Előzetes szempontok

Vitára bocsátotta a nemzetközi számviteli szabványokat "kodifikáló" szervezet (International Accounting Standards Board - IASB) azt a dokumentumot, amely a nemzetközi pénzügyi beszámolási szabványok (IFRS) biztosítási szerződésekre vonatkozó "passzusainak" megalkotása érdekében 1997 óta folyamatban lévő - az adott szabályozás II. fázisának nevezett - munkálatok aktuális eredményét összesíti. A vitairat, amelyet előzetes álláspontként jelentettek meg májusban, a testület által elképzelt modell fontosabb elemeit tartalmazza. A még hosszú éveket igénylő folyamat mérföldkövének értékelhető fejlemény jelentőségét fokozza a másik nagy nemzetközi szabályozási projekt, az ágazat tőkemegfelelési követelményeit új alapokra helyezni kívánó Szolvencia II, amely a vállalt kockázatok és a tőkekövetelmények összhangba hozatala érdekében a biztosítók eszközeire és kötelezettségeire nézve is ki fogja kötni a valós értéken történő vagy azzal harmonizáló számbavétel kötelezettségét (lásd összeállításunkat: Bank & Tőzsde, 2007. 1-2. szám). A KPMG biztosítókért felelős auditpartnere és a KPMG-vel együttműködő Endaira Aktuáriusi Tanácsadó Kft. vezetője a 230 oldalnyi dokumentumot foglalja össze annak a KPMG által szeptember 26-ra szervezett konferenciának az apropóján is, amely szintén az IFRS 4 II. fázisát - a szabályozás várható hatásait, összefüggéseit stb. - választotta vezető témájának.

Az IFRS-szabványrendszert egyaránt  alkalmazzák olyan vállalkozások, amelyeket erre jogszabály kötelez, és olyanok, amelyek önként vállalják annak követését. Magyarországon az EU vonatkozó direktívája értelmében azok a vállalkozások kötelesek a konszolidált beszámolójukat az IFRS alapján összeállítani, amelyek részvényeit ún. szabályozott tőzsdén jegyzik.
Az IASB a májusi vitairat előzményeként 2004-ben adta ki az IFRS 4 Biztosítási szerződések című szabványát. Az IFRS 4 átmeneti szabályozás, amely bevezette a biztosítási szerződések definícióját és fogalmi körülhatárolását, a rájuk vonatkozó közzétételi követelményeket, illetve korlátozott iránymutatást adott az értékelés bizonyos szempontjaira, például előírta az ún. kötelezettségmegfelelőségi teszt elvégzését.
A szabvány ugyanakkor - szándékosan - nem terjed ki a biztosítási kötelezettségek értékelésének, számszerűsítésének problémájára. Ily módon tág teret hagyott  az eltérő számviteli politikák alkalmazásának, és nem volt következetes a pénzintézetek és más gazdálkodók által alkalmazott elszámolások tekintetében. Előírásai a biztosítási szerződések kezelésének csak bizonyos részleteivel foglalkoznak, és kevésbé fókuszálnak arra, hogy a jelentések felhasználói számára nyújtott információk relevánsak és megbízhatók legyenek. Ezt az indokolja, hogy a biztosítási szerződésekből fakadó kötelezettségek elszámolásának a pénzügyi beszámolási szabványok rendszeréhez alapul szolgáló keretelvvel és más érvényben lévő szabványokkal harmonizáló mérése és elszámolása roppant bonyolult probléma, amelynek megoldása rengeteg időt és energiát igényel.

A vitairat

A vitairat foglalkozik a biztosítási kötelezettségekkel és eszközökkel. Nem tárgyalja ugyanakkor azt, hogy a biztosítási kötvények intézményi tulajdonosainak hogyan kell elszámolniuk a biztosítási szerződéseket. A dokumentum által megtestesített előzetes álláspont vonatkozik minden típusú biztosítási szerződésre: tehát az élet- és nem-életbiztosításokra, a közvetlen biztosításokra és a viszontbiztosításokra, ismerteti az IASB előzetes álláspontját a következő fő kérdésekben:

• a biztosítási szerződésekből fakadó követelések és kötelezettségek megjelenítése és kivezetése;
• az értékelés alapkérdései;
• a kötvénytulajdonosok magatartása, ügyfélkapcsolatok és szerzési költségek;
• viszontbiztosítás;
• a biztosítási szerződések számviteli szétválasztása;
• a kötvénytulajdonosok részesedése (a többlethozam visszajuttatása);
• a biztosítási díj kimutatása, a biztosítási kötelezettségek változásai.

A vitairat az elnevezéséhez hűen valóban vitairat. Az IASB minden egyes érintett témában ismerteti a téma szempontjából mérvadó álláspontokat, majd vagy leteszi a voksát az egyik mellett (hangsúlyozva ugyanakkor, hogy nem végső álláspontról van szó), vagy teljes mértékben nyitva hagyja a kérdéseket, és a döntést a további vitától teszi függővé. A testület elsősorban az általa előre megfogalmazott kérdésekre várja az észrevételeket (ám egyéb témákban is fogadja azokat), hangsúlyozva, hogy sem a válaszok időbelisége, sem azok számossága nem befolyásolja a végső döntést, csakis az érvek meggyőző ereje lesz a perdöntő.
Az IASB által javasolt főbb alapelvek a következők.

A javasolt modell

Megjelenítés és kivezetés. A biztosítónak akkor kell megjelenítenie a könyveiben a biztosítási szerződés által létrehozott jogokat és kötelezettségeket, amikor szerződő féllé válik, illetve akkor kell kivezetnie a biztosítási kötelezettséget onnan, amikor valamennyi kötelezettsége megszűnik. A pénzügyi eszközök kivezetése ugyanakkor olyan komplex kérdéskör, hogy az IASB a biztosítási eszközök kivezetésének kérdését nyitva hagyta.
Értékelés. Az IASB nem látott okot arra, hogy módosítsa a biztosítók pénzügyi eszközeinek értékelési szabályait. Ezért ezekre - a testület előzetes álláspontja szerint - az IAS 39 szabvány vonatkozik majd. Ez azt jelenti, hogy ezen eszközök túlnyomó többségét a biztosítóknak valós értéken kell értékelniük. Könnyű volna a biztosítási kötelezettségek mérésének problémáját megoldani, ha e tekintetben is létezne piaci vagy piacközeli (valós) érték. Vagyis ha a piac (vagy valamilyen azzal harmonizáló objektív mérce) megmondaná, hogy "mennyit ér" egy biztosítási szerződés, az abban megtestesülő és az érintett biztosítóra háruló kötelezettség. Ilyen objektív mérce azonban nem létezik. A biztosítási szerződéseknek nincs piacuk, azokat - legalábbis likvid piacokon - általában nem adják-veszik. (Igaz, néha megtörténik, hogy egy biztosító "eladja" állományának egy részét egy másiknak, de a tranzakció minden esetben egyedi, a vételár pedig nem nyilvános: tehát e tranzakciókat a biztosítási szerződésekben rejlő kötelezettségek mérésére nem lehet alapul venni.) Ezért szükségesnek mutatkozott, hogy a biztosítási szerződésekből fakadó kötelezettségek értékelését a biztosítók egy választott modell segítségével végezzék el. Alapkövetelményként fogalmazódik meg az, hogy az alkalmazandó modell olyasféle eredményt adjon, amilyen a biztosítási szerződések adásvételének színteréül szolgáló likvid piacon alakulna ki, ha létezne ilyen piac.
Az IASB előzetes álláspontja szerint a biztosítóknak a következő alapvető építőelemek figyelembevételével kell értékelniük a biztosítási kötelezettségeket:

• meg kell határozni a biztosítási szerződésekből fakadó jövőbeli pénzáramok olyan, valószínűséggel súlyozott becsléseit, amelyek explicitek, torzításmentesek, megfelelnek a piacnak, és felhasználják az aktuálisan rendelkezésre álló valamennyi információt;
• a becsült jövőbeli pénzáramokat a pénz időértékét tükröző, aktuális piaci diszkontlábakkal kell jelenértékre hozni;
• egy olyan kockázati marzsot és egy olyan esetleges szolgáltatási marzsot kell alkalmazni, amelyet a piaci szereplők a kockázat viselése, illetve az esetleges egyéb szolgáltatások fejében elvárnak.

A kockázati marzs fogalma nem ismeretlen a biztosítási szakma számára. A szolgáltatási marzsot azonban a vitairat vezette be.
A felsorolt elemeket alkalmazó értékelés összefoglaló neve az "aktuális kilépési érték" (current exit value) módszere. Ezt az értéket a következőképpen határozhatjuk meg: az az összeg, amelyet a biztosítónak várhatóan fizetnie kellene a mérleg fordulónapján akkor, ha a valamennyi hátralevő szerződéses jogát és kötelezettségét azonnal átadná egy másik gazdálkodónak.
A valósérték-modellen alapuló aktuális kilépési érték modell megengedné nyereség kimutatását a szerződés életbelépésekor. Ugyanakkor egyesek úgy vélik, hogy a kockázati és szolgáltatási marzsot az értékelési modellben a kötvénytulajdonossal kötött tranzakció árához kell igazítani oly módon, hogy a biztosító ne mutathasson ki nyereséget a szerződés életbelépésekor. A legtöbb esetben ugyanis a biztosítók nem adhatják át a kötelezettségeket harmadik félnek, és a gyakorlatban nem is áll szándékukban ezt tenni. Ezért az egyetlen objektív és rendelkezésre álló információ maga az eladási ár, amelyben a felek megállapodtak. Ilyenkor a kezdeti (kockázati és szolgáltatási) marzsot úgy kellene kalibrálni, hogy a szerződés kibocsátásakor, ha az nem eleve veszteséges, az aktuális kilépési érték éppen megegyezzék a díjnak a szerzési költséggel csökkentett értékével, majd a későbbiekben annyi nyereség szabaduljon fel, amennyit a kockázat csökkenése, illetőleg a már nyújtott szolgáltatások mennyisége indokol.
Az IASB még nem kötelezte el magát egyik kalibrációs modell mellett sem (vagyis amellett, hogy ki lehessen-e mutatni kezdeti nyereséget vagy sem).

A kötvénytulajdonosok magatartása, ügyfélkapcsolat és szerzési költségek. A biztosítók a folyamatos díjfizetésű biztosítási szerződések kibocsátásával tulajdonképpen egy eszközt hoznak létre azáltal, hogy igényt formálnak a kötvénytulajdonosok által fizetendő jövőbeni díjakra. A jövőbeli díjfizetés azonban általában nem kényszeríthető ki a szerződés alapján. Ezért az IASB megítélése szerint ilyenkor egy olyan immateriális eszköz keletkezik, amelynek alapja az ügyfélkapcsolat. Ezt az ügyfélkapcsolaton alapuló immateriális eszközt a vitairat csak akkor engedné figyelembe venni a biztosítási szerződésből fakadó kötelezettségek értékelésekor, ha a jövőbeli díjfizetés mégis kikényszeríthető, vagy ha a jövőbeli díjfizetés az ún. garantált biztosítotti státus fenntartásához szükséges, vagy ha a jövőbeli díjak figyelembevétele egyébként növeli a kötelezettség értékét. A garantált biztosíthatóságra vonatkozó jog az a jog, amelyik a kötvénytulajdonos kockázati profiljának újbóli megerősítése nélkül teszi lehetővé a folyamatos biztosítási fedezetet a szerződésben meghatározott áron. Ez igen fontos szabály, mert ebből fakadóan egyértelmű az, hogy az önként vállalt díjak vagy díjrészek illetőleg díjemelések kizárólag akkor vehetők figyelembe a kötelezettségek megállapításakor, ha e figyelembevétel következtében nő a kötelezettség értéke, hiszen e tételek se nem kikényszeríthetők, se nem szükségesek a garantált biztosíthatóság fenntartásához.
A biztosítóknak az ilyen, a garantált biztosíthatóság érdekében keletkezett eszközt meg kell jeleníteniük a pénzügyi beszámolóikban, mégpedig a biztosítási kötelezettségeket csökkentő tételként, és azt az aktuális kilépési értéken kell értékelniük, de a szerzési költségeket akkor kell ráfordításként elszámolniuk, amikor azok felmerülnek.
Értékelés - egyéb kérdések. Az IASB a projekt II. fázisa keretében nem kívánja módosítani a biztosítók által tartott eszközökre vonatkozó számviteli szabványokat, kivéve - esetleg - a befektetési egységhez kötött (unit-linked) szerződésekhez kapcsolódó néhány eszközt.
A kockázati marzsot a vitairatban foglalt elvek értelmében olyan biztosítási szerződések csoportjára kell meghatározni, amelyek nagyjából hasonló kockázatot hordoznak, és amelyeket a biztosító egy portfólióban kezel. A kockázati marzsnak nem szabad tükröznie a diverzifikáció előnyeit vagy a biztosítási portfoliók negatív korrelációját (vagyis azt, hogy ha az egyik portfolión veszteség keletkezik, akkor nagy valószínűséggel egy vele negatív korrelációban álló másik portfolión nyereség keletkezik).
A viszontbiztosítási eszközöket az ezeket viszontbiztosításba adó biztosítóknak ugyancsak az aktuális kilépési értéken kell értékelniük.
Néhány biztosítási szerződés tartalmaz biztosítási és ún. letéti komponenst is. A letéti összetevő általában a termék megtakarítási komponenséhez kötődik, amelyet összekapcsolnak a biztosítási kockázattal. Ha az egyes komponensek egymástól annyira függenek, hogy csak egységes alapon lehet azokat értékelni, akkor az egész szerződésre a II. fázis standardját kell majd alkalmazni. Ha az elemek nem függnek egymástól, a biztosítási komponensre a II. fázis standardját kell alkalmazni, a letéti komponensre pedig az IAS 39-et (a pénzügyi eszközök értékeléséről és kimutatásáról szóló szabványt). Amennyiben az összetevők függnek egymástól, de külön-külön nem értékelhetők kellően megbízható módon, akkor a biztosítási komponenst a teljes szerződésnek a II. fázis standardja szerinti értékelése és a letéti komponensnek az IAS 39 szerinti értékelése közötti különbözetként kell értékelni.
Ha a biztosító a biztosítási kötelezettségeit az aktuális kilépési modell alapján értékeli, akkor az értékelésnek tükröznie kell a kötelezettség ún. hiteljellemzőit, és a biztosítónak közzé kell tennie azt a hatást, amelyet a hiteljellemzők gyakorolnak a kezdeti értékelésre és az abban bekövetkező későbbi változásokra.

A kötvénytulajdonos részesedési joga. Amennyiben a mérleg fordulónapján valamely biztosítási szerződéssel kapcsolatban releváns jogi vagy vélelmezett kötelem áll fenn, a becsült pénzáramoknak tartalmazniuk kell a részesedés nyújtására jogosult kötvénytulajdonosoknak juttatandó összegek (magyar viszonyok között ez általában azonos a többlethozam visszajuttatásával) elfogulatlan becslését. A többlethozam visszajuttatására jogosító biztosítási szerződés aktuális kilépési értéken történő értékelésekor a biztosítóknak olyan alapon kell értékelniük az eszközfüggő pénzáramokat, amelyik összhangban van a visszajuttatás alapjául szolgáló eszközök értékelésével.
Az univerzális életbiztosítási (universal life) szerződések keretében a befektetési típusú kötvények kamatlábára vonatkozó becslésnek tükröznie kell azt a kamatot, amelyet a biztosítónak becslései szerint fizetnie kellene a mérleg fordulónapján fennálló jogi vagy vélelmezett kötelme teljesítéséhez.
A unit-linked szerződések kapcsán az IASB preferálná bármely olyan számviteli egyezőtlenség kiküszöbölését, amely akkor adódna, ha a vonatkozó eszközöket nem valós értéken értékelik az eredménykimutatással szemben. A testület ugyanakkor a vitairat kibocsátásakor még nem alakította ki az előzetes álláspontját arról, hogy ez helyes volna-e.
Az indexekhez kapcsolt szerződések tekintetében az IFRS hatályban lévő előírásai helytállók, mivel a biztosítónak ilyenkor nem kell a kötelezettségeit eszközökkel lefednie.
A biztosítási kötelezettségek változásai. Az eredménykimutatásnak tartalmaznia kell a biztosítási kötelezettségek könyv szerinti értékének minden változását.
A biztosítási szerződésekre vonatkozó szabvány nyilvános tervezetének (exposure draft) kidolgozásakor az IASB fontolóra veszi annak meghatározását, hogy a biztosítóknak a díjakat bevételként vagy letéti összegként kell-e bemutatniuk, illetve hogy az eredménykimutatásban külön kell-e bemutatni a biztosítási kötelezettségek változásainak meghatározott komponenseit.

Kapcsolatok más projektekkel
A biztosítási szerződésekre vonatkozó szabvány kidolgozását befolyásolják az IASB által vállalt más projektek is. Például (a címeket idézve):

• a keretelvek korszerűsítése;
• a bevételek elszámolása;
• a valós érték meghatározása;
• az IAS 37 Céltartalékok, függő kötelezettségek és függő követelések című szabvány módosítása;
• kötelezettségek és saját tőke;
• a pénzügyi kimutatások prezentálása;
• pénzügyi instrumentumok.

Az IASB és az amerikai szabványalkotó testület, az FASB közös projekten dolgozik, amelynek célja a bevételek elszámolására vonatkozó elvek és az azokon alapuló általános szabvány kidolgozása. A testületek 2007 végére tervezik az alábbi két modellt elemző vitairat kibocsátását:

• az aktuális kilépési érték modellel összhangban lévő valósérték-modell;
• az ügyféltől kapott ellenérték modellje, mint egy aktuális belépési érték modell (current entry value modell), amely a teljesítményre vonatkozó kötelmeket az ügyféltől esedékes ellenérték felosztásával értékelné.

Az a megközelítés, amelyik az ügyféltől esedékes allokált ellenértéken alapul, nem valószínű, hogy alkalmazható a biztosítási kötelezettségekre, kivéve, ha olyan módszerrel dolgozzák ki, amely tartalmazza a pénzáramokra vonatkozó aktuális részletes becsléseket, a pénz időértékét és a kockázati marzsot.
A vitairattal kapcsolatos észrevételeket az IASB 2007. november 16-ig várja. Ezek alapján előreláthatólag 2009 tavaszán fogják kiadni az ún. nyilvános tervezetet. A szabvány kiadása legkorábban 2010 tavaszán várható, azaz a szabvány életbelépése körülbelül egy időben várható a Szolvencia II hatálybalépésével - nem korábban, mint 2011-ben.