A szakmai berkekben az elmúlt időszakban megfogalmazott értékelések és az eddig rendelkezésre álló adatok tükrében 2005 a biztosítási piacok történetének legsötétebb éve volt. Rekordméretű katasztrófakárok, a klímaváltozás erősödő hatásai, terrorcselekmények, lázadások jellemezték a mögöttünk hagyott évet. Ennek ellenére sikerült elkerülni a biztosítási piacok megrázkódtatását, szemben a 2001. szeptember 11-i események után kialakult emlékezetes helyzettel. Hogyan élte túl az európai biztosítási piac ezt a nehéz évet, és ezzel is összefüggésben mit várhatunk a 2006-os esztendőtől? Erről faggattuk Gadanecz Sándort, a biztosításközvetítői ágazat vezető szolgáltatói közé tartozó AON francia érdekeltségének kelet-közép-európai regionális igazgatóját, aki a hazai biztosítási piacon is számos üzleti kapcsolattal rendelkezik, és magyar származására tekintettel szívügye is a magyar-francia üzleti kapcsolatok minél magasabb szintre emelése.      

- Mielőtt a piaccal kapcsolatos helyzetértékelését firtatnánk, kérjük, mutassa be a biztosítási szakmában az egyik legtekintélyesebb társaságnak számító AON brókerház francia gyökereit. 

- A kilencvenes évek közepére a Le Blanc de Nicolay, amely nem csupán Franciaország, hanem a kontinentális Európa legnagyobb viszontbiztosítási brókertársasága volt, fejlődésének kritikus pontjához érkezett, amikor is két út állt előtte: a cégfelvásárlással történő extenzív bővülés vagy beolvadás valamelyik nagy világhálózatot működtető brókertársaságba. A részvényesek és a vezetőség az első változat mellett döntöttek, de a kiszemelt londoni szolgáltató felvásárlása az utolsó pillanatban meghiúsult. A világ akkoriban legnagyobbnak számító biztosítási/viszontbiztosítási brókercégei - elsősorban az AON és a Marsh & McLennan - ádáz harcot kezdtek egymással a Le Blanc megszerzéséért. Ennek köszönhetően - egyedi módon - a Le Blanc de Nicolay határozhatta meg jövendőbeli "sorsát", és választása az AON-csoportra esett.

Az AON a kockázatkezelés-, a biztosításközvetítői és a viszontbiztosítás-közvetítői üzletben a világ legnagyobb cégei közé tartozik. Csaknem ötvenezer alkalmazottat foglalkoztat, és az öt kontinensen összesen 140 országában van irodája. A viszontbiztosítási brókeri tevékenységet és a különböző célokból létrehozott veszélyközösségek kockázati alapjainak, az ún. captive-oknak a kezelését illetően világelső, a közvetlen brókeri szolgáltatásban a Marsh mögött a második. 2004. évi üzleti forgalma meghaladta a 10 milliárd dollárt. Az AON-t jegyzik a New York-i tőzsdén. A csoport franciaországi - a Párizs melletti Levallois-Perret-ben található - központjában mintegy 1200 alkalmazott dolgozik, de irodát működtetünk több franciaországi nagyvárosban, így Marseille-ben, Bordeaux-ban, Strasbourgban, Lyonban és Angoulemben is.

A franciaországi AON-iroda három fő tevékenységi körre összpontosít: a bevételek több mint fele a kockázatkezelési és a közvetlen brókeri tevékenységből származik, körülbelül 30%-a viszontbiztosításból, a fennmaradó - 10%-nál nagyobb - rész pedig a tanácsadásból. Az alkalmazottak összlétszáma itt megközelíti a másfél ezret.

Legnagyobb ügyfeleink a franciaországi biztosítóegyesületek és a helyi biztosítótársaságok. A sorrend nem véletlen, hiszen az AON France legfontosabb üzleti partnere egy biztosítóegyesület. A viszontbiztosítási üzletben a francia iroda - Nagy-
Britanniát kivéve - gyakorlatilag valamennyi európai ország biztosítóival dolgozik, köztük számos Magyarországon aktív társasággal. Ez nem jelenti azt, hogy a viszontbiztosítási ügyleteink Európára korlátozódnak, hiszen a csoportbeli munkamegosztás keretében például sok afrikai ügyfelünk is van.

És végül még egy jellemző adat: Franciaországban a viszontbiztosítást illetően az AON - a brókerek által kezelt ügyletekben - elérte és tartja a 75%-os piaci részesedést. Ennek növelése szinte lehetetlen, hisz a konkurenseink sem tétlenkednek. Az AON France stratégiájában ezért is szentel különös figyelmet a Franciaországon kívül fellelhető új üzleti lehetőségeknek: kivált a kelet-közép-
európai térségnek.

- Hogyan értékelik: milyen volt 2005 a francia biztosítási piac számára, és milyen várakozások jellemzik a piacot 2006 tekintetében?

- A 2005 végi, tehát a 2006-ra vonatkozó megújítási időszakról viszontbiztosítási szempontból - ha így utólag egy képzeletbeli felvételt készítenénk - nem lenne egységes a kép. A színek keverednének, s egy-egy társaság/egyesület éppen az aktuális állományára vásárolt viszontbiztosítási fedezetek függvényében nyilatkozna arról, hogy jó vagy rossz évet zárt-e. A vagyonbiztosításban az eredmények - leegyszerűsítve a kárhányadok - túlnyomórészt kedvezők voltak, így a viszontbiztosítási feltételek és díjtételek általában nem változtak, vagy kismértékben csökkentek. Az elemi csapások katasztrófafedezeteinek díjtételeire is inkább a szinten tartás, illetve a nagy kapacitásokat igénylő programok vonatkozásában a minimális emelkedés volt a jellemző. Ez azért is figyelemre méltó, mert az érintett társaságok lényegében elérték, hogy az egyesült államokbeli hurrikánkárok okozta veszteségeket a viszontbiztosítók ne érvényesítsék a francia piacon.

Ezzel szemben a gépjárműmódozatban a kárhányadok általános növekedése miatt az ún. kárösszeg-meghaladásos viszontbiztosítási fedezetek 25-30%-os díjemelkedése szinte automatikus volt, de egyes társaságok - saját és a piaci átlagnál rosszabb - eredményeinek függvényében ennél nagyobb mértékű áremelkedést voltak kénytelenek tudomásul venni. Hasonlóan a gépjármű-biztosítási ágazathoz, bizonyos különleges felelősségbiztosítási módozatokat kínáló társaságok képzeletbeli fotóin a fekete szín lenne a meghatározó. Hangsúlyozom, hogy nem az általános felelősségbiztosítás egészére, hanem speciális módozatokra gondolok. Például a kórházi/orvosi felelősségbiztosításokban három számjegyű díjemelésről is be tudnék számolni. Bizonyos orvosi szakmák (sebész, altatóorvos, szülész) pedig lassan biztosíthatatlanná válnak: részben nincs olyan társaság, amelyik a fokozódó kockázatok és a nem mindig sikeres orvosi beavatkozásokat követő perek miatt az említett szakorvosokat biztosítaná, s a "megfizethetetlen" díjak miatt az érintett orvosok közül is sokan kevésbé veszélyesnek ítélt szakterületre igazolnak át, ha tudnak.

- Milyen évet zárt 2005-ben az AON France?

- A pontos számokat egyelőre nem közölhetem, hiszen amikor beszélgetünk, a mérlegünket hivatalosan még nem hagyták jóvá, de annyit elárulhatok, hogy 2005-ben több mint 10%-os bevételnövekedést könyvelhettünk el a 2004-ben 260 millió euró körül alakuló bruttó üzleti bevételekhez képest. A társaság tehát folytatva a díjbevételek gyarapítását ismét jó eredménnyel zárta az évet, és 300 millió euró közelében járva nemcsak a tulajdonosok bevételi elvárásait teljesítettük, hanem a fajlagos mutatókat is, figyelembe véve, hogy az AON France az AON-csoport egyik európai zászlóshajója. Ezzel együtt a franciaországi cégvezetés úgy ítéli meg, hogy adottak a lehetőségek a fejlődésre. Azok kiaknázása folyamatos és erőteljes összpontosítást, ügyfélközpontú kezdeményezőkészséget és - tőlünk, a munkatársaktól - még hatékonyabb csapatmunkát igényel.

- Az ijesztő párizsi zavargásokon és az Egyesült Államokban pusztító hurrikánokon kívül - ezekről külön is szeretnénk kérdezni - mutatkozott-e 2005-ben a nemzetközi vagy a francia biztosítási piacon olyan folyamat, esemény, amelyik perspektivikusan is lényeges, és meglepetésként hatott a szakmában?

- Igazi meglepetésről nem beszélhetünk. Néhány olyan esemény azonban történt, amely megítélésem szerint a közeljövőben befolyásolja a biztosítási szakma fejlődését. Az bizonyos, hogy 2005 a katasztrófakárok szempontjából minden eddigi szomorú rekordot megdöntött. Szakmai körökben visszatérő vitatéma, hogy vajon "csak" egy különösen rossz évről van-e szó, vagy az ismert és nyugtalanító jelenségek - így például az üvegházhatás és az ehhez kapcsolható negatív természeti jelenségek - gyakoriságának és intenzitásának egyre gyorsuló és előbb-utóbb visszafordíthatatlanná váló folyamatáról.

A kérdésre visszatérve: úgy gondolom, hogy az említett események, a növekvő károk újfajta problémamegközelítést és kockázatkezelési szemléletet igényelnek a biztosítási szakma egészétől. Nem véletlen, hogy a károk okozta sokkhatásból felocsúdva a legnagyobb viszontbiztosítók különleges munkacsoportokat hoztak létre, amelyekben kockázatkezelők, matematikusok, meteorológusok, geológusok és más szakmák képviselői együttesen próbálnak modellezni eddig elképzelhetetlennek tartott katasztrófakár-forgatókönyveket.

Nem minősíteném meglepetésnek, hanem inkább következménynek azt, hogy a 2005. évi hatalmas összegű katasztrófakárokban érintett - elsősorban bermudai - viszontbiztosítók közül több társaságot alacsonyabb kategóriába soroltak az erre hivatott hitelkockázat-minősítő ügynökségek. Több viszontbiztosító pedig csak jelentős tőkeinjekció révén kerülhette el a leminősítést. Egy másik, gondolom, sokakat valóban meglepő esemény volt a 2005. év végén bejelentett fúzió, amelynek keretében a Swiss Re, a világ második legnagyobb viszontbiztosítója megvásárolta a General Electric biztosítási üzletágát. Az a szándék, hogy a General Electric szeretne megválni a biztosítási üzletágától, régóta ismert volt, a bejelentés mégis számos kérdést vetett fel. Az tény, hogy a Swiss Re és a GE biztosítási/viszontbiztosítási egységeiből létrejött óriás a Swiss Re-t a világ első számú viszontbiztosítójává emelte. A szakma várakozással teli érdeklődéssel, ugyanakkor vegyes érzésekkel kíséri ennek a hatalmas óriásnak az életre keltét. Vannak olyan vélemények, amelyek szerint a létrejött óriásbébi hatékony működtetése olyan hatalmas pénzügyi erőket köt le, hogy ebbe a Swiss Re beleroppanhat. Ezt pedig a mind szigorúbbá váló minősítőintézetek előbb-utóbb lejjebb sorolással "díjaznák". A munkavállalók részéről pedig nem alaptalan az a félelem, hogy ilyen fúziókra nem igaz az alapképlet, miszerint 1 + 1 = 2. Egy közelmúltban tett bejelentés szerint a következő két évben 1700 ember elbocsátása várható a létrejött mamutcégtől.

- A viszontbiztosítási szerződések évente esedékes megújításának szezonja mindig nagyon beszédesen jellemzi a biztosítási ágazatot, koncentráltan tükrözi az ágazat professzionális ügyfeleit kiszolgáló szakmai körök értékítéletét. Mondhatni, sorsszerű, hogy a minden idők legnagyobb katasztrófakár-eseményeit okozó Katrina hurrikán közvetlenül a megújítási időszak előtt döbbentette meg a világot. Hogyan látja, a Katrina pusztításának intenzitása milyen változásokat indukált a nemzetközi biztosítási piacokon, és az eddigiek tükrében mennyiben teljesültek ezek a várakozások?

- Az előzőkben részben már érintettem a választ, de indokolt a részletesebb kifejtés is. Hiszen a 2005 katasztrófakárait összefoglaló, az elmúlt napokban megjelent elemzések igen szomorú képet tárnak elénk. A tavaly bekövetkezett 149 természeti csapás okozta káresemény mellett 248 ember által okozott katasztrófát is feljegyeztek az összesítések. Ezek mindösszesen 97 ezer emberéletet követeltek, és az eddigi becslések szerint mintegy 230 milliárd dollár összesített gazdasági kárról, ezen belül 80-90 milliárd dollár biztosított kárról szólnak. Az amerikai hurrikánkárok közül a Katrina-Wilma-Rita-trió egymaga 170 milliárd dollár körüli gazdasági kárt okozott - az eddigi becslések alapján 60 milliárd dollárt meghaladó biztosított kárral, amire eddig soha nem volt példa a biztosítás történetében. Szomorú statisztikai adat az is, hogy az elszenvedett hatalmas anyagi károk mellett az említett három hurrikán 1322 ember életét oltotta ki, miközben a 2005. október 8-án a Pakisztán és Nyugat-India között elterülő kasmíri térségben pusztító földrengés 76 ezer emberáldozattal járt. A térséget jellemző közismert szegénység miatt - s ez a sors fintora - biztosított kárról itt szinte nem is beszélhetünk.

Az első híradások okozta sokkhatás alatt valóban félő volt, hogy a viszontbiztosítók teljes körű és nagymértékű áremeléssel próbálják meg visszaszerezni kárkifizetéseiket, illetve szeretnék gyorsan feltölteni a hirtelen kimerült tartalékokat. A globalizációs reflex nagyon is valószínűvé tette, hogy ez az elmúlt év végi megújításokban kivédhetetlen lesz. Végül a piaci szereplők bölcsességének, egymásra utaltságának és hosszú távú érdekeinek köszönhetően az általános áremelési hullámnál sokkal árnyaltabb és kezelhetőbb forgatókönyv valósult meg. Az amerikai kontinensen, különösen az érintett térségek vagyonbiztosítói és a programokban érintett viszontbiztosítók, valóban erőteljes díjemelést hajtottak végre. A viszontbiztosítók az említett díjemelési igényt az európai piacokra nem exportálták, pontosabban minden piacot és térséget az adott helyen bekövetkezett természeti katasztrófák függvényében kezeltek. Mert azért ne feledjük: az említett és szomorúan látványos események mellett volt árvízzel, hegyomlással, sártengerrel kombinált hatalmas esőzés Svájcban, Németországban, Ausztriában, Kínában; viharkárok Dániában, Svédországban, Angliában, Indiában; hőhullám Indiában, Bangladesben, Nepálban; hó-, jég- és fagykárok az Egyesült Államokban - hogy csak a legjelentősebbeket említsem.

- 2005 megdöbbentő eseménye volt a párizsi zavargások kirobbanása is. Mit lehet tudni az okozott károk egyenlegéről? Van-e ezzel kapcsolatban valamilyen összesített adat? Hogyan viszonyult a károk megtérítéséhez a francia biztosítási ágazat? Tapasztalataik szerint az utca embere Franciaországban hogyan vélekedik erről a nyugtalanító eseménysorozatról, és mennyire látják realitásnak, hogy megismétlődik az utcai háború? Létezik-e valamiféle reális megoldás a zavargások kiváltó okára nézve?

- Az október-novemberi utcai zavargások és az okozott károk valóban döbbenetes gyorsasággal és intenzitással alakultak ki és terjedtek szét Franciaország-szerte. Az események érthetően erőteljes belpolitikai visszhangot váltottak ki, s amire a hatvanas évek óta nem volt példa: éjszakai kijárási tilalmat is magában foglaló, házkutatásokat lehetővé tevő szükségállapotot kellett bevezetni.

Megítélésem szerint az ismert eseményekhez vezető okok és problémák nagyon összetettek. A kormányzat által meghirdetett intézkedéssorozat ugyan tiszteletet parancsoló, mégis attól tartok, hogy az események kiváltó okaira most is - mint eddig több kormányzati ciklusban - csak tüneti kezelést alkalmaztak. A demokratikus elveket valló és sokszínű francia társadalom nem veszi tudomásul, hogy együtt él egy integrálódni nem tudó - sőt megkockáztatom: nem is nagyon akaró, másod-harmadgenerációs tizen-huszonéves korosztállyal, amely ugyan adminisztratív szempontból esetleg francia, de vallási, kulturális, oktatási, gazdasági és sok egyéb szempontból nem tekinti sajátjának a francia értékeket. Ezek a fiatalok, nem látván más kiutat, öntörvényű "bandákba" tömörülnek, olyan külvárosi "gettókban" élnek, amelyeket a francia rendőrség sem látogat szívesen. Elégedetlenségük kifejezéséhez elég egy vélt ürügy is, s mint tavaly októberben - bár kerülni szeretném a szójátékot - a szikra lángra lobban.

Mint említettem, a kormányzat átfogó programot ígért a probléma kezelésére. Ez felölelné az érintettek képzését, a munkahelyteremtő támogatásokat, ún. mediátorrendszer kiépítését, amely az érintettek meggyőzését, integrálódásra való ösztönzését, az említett intézkedésekhez szükséges pénzügyi és szakmai feltételek megteremtését stb. segítené. A felkutatott és lefogott "főkolomposokat" és a tettenérteket különleges bíróságok ítélték el - nem egy esetben többéves letöltendő börtönbüntetést kiszabva. A kormány ezzel üzent: a demokrácia semmiképp sem keverendő össze az önkényes és a társadalom törvényes rendjét fenyegető bűnözői magatartással. Úgy vélem azonban - s ezzel a véleménnyel sajnos nem vagyok egyedül -, hogy hiába a kormányzati elszántság, a pénz, a ráfordított idő, ha a másik oldalon az ellenállás, a nemtörődömség, az iskolázatlanság, a meghirdetett programokra való fogadóképtelenség a válasz. Ezért az a véleményem, hogy a sajnálatos események bárhol Franciaországban bármikor újrakezdődhetnek. Természetesen én örülnék a legjobban, ha egy idő után be kellene látnom: tévedtem.

A franciaországi károkban érintett biztosítók által közzétett összesített gyorsjelentések szerint a szóban forgó események alatt mintegy tízezer személygépkocsit és autóbuszt gyújtottak fel, de sok üzlet, kisebb termelőüzem - a hozzájuk tartozó raktárkészletekkel - is a gyújtogatások áldozatává vált. A biztosított károkat 220 millió euróra taksálják, aminek mintegy 10%-a gépjárművek felgyújtásából ered. A biztosítótársaságok reakciója példaértékű volt. Figyelembe véve azt, hogy csaknem kivétel nélkül az egyszerű emberek vagyontárgyai semmisültek meg, a kiégett gépjárművek tekintetében egységesen eltekintettek bizonyos igazolásoktól, a szerződésben foglalt önrész vállalásától, és gyorsan, korrekt módon rendezték a károkat. Sajnálatos, hogy az ellenőrzések néhány olyan esetet is kiszűrtek, amikor a tulajdonos "öngyújtogatással" próbált megszabadulni megunt járművétől. De hát az emberi gyarlóság, úgy tűnik, mindenütt létezik.

 - Néhány éve meglepetésként hatott nálunk az a francia vonatkozású hír, hogy az AXA kivonult a magyar piacról, eladva leányvállalatát. Mi a véleménye, mi állhatott ennek a döntésnek a hátterében, és mennyiben igazolta vissza a döntést az azóta eltelt időszak? Érdekes volna tudni azt is, hogy vajon az AXA minden itteni üzleti kapcsolatával felhagyott, vagy pedig határon átnyúló szolgáltatás formájában megőrzött valamennyit az aktivitásából?

- A multinacionális cégek gyakorlatában nem ritka, hogy egy-egy döntésüket felülbírálják, módosítják. Ennek lehet belső stratégiai vagy gazdasági oka, de más, például a konkurencia által kiváltott kényszerítő körülmény is. A konkrét döntés szempontjait nem ismerem, hiszen az üzleti titok, de feltételezem, hogy a magyarországi leányvállalat eladása mögött egyszerű erőátcsoportosítás állt. Az AXA nyilván felmérte, hogy az itt befektetett anyagi-szellemi erő másutt jobban hasznosítható. S ha ehhez a felismeréshez egy jó időpontban kapott vonzó vételi ajánlat párosult, akkor a döntés kézenfekvő. Ezen túlmenően, ha értesüléseim helytállók, akkor az AXA-csoport nem könyvelt el veszteséget akkor, amikor túladott magyarországi érdekeltségén. Azt se felejtsük el, hogy az itteni jelenlétet a bécsi regionális központból irányították, s a vevő is osztrák földről jelentkezett. Hangsúlyozom, nem ismerem az üggyel kapcsolatos részleteket, de feltételezem, hogy ezek után Magyarország nincs feltétlenül az AXA kiemelt piacai között. Még akkor sem, ha a határon átnyúló szolgáltatásoknak köszönhetően rugalmasan lehet módosítani egy-egy döntést.

- Általában véve hogyan értékeli: mennyiben, milyen üzletekben reális alternatíva a határon átnyúló szolgáltatás?

- A közös Európa - számtalan más előnye mellett - azt is jelenti, hogy mindinkább eltűnnek a határok. Nemcsak a földrajzi határokra gondolok, hanem többek között a szolgáltatásokat, így a biztosítással kapcsolatos szolgáltatásokat illető határokra, korlátozásokra is. De a viszontbiztosításban tevékenykedve a határokat a magam részéről eddig sem kezeltem mereven. Számomra ezért egy kicsit idegen hangzása van a "határokon átnyúló szolgáltatás" kifejezésnek. Úgy gondolom, hogy egy magyarországi élelmiszerüzletben a vásárló a hazai termékek mellett egyre magától értetődőbb természetességgel emel le a polcról francia bort, holland sajtot, spanyol olajbogyót, olasz tésztát és a sort folytathatnám. Akkor pedig számomra az is nyilvánvaló, hogy a fogyasztó például egy osztrák életbiztosítási kötvényt vásároljon vagy pénzügyeit egy Magyarországon fiókhálózattal rendelkező, de külföldi tulajdonban levő bankban intézze. Ettől már csak egy kis lépés, hogy egy magyar biztosító értékesítsen mondjuk Szlovákiában lakásbiztosítást vagy nyújtson saját térségbeli leányvállalatainak hazai földről szervezett viszontbiztosítási védelmet.

A határok "lebontása" a biztosítási szakmában már korábban megkezdődött: gondoljunk a multinacionális vállalatok világ- vagy európai programjaira. Nem kell különösebb jóstehetségnek lenni ahhoz, hogy előrevetítsem: ez a folyamat gyorsulni fog. A gazdasági racionalitás és a társaságok üzleti meggondolásai fogják eldönteni, merre, s hogyan tovább. Persze a vonatkozó döntések megvalósítását "technikai problémák" késleltethetik, például a nyelvtudás hiányosságai, az érintett országok adózási rendszerének különbségei stb., de a jövőt illetően - ilyen szempontból - alapvetően optimista vagyok. A versenyhelyzet, a fogyasztók mind nagyobb elvárásai arra kényszerítik a szolgáltatókat, hogy feltételeiket még versenyképesebbé tegyék. S ha a magyar fogyasztó a keresett biztosítási szolgáltatást éppen egy "határon átnyúló" termékben találja meg, miért is ne? A tétel igaz lehet fordított előjellel is: magyar vagy magyarországi székhelyű biztosítók is ajánlhatják termékeiket a környező - már EU-tag vagy rövidesen azzá váló - országok fogyasztóinak.

- A francia biztosítási ágazatban érdekelt szolgáltatók számára egyáltalán mit jelent a magyar piac? Elképzelhető-e például az, hogy az AXA kivonulása után valamely másik francia társaság akár határon átnyúló szolgáltatással, akár szakmai befektetőként tevékenykedjen hazánkban?

- Mint említettem, szakmai életem jelentékeny részét a magyar-francia gazdasági kapcsolatok fejlesztésében töltöttem. Emlékszem, hogy a nyolcvanas évek közepén milyen büszkék voltunk arra, hogy "már" kettő, azután öt, majd tíz magyar-francia vegyesvállalat működik. Ez azért volt érdekes, mert a franciák nem arról ismertek, hogy "koránkelők". Ez érvényes a vegyes vállalkozásokkal kapcsolatos menedzsmentdöntésekre is, és nem csak a magyar piaccal kapcsolatban. Inkább a "wait and see" - tehát a "várjunk, aztán majd meglátjuk" megközelítés volt a jellemző. A berlini fal leomlása utáni időszakban azután kisebbfajta csoda történt: a francia üzleti körök kezdték felfedezni Magyarországot. Franciaország a harmadik-negyedik helyet foglalta (és foglalja!) el a működőtőke-beruházásokban. Az energiaszektorban, az élelmiszer-feldolgozásban és -kereskedelemben, a környezetvédelemben, a finomvegyiparban, a gyógyszeriparban - hogy csak a legfontosabb ágazatokat említsem - számos francia nagyberuházás történt, és ma már a vegyesvállalatok száma is jóval meghaladja a háromszázat.

A biztosítási szektorban sajnos nem volt jellemző ez az aktivitás. A nagy francia biztosítók későn ébredtek: lemaradtak a két legnagyobb magyar biztosító privatizálásáról - pontosabban nem is szálltak igazán versenybe. Az egykori GAN (ma Groupama)-csoport közvetlenül, az AXA-csoport pedig az egykori Colonia Biztosítóban részesedést szerezve közvetetten piacra lépett ugyan, de meggyőződésem, hogy a nagy franciaországi biztosítótársaságok történelmi lehetőséget szalasztottak el. Nem, vagy csak későn ismerték fel azt, hogy amikor erre igazán lehetőség volt - a kilencvenes évek elejére gondolok -, kiváló hosszú távú pozíciókat szerezhettek volna Magyarországon. S ez példaértékű lehetett volna további kelet-közép-európai terjeszkedésükhöz. Úgy, ahogy ezt az Aegon-, az Allianz- vagy a Generali-csoport nagyon tudatosan megtette. Biztos vagyok abban, hogy ezek a vállalatcsoportok - egykori átgondolt stratégiai döntésük jóvoltából - immár fontos nyereségtermelő egységként tarthatják számon magyar leányvállalataikat.

Innen, Franciaországból szemlélve úgy ítélem meg, hogy a legnagyobb biztosítók egyelőre nem gondolkodnak magyarországi beruházásokon. Figyelmüket az ázsiai térségre - elsősorban Kínára - összpontosítják. Tudják, ha ott lemaradnak, akkor rövid távon erősen beszűkül az extenzív fejlődés lehetősége. Azért pozitív példát is említenék. A francia biztosítási piacon - például a gépjármű-biztosításban - igen fontos szerepet töltenek be a biztosítóegyesületek. Ezek közül nem egy érdeklődéssel figyeli a magyar biztosítási piacon végbemenő folyamatokat. Konkrét példa van arra, hogy az egyik ilyen nagy egyesület tapasztalatátadással, gyakorlati tanácsokkal kívánja segíteni magyarországi kistestvére fejlődését. Az "egy mindenkiért" szelleme kötelez.

- 2005 tehát nagyon izgalmas év volt a szakma számára - sajnálatos módon nem az első és nem az utolsó izgalmas esztendő. Hogyan látja, 2006 milyen időszak lesz ezek után?

- Mint már ecseteltem, a természeti katasztrófákat illetően 2005 a biztosítástörténet legszörnyűbb éve volt. A biztosítási ipar nehezen ocsúdik az átélt események és a még nem is maradéktalanul elkönyvelt veszteségek után. De a szakma igyekszik feldolgozni a tanulságokat s az új helyzethez alkalmazkodni. Új megközelítésben kezel bizonyos kockázatokat, hozzárendelve a megfelelőnek tartott kapacitásokat - természetesen nem az elmúlt évek eseményeit megelőző árakon. A tanulságok megfogalmazását mutatja az a tény is, hogy nemcsak a hurrikánok veszélyeztette amerikai területeken gondolják újra a megelőző intézkedéseket, az előrejelző rendszerek kiépítésének lehetőségeit. Az észak-atlanti térségben mindenképp, de a világ más, természeti katasztrófák által fokozottan veszélyeztetettnek ítélt területein is új katasztrófamodelleken dolgoznak a szakértők.

A szakma hallgatólagosan tudomásul vette, hogy ebben az értelemben az eddig egyfajta kapaszkodót jelentő százéves időszakra vonatkozó valószínűségi számításokat el kell felejteni. Erre egy konkrét példa: a tengerszint alatt fekvő területeket védő hollandiai védőgátrendszert a szakértők eddig olyan biztonságosnak ítélték, hogy a tenger betörésének veszélyét tíz a mínusz negyedik hatványra értékelték (ez azt jelenti, hogy a kockázatra beszedett díjból egy esetleges totálkár kárkifizetésének megtérülési időszaka a biztosító számára, vagyis a katasztrófaesemény bekövetkezése tízezer év távlatában valószínűsíthető). Katrina és társai pusztítása nyomán azonban felsejlik az a senki által sem kívánt változat, hogy ha az esemény mégis bekövetkezik, akkor annak több százmilliárd dolláros anyagi következményei lehetnek. A számításokat a szűkebb értelemben vett vagyonkockázatokról kiterjesztik minden biztosítási módozatra, beleértve az egyes módozatokhoz járulékosan kapcsolható kockázatokat is.

Az elmondottakhoz szeretném hozzátenni, hogy mindezek ellenére nem érzek pánikhangulatot a szakmában. Az utóbbi évek felgyorsult és az azt megelőzőkhöz képest nagyobb intenzitású káreseményei azonban szükségszerűen módosítanak bizonyos alapparamétereket. Mint ahogy a bő tíz évvel ezelőtt megkezdett brókeri tevékenységemben is rengeteg elem változott meg alapvetően. Munkánk ma már nagyon nehezen hasonlítható össze azzal, amit 12-15 évvel ezelőtt kellett végezni. Felgyorsult világunkban azonban nem meglepő ez: csak az új kihívásokhoz való gyors és szakszerű alkalmazkodás lehet a biztosítéka a talpon maradásnak.

- Köszönjük az interjút.

- Én szeretném megköszönni a Bank & Tőzsde című lapnak, hogy gondolataimat elmondhattam.

Arc-él

Az AON francia érdekeltségének kelet-közép-európai regionális igazgatója közgazdász diplomáját és egyetemi doktori címét Budapesten, a közgazdaság-tudományi egyetem külkereskedelmi szakán szerezte. Szakmai pályafutását orvosi műszerek kereskedelmével kezdte: a Medicor budapesti vezérigazgatóságán és a nagyvállalat párizsi képviseletén dolgozott. 1980-tól a Külkereskedelmi Minisztérium francia és görög referatúráját vezette: Magyarország és az adott országok külkereskedelmi kapcsolatainak fejlesztése, illetve az ehhez kapcsolódó hatósági feltételek megteremtése volt a fő feladata. 1985-től 1991-ig a párizsi magyar kereskedelmi kirendeltség helyettes vezetője volt. A biztosítási szakmával egy véletlen folytán került szorosabb kapcsolatba. A Le Blanc de Nicolay biztosítási és viszontbiztosítási brókercég célba vette a volt szocialista országok piacait, ezért 1991 végén olyan új munkatársakat keresett, akiket addig "nem fertőzött meg" a biztosítási szakma, s akiket ő taníthatott be. Több pályázó közül egy lengyel és egy cseh kollégájával együtt szerződtették, majd egy intenzív szakmai tanulási időszak után elsősorban a cég magyarországi üzleteinek bővítését kapta feladatul. 1992-től, alkalmazása első napjától, annak a Jean-Pierre Castelainnek a közvetlen irányítása alatt dolgozott, akivel - nyugdíjba vonulása alkalmából - a Bank & Tőzsde az elmúlt évben a 6-7. számában közölt interjút.