. A kötvényekhez kapcsolódó tájékoztatás pedig finoman szólva is igen nehéz olvasmány - igaz, újabban a honlapokon hozzáférhetők a részletes leírások.

- Az ügyfeleknek átadott információk azonban ma már átláthatók és értelmezhetők. Az például egyértelmű, hogy a befizetett pénzből mekkora hányad jut a befektetésre és mekkora a költségekre. Ha befektetési alap jegyeit vásárolom, ugyanezt nem tudom meg. Igen, az alapok tájékoztatói hozzáférhetők, de azért némelyik nagy kutatást igényel - kipróbáltuk.

Persze nem mondom, hogy a biztosítók háza táján kialakult már az ideális állapot, de azt igen, hogy a verseny következtében közeledünk ehhez. Éppen ezért állítom, hogy hosszú távon valamennyi befektetés kapcsán egyöntetűen kulcskérdés a transzparencia, az ügyfelek részletes tájékoztatása.

Ha pedig ezt a követelményt érvényesítjük, akkor egyértelmű, hogy a hosszú távú megtakarítások ösztönzése érdekében nem indokolt szolgáltatók és termékek megkülönböztetésén alapuló preferenciákat fölállítani, elégséges a célt szorgalmazni. Vagyis ha azt akarjuk, hogy képződjenek a gazdaságban olyan többletbefektetések, amelyeket az emberek a nyugdíjaskorukig halmoznak, akkor azokat az embereket indokolt ösztönözni, akik vállalják, hogy az adott megtakarításukból nem vonnak ki tőkét. Azt pedig bízzuk rájuk, hogy melyik konstrukció a szimpatikus nekik.

A korrekt tájékoztatásnak magától értetődően arra is ki kell térnie, hogyan lehet összemérni a hosszú távú megtakarítások költségeit, hozamait. Azt látjuk, hogy a fajlagos (a vagyonra, a befizetésekre jutó) vagyonkezelési díjak tükrében az összes kritika ellenére az önkéntes pénztárak a leghatékonyabbak - igaz, a befektetési alapokat nem szokás ugyanezen mutató alapján nyilvánosan mérlegre tenni. A biztosítási típusú termékek (pénztárak, biztosítások) a kezdeti díjarányos költségeik miatt a tartam elején drágábbak, majd később olcsóbbá válnak, míg a befektetési alapok a vagyon növekedésével kerülnek egyre többe az ügyfél számára. Leegyszerűsítve az egyik ajánlat úgy szól, hogy a futamidő alatt ingyen kezelik a vagyont, de kezdetnek kérnek 10%-ot, a másik pedig úgy, hogy kezdetben nem kérnek semmit, ám a vagyon másfél százalékára minden évben igényt tartanak. Első ránézésre nyilván a 10% látszik drágábbnak, hosszú távon ellenben a második drágább.

Ezeket a jellemzőket az ügyfeleknek kell végiggondolniuk, de ahhoz az kell, hogy a szolgáltatók harmonizált információkkal lássák el őket. Tehát a lényeg az ügyfélközpontú és nem a szolgáltató-központú tájékoztatási kötelezettség meghatározása. A nyugdíj-előtakarékosság támogatása érdekében ezért nem a szolgáltatók ehhez kötődő licenceit kellene létrehozni, hanem az ügyfél-tájékoztatást egységesíteni. A különböző szolgáltatók terméke úgysem lesz azonos, és abban sem hihetünk, hogy minden potenciális megtakarítónak ugyanarra a termékre volna szüksége - gondoljunk a havi 8-10 ezer forintos tőzsdei befektetés problémájára.

- Azt egyébként elképzelhetőnek tartja, hogy a mai európai uniós pénzügyi szabályozási keretek között a biztosítók brókerlicencet kapjanak? Sőt feljogosíthatók lennének olyan pénzszámla vezetésére, amelyen történetesen betétet lehet gyűjteni - feltéve persze, hogy csatlakoznak a betétvédelmi rendszerhez...

- Sarkosan fogalmazva minden lehetséges. Az a bizonyos elméleti számla valóban nagy kérdés, és mind ez ideig nem vált világossá, hogy a konstrukció alkotói konkrétan mire is gondolnak. De olyan konstrukció bizonyosan nem lesz, amelynek keretében minden szolgáltató mindenféle befektetési eszközt közvetíthet. Az x bank által vezetett számlára a gyakorlatban aligha lehet majd rátenni az y alapkezelő befektetési jegyeit. A bevonható termékek körét a szolgáltatók fogják a verseny által kikényszerített módon bővíteni, avagy szűkíteni.

- Az Allianz mire készül?

- Azt gondolom, hogy erre a célra is azt érdemes kínálniuk a biztosítóknak, amiben fölkészültek, amiben van tapasztalatuk. Vagyis egy unitokból álló számlára gondolok. Ez szolgálná az ügyfelek érdekét, nem korlátozva a választás szabadságát. Az elmondottakkal összefüggésben az egyedi részvények befektetését célzó igény kiszolgálását részünkről - a cél tükrében - nem látom előremutatónak, függetlenül attól, hogy megfér-e az EU szabályaival.

- A tőzsde vezetősége minden jel szerint óriási energiákat mozgósít a marketing, a PR frontján. Hogy látja, a nyugdíj-előtakarékossági számla jegyében folyó "tűzijáték" hozhat-e áttörést a megtakarítási jellemzőkben?

- Minden rendszer kiépítése pénzbe kerül, amit az ügyfelek fizetnek meg. Rövid távon a szakmai befektetők megelőlegezik ugyan a költségeket, de hosszú távon meg kell térülnie a befektetésüknek. Vagyis olyat érdemes létrehozni, ami megoldja a célt, s az ügyfelek megfelelő tájékoztatását is. A rendszerek számát pedig úgy kell menedzselni, hogy ne legyen "végtelen számú" belőlük, mert az nem szolgálja a hatékonyságot.

A biztosítói számlavezetéshez új rendszer kellene, hiszen az a befektetés, amelyikről itt szó lehet, a mai rendszerek logikájába nem fér bele.

- Mit tud arról, hogy miről is lehet szó?

- A nyáron megismert javaslatban még sok volt a nyitott kérdés. Azóta előrehaladtak az előkészületek, de az eredeti koncepció kétségtelenül mindent célba vett. Ad absurdum az államilag támogatott bankbetét gyűjtését is bele lehetett képzelni.

Mindenesetre én azt tekinteném a céllal konform eredménynek, ha az önkéntes nyugdíjpénztárak több mint egymillió aktív tagból álló tábora érdemben megnövekedne, s ezzel párhuzamosan szélesedne a részvénytulajdonosok rétege. Ha a magyar társadalom problémájára az öngondoskodási ágon akarunk megoldást találni, egyértelmű, hogy a kulcs a pénztáraknál van. Ezért kulcskérdés, hogy őket motiváljuk. Ha erősödhetne az érdekeltség a pénztárakhoz havonta befizetett pénzek növelésében, ha nem bagatell összegeket kellene havonta csekkek formájában összegyűjteniük, ugrásszerűen javulhatna a hatékonyságuk is. Gondoljunk bele, kétezer forint beszedése gyakorlatilag ugyanannyiba kerül, mint mondjuk kétszázezeré.

- Ha hatékonyságot említünk, óhatatlanul a bankok javára billen a mérleg. A lakossági üzletben érdekeltek mindegyike kiépítette az elektronikus tranzakciókra szolgáló rendszerét, a náluk vezetett számlákról viszonylag olcsón lehet tranzakciókat lebonyolítani.

- Azt azért ne feledjük, hogy ezek az árak a tranzakcióra vonatkoznak, tanácsadásra nem. Márpedig egy ilyen konstrukcióban össze kell hozni a hatékonyságot a tájékoztatás, az informálás költségeivel, ami a biztosítók termékeit terheli.

- Holott - tisztelet a kivételnek - az ügynökeik nem adnak túl szofisztikált tájékoztatást.

- Nem állítom, hogy nincs mit tennünk, de azt igen, hogy üzletkötőink nem mennek üres kézzel az ügyfeleinkhez. Ugyanakkor remélem, hogy mi például a piac előtt járunk azzal, hogy sztochasztikus kockázatfeltáró modellek alapján támogatjuk az egyéni választásokat. Meg tudjuk mondani, hogy ha valaki vesz mondjuk egy olyan portfóliót, amelyik 20% magyar részvényt, 10% külföldit és 30% államkötvényt tartalmaz, akkor ennek a várható hozama mennyire fog szórni.

Az életbiztosítási tevékenység gyakorlatilag vagyonkezelési licencet is feltételez. Ha egyedi értékpapírokkal nem foglalkozunk is, a részvénypiaci kockázatokról ugyanúgy tájékoztatjuk az ügyfeleinket, mint a befektetési szolgáltatók. Hiszen, aki hazai részvényunitot vásárol, az ugyanúgy viseli a magyar részvénypiac kockázatait, mint az, aki konkrét papírt vesz.

Ez azt is jelenti, hogy ma már nincsenek éles határok a pénzügyi ágazatok között. Egy biztosító is képes alaptípusú pénzügyi termékek kifejlesztésére. A termékeink annyiban nyújtanak többet, hogy a vagyonkezelői típusú szolgáltatási elemet a személyi kockázatok fedezetével ötvözzük. Lényeges látni ugyanakkor, hogy nagyon hosszú távú, életre szóló megtakarítási terméket elsősorban biztosítótól lehet venni (különösen, ha járadékfolyósításra is gondolunk), és persze ennek megfelelően épülnek föl a már vázolt költségszerkezetek is.

- Az látható, hogy a negyedik pillér fölkavarta a pénzügyi ágazatok közötti, szabályozásbeli különbségeken is alapuló ellentéteket. Elképzelhetőnek tartja-e, hogy az üzlet megragadása érdekében lendületet kaphat a "magyar-magyar jogharmonizáció"?