A térségünkben napirenden lévő akvizíciós versenyben rövid idő leforgása alatt elképesztő iramban ugrottak meg az árak, ez pedig az elmúlt években látottakhoz képest merőben más dimenzióba vitte az akvizíciókat. A hitelintézetek megvásárlása ma sokkal nagyobb befektetést igényel, és ez az üzleti terep a nagy növekedési potenciál reményében terjeszkedő nemzetközi bankok tőkeerejének, finanszírozási kapacitásainak (s persze a menedzserek taktikai kvalitásainak, szabadságfokának, avagy kockázatvállalási korlátainak stb.) a versenyterepévé is vált. Az OTP-nek jellemzően nálánál sokkalta nagyobb nemzetközi bankok tőkepotenciáljával kell megmérkőznie egy-egy olyan portékáért, amely főképpen a kínálat megfogyatkozása miatt válik meghökkentően kapóssá, akár viszonylag szerény piaci súlya ellenére is. A derbi meglepő mozzanatának értékelhető, hogy a versenyzők egyszerre több párhuzamosan futó pályázatra is beneveznek, alighanem nagyot lendítve a lassan a tőkepiaci luftballonokra emlékeztető regionális "bankvásár" árain. Ezzel persze a potenciális megtérülések távolabbra tolódhatnak.

 Új helyzet?

 Az a 800 millió euró körüli ár, amelyet piaci források szerint az OPT az UkrSotsBankért ajánlott, forintban mérve egy nagyságrenddel magasabb árkategóriát képvisel, mint például a bolgár piacvezető lakossági bankért, a DSK-ért 2003-ban fizetett 311 millió euró. (Amely bank egyébként, ha a manapság "divatos" árakon kerülne kalapács alá, 285 millió eurónyi saját tőkéjének a sokszorosát is kitermelhetné.)

A külföldi terjeszkedés folytán erőteljes átalakulásban lévő OTP menedzsmentje a 800 milliós ajánlat tükrében már a bank szavatolótőkéjéhez közelítő összegek befektetésére is hajlik. Ez új helyzetnek értékelhető, és fölveti a kérdést: vajon az eddig megfelelőnek bizonyuló finanszírozási megoldások elégségesek-e a kialakult megaárakon történő befektetésekre, kivált, ha nagyjából azonos időben több ajánlat is célba ér?

A nagyságrendet nézve a román takarékpénztár, a horvát Splitska és a szerb Vojvodjanska Banka mindegyike a százmillió eurós kategóriába tartozik, és több kisebb bank is célkeresztben van. A kicsik közül a szerb Niska Banka 14,21 millió
eurós (mintegy 3,5 milliárd forintos) bekerülési értéke éppen mostanában terheli meg (igaz, csak kicsit) a befektetések szempontjából kitüntetett jelentőségű szavatolótőkéjét és fizetőképességi mutatóját.

 OTP-modell

 Az eddig alkalmazott finanszírozási modell - miként a Bank & Tőzsde többször is megjelenítette - arra épít, hogy az OTP és a köré szervezett terebélyes és rohamosan gyarapodó pénzügyi csoport lenyűgöző jövedelemtermelő képessége negyedévről negyedévre tőkére váltható és nincs szükség tőkeemelésre, azaz a részvények hígítására. (Emlékeztetőül: a jegyzett tőkéje ma is annyi, amennyit alapítójától, az államtól kapott, papírjai privatizációval kerültek a nyilvános tőkepiacra.)

A nyereség negyedévenkénti tőkésítése érdekében a bank a tőkeerejéhez mérve igen nagy befektetésnek értékelhető DSK megvétele óta a folyamatos auditálás állapotában leledzik. A pénzügyi intézményekbe történő befektetések kemény korlátjának számító fizetőképességi mutató céljára ugyanis csak az auditált nyereség vehető számba, az OTP pedig már évek óta nem bővelkedik a tőkében, legfeljebb a potenciálisban...

A bank történetében a 90-es évtized elmúltával lezárult a 14-15%-os tőkemegfelelési mutatók érája, azóta pedig, hogy a menedzsment nagy sebességre kapcsolt a határon túli terjeszkedés pályáján, stabilan 12% alá süllyedt a magyar számviteli szabályok alapján az egyedi kimutatásokból számolt ráta. Sőt, ami nem is olyan régen még elképzelhetetlennek látszott, az évközi módszerrel, tehát az év közben megtermelt nyereség beszámítása nélkül számított mutató az utóbbi időben már többször "benézett" a 9%-os lélektaninak tekinthető határ alá, ami - feltételezzük - a folytonos auditálásra tekintettel történhetett meg. Hiszen az OTP a pénzügyi szolgáltatási ágazatok mindegyikében érdekelt konglomerátum csúcsbankja, amely többek között három hazai és négy (hamarosan öt) külföldi bankot - sőt az elmúlt évek produktumaként már több biztosítótársaságot is - irányít, ami azzal jár, hogy ezek tőkemegfeleléséről is neki kell gondoskodnia. S adott esetben ez a gyors tőkepótlás követelményét jelentheti, amire a hazai piacon láthattunk már példákat.

(A Bázel II. jegyében éppen átalakulóban lévő nemzetközi pénzügyi szabályozás fő célpontjának számító tőkerátának a magyar banki szabályok szerint mindig 8% fölött kell lennie, a pénzügyi felügyelet azonban a bankárok szerint jobban "szereti" 9-10%-ban meghúzni az alsó határt.)

Hogy mekkora váltás is ez, azt az érzékelteti, hogy az évtized elején meghirdetett akvizíciós kampány startjakor Csányi Sándor elnök-vezérigazgató egy sajtótájékoztatóján még 12%-ra tette a tőkemegfelelési mutató alsó határértékét, amelyet a tőkepozíció menedzselésekor nem kívánnak lefelé átlépni.

Ebben a tekintetben a minőségi változást a "bolgár OTP" akvizíciója jelentette, aminek kellő tőkeerő híján futott neki a bank. Emlékeztetőül: 2003 elején 153 milliárd forintos auditált szavatolótőkével és 13,4%-os fizetőképességi mutatóval vágott bele a végül 70-80 milliárd forintos befektetést igénylő, vagyis egy lépésben a tőkemutatók felét "elnyelő" projektbe. Ebből a pozícióból a menedzsment egy igen nagy léptékűnek értékelhető és az azóta is alkalmazott modell alapjául szolgáló átstrukturálással tette alkalmassá a szavatolótőkét (ha kicentizve is) a DSK bekebelezésére. Az anyabank tőkeerejét több tízmilliárd forinttal megemelő nagy átalakítás az osztalékfizetés visszatartását, a leányvállalatok tőkefölöslegének koncentrálását, nagy értékű immateriális javak (szoftverek) és sajátrészvény-pakettek kiszervezését, valamint az alárendelt kölcsöntőke megújítását célozta, állandó eleme pedig az évközi eredmény auditálással történő tőkésítése volt. 

Tőkeerő 2005 végén

Az előzetes ajánlati szakaszban lévő ügyletekben a nagyobb bankok potenciális vételárát az UkrSotsBank rekordot döntő eladása előtt 400-800 millió euróra, azaz 100-200 milliárd forintnyira becsülte a piac. Az OTP szavatolótőkéje 2005 végén 216,7 milliárd forintra rúgott - a pénzügyi pozíciókért felelős Spéder Zoltán alelnök vezérigazgató-helyettes megfogalmazásában "majdnem auditáltan". Ebből a 216,7 milliárdból 10,55%-os fizetőképességi mutató adódik. A tőkéből persze már hiányzik a tervezett osztalék 55,2 milliárdja, erősíti viszont a hátrasorolt kötelezettségek (gyakorlatilag az alárendelt kölcsöntőke) megugrása 2005 tavaszától jó 30 milliárddal. (A 2004-es éves jelentés tömör tudósítása értelmében 2015-ben lejáró, alárendelt kölcsöntőkének minősülő kötvények kibocsátásáról van szó 125 millió euró értékben.) Ez a csomag megfejeli azt a 2003 augusztusában "újraszerződött" és 2008-ban kifutó stockot, amelyet eredetileg az EBRD bocsátott az OTP rendelkezésére 1996-ban 30 millió dollár és 31,14 millió márka (15,92 millió euró) értékben. A tőke-
erő szempontjából azonban az EBRD-kötvények már veszítettek értékükből - a szabályozás a lejárathoz közeledve amortizáltatja a "kölcsönpénzt".

Közeli kilátás

A közeli "tőkekilátás" szempontjából számításba vehető, hogy az OTP-konglomerátum 2005-ben negyedévente 37-44 milliárd forintos adózott profit megterme-lésére volt képes a tőkemegfe-
lelés számítása és az adózás szempontjából perdöntő magyar számviteli szabályok szerint. (A tőkepiacok, a nemzetközi befektetők által preferált IFRS-kimutatások és az MSZSZ-beszámolók között egyébként napjainkra erősen összezsugorodott a különbség.) Ebből az eredményből a bank szavatolótőkéjét az év egészében kevés híján 14 milliárd forintos osztalékbevétel gyarapította - igaz, mindjárt tavasszal. Az anyaintézmény a saját mérlegében ezzel együtt tavaly háromhavonta 31-43 milliárd forintnyi adózott nyereséget hozott tető alá, amiből az általános tartalék kötelező képzése és a kalkulált fizetendő osztalék levonása után 10-17 (az osztalékos negyedévben 26,5) milliárd forintnyi nettó profit duzzasztotta a tőkéjét.

Az évközi eredmények tőkésítésével tehát a bank viszonylag rövid periódusonként 10-20 milliárd forinttal tudta megfejelni a szavatolótőkéjét, a csoportbeli osztalékok összegyűjtésével pedig már az első negyedév végére még egyszer ekkora tőkenövekményt produkált. Ez annyit tesz, hogy a 216,7 milliárdos szavatolótőke durva becsléssel a következő negyedévek végére az elmúlt években látott növekedési indexek reprodukálása nélkül is felszökhetne rendre 243, 253-263, illetve 263-283 milliárdnyira.

A nulla növekedésnek persze a múlt tükrében nincs nagy esélye. Ám a dinamika, a megtermelt nyereséget apasztó kockázati költségek vagy az eszközállomány kockázati összetételének a változása túl sok bizonytalanságot hordoz ahhoz, hogy mélyebb ismeretek és elemzés híján más összeget ideírjunk. (Viszont célozhatunk még a hitelezési konjunktúrának való erős kitettség miatt a magyar gazdaság fokozódó makrokockázataira.)

Az ugyanakkor látható, hogy a szavatolótőke rendre kisebb ütemben bővül a saját tőkénél. Ebből a szempontból mégis lényegében csak az biztos, hogy a vezetőség terve (IFRS-konszolidált) a 2005-ös 20,4% után 2006-ra az adózott nyereség 16-17%-os növekedését célozza.

Az első negyedév eredménye persze rendületlenül termelődik...

És az osztalék?

A szavatolótőkét egy lépésben erősen, akár jó 25%-kal, 55 milliárd forinttal is megdobná, ha az OTP a nagy befektetés érdekében most is visszatartaná az osztalékot, ahogy 2003 tavaszán a DSK-akvizíció előestéjén tette. A részvény tőzsdei árfolyamával általában elégedett részvényesek pedig akkor a közgyűlésen a szebb jövőbe tekintve szó nélkül el is fogadták az ezt célzó javaslatot. Más kérdés, hogy azóta gyűlik a tapasztalat, s ma azt látni: a megvásárolt "bankportfólió" a nyereségtermelésben kisebb - bár növekedő - arányt képvisel annál, amekkorát üzleti állományai alapján elfoglal. Ezért aztán rontja az OTP nemzetközi mércével is kimagasló megtérülési mutatóit: az előzetes (IFRS) számok alapján 2004-ről 2005-re a ROA 3,45%-ról 3,38-ra, a ROE 35,3%-ról 32,3%-ra süllyedt, azután, hogy a ráták 2004-ig nőttön nőttek.

Ráadásul az árak megugrásával és a megtérülési idők kitolódásával ezek a mutatók a bevásárló bankok tőzsdei jelentéseiben vélhetően ütemesebben fognak hanyatlani, ami a menedzserek alighanem legrosszabb álmaiban bizonyára időnként le is játszódva gyorsan visszaköszönhet az árfolyamokban és más piaci mutatókban. (Ez persze a bankvásárban versenyhátrányba hozhatja az OTP-t azokhoz a bankokhoz képest, amelyek mérlegében egy-egy átlagot lehúzó új befektetés szerényebb súlyt képviselve építhető be.) Ha csak ezeket a szempontokat vesszük számításba, akkor is arra jutunk, hogy meglepő volna, ha az osztalék újra banki befektetéseket finanszírozna.

Kölcsöntőke és könnyítések

A banki befektetéseknek persze újabb alárendelt kölcsöntőke felvételével is "helyet lehet csinálni" a fizetőképességi mutatóban. Ezt ugyan a szabályozás limitálja - nagy vonalakban a szavatolótőke felében korlátozza a beszámítható kölcsönforrás felső határát - de ha az aktuális állományokat nézzük (216,7 kontra 47 milliárdnyi) és számolunk a termelődőben lévő nyereséggel, százmilliárd közelében járó többletpotenciált feltételezhetünk. Az OTP vezetősége az akvizíciók kapcsán mind ez ideig azt is kommunikálta, hogy alárendelt kölcsöntőkével kipótolható az adott esetben keletkező addicionális tőkeigény és ehhez a nagy kínálat is megvan.

A tőkepozíció erősítésének elméletileg választható útja a szavatolótőke könnyítése is. A tőkemegfelelés számításakor az OTP tőkeerejét a pénzügyi szolgáltatói érdekeltségeken túl erősen megterhelik az immateriális javak és a saját részvények is (a saját tőkéből levonandó tételként). Ezek állománya az év végén 79,4 milliárd, illetve 40,8 milliárd forint volt.

 Az immateriális javak jó része értékes szoftver(rendszer). Ezek a hatékony és - a pénzügyi szabályozás által mindinkább megkövetelt - átlátható, prudens működés "lelkei", horderejüket csak nagyobbítja a gyors terjeszkedés. E tőkével fedezendő javak érdemi leépítésének a lehetősége tehát minden bizonnyal nagyon korlátozott (nem szólva egy ilyen kiszervezés bonyodalmasságáról, kockázatosságáról).

Korlátozottnak értékelhető a saját részvények alkotta tekintélyes tárca érdemi redukálásának esélye is. Ezek a tőzsdei részvények aránylag könnyen mobilizálhatók ugyan, s a mérlegből való kikerülésük az immateriális javakhoz hasonlóan azonnal egy az egyben megemeli a tőkét, ám az OTP vezetőinek javadalmazásában meghatározó súlya van a bank privatizálása óta futó (azóta megújított) részvényopciós programnak. Ezért aligha tűnik elképzelhető forgatókönyvnek, hogy a piac által is igen magasra értékelt papírok áldozatául essenek egy befektetésnek. Kivált, ha nagyon drágán megvásárolható bankok részvényeire kellene őket "átforgatni".

Még egy százas?

A vázolt tényezőket kalkulálva talán nem tévedünk nagyot, ha arra jutunk, hogy egy százmilliárd forint körüli áron megszerezhető bank egy-két kicsi társaságában aránylag könnyen elférhet még az OTP mérlegében úgy, hogy a mai szavatolótőke a 2005 végi fizetőképességi mutatót "fedezi". (Ez azért feltételezi, hogy a hazai pénzügyi piacot megkímélik az egy ideje fenyegető bizalmi krachok, és hogy a világpiaci kockázatok sem torkollnak pánikba.)

A kalkulációnkat persze nagyobb részben arra alapozzuk, hogy banki forrásból úgy tudni: a napirenden lévő tenderek kapcsán a vezetőség 420-430 milliárd forintos tőkepotenciállal számol és úgy tartja, hogy a bank nyilvános kibocsátás nélkül is képes finanszírozni a kiszemelt "bevásárlásait".

A nagyságrendek, a párhuzamosan futó ügyletek miatt mégis kérdés: mi van akkor, ha a kétszázmilliárdos változat áll elő, sőt újabb vonzó célpont adódik? Vajon hol van az a küszöb, amelyen túl kifizetődő a tőzsdei kibocsátás? És mi van akkor, ha az OTP szavatolótőkéjét meghatározó számos összetevő (a forint erejétől a profit termelődéséig) egy rosszabb forgatókönyv szerint változik? (Az OTP nyereségének "országkockázati kitettsége" diverzifikálódik, de ma még igen erősen a magyar piachoz kötődik.)

A válaszokat nem tudhatjuk, de az látható, hogy a csoport nagy iramban zajló növekedése, a távoli érdekeltségek integrálásának, irányításának és építésének sokasodó feladatai egyre nagyobb menedzsmentkapacitásokat igényelnek a válaszok megadása érdekében mostanában sok nehéz döntés teendőivel szembesülő vezérkartól. (Már a félszáz oldalnál is terjedelmesebb negyedéves tőzsdei jelentések összeállása és "megtanulása" is komoly energiákat köthet le, nem szólva azoknak a személyeknek a kiválasztásáról, majd kontrollálásáról, akik a határon túli OTP-vagyonok működtetői.) Ehhez adódnak az újabb akvizíciók és a hazai üzleti építkezések is, s a helyzet összetettségét csak emeli, hogy a bank döntési-irányítási központot alkotó első embere mindeközben a magánvállalkozásait is látványosan építi.

Az OTP terjeszkedése piaci súlya, csúcsbanki státusa miatt a hazai pénzügyi rendszer egésze szempontjából - rendszerkockázati szempontból - is nagy horderejű folyamat. Elég tán arra utalnunk, hogy a DSK révén a bolgár lakossági bankpiac egyik vezető szolgáltatója is az OTP. A 800 millió eurós kötelezettségvállalás az UkrSotsBank pályázatán erre és a sok kiszámíthatatlan faktorra tekintettel lehetett nagyon nehéz döntés. Ám a napirenden lévő pályázatokat és a menedzsment ambícióit nézve meglehet, hogy ez egy nehéz döntésekből álló sorozat kezdete volt csupán.